Grand Hotel-struktúrájú filmről beszélünk: a szarajevói Európa Hotelben egy rakás figura sereglik össze, éppen az I. világháború kitörésének 100. évfordulóját írjuk, 2014. június 28-át. A szóban forgó szálloda anyagi nehézségekkel küzd, az alkalmazottak 2 hónapja nem kaptak fizetést. Sztrájk készül, a felkelést Hatzida, a mosónő vezeti, lánya, Lamija recepciósként dolgozik. A hotel igazgatója magát Jacques Webert, a neves francia színészt fogadja – Tanović filmje épp az ő monológját dolgozza fel, amelyet Bernard Henri-Lévy állított színpadra a Szarajevói Nemzeti Színházban. A rendező szerint a színész monológja, melyből a film végén láthatunk részletet, és amely a tényleges színpadi előadásból származik, érintetlen maradt, minden más, az összes többi figura kálváriája azonban kitaláció. Például Gavrilo Princip fiktív, jelenkori leszármazottja, aki egy televíziós riporternővel pöröl: verbális, ideológiai csata ez, osztályharc is kibontakozik a szállodai vezetőség és a beosztottak között – direktorunk közben utal rá, sem a feljebbvalók, sem az alárendeltek nem jobbak egymásnál, mindkét tábort pusztán önző, individuális érdekek hajtják. Az uralkodó előjogokba kapaszkodik, kisstílű maffiózókkal végezteti el a piszkos munkát, a munkások kvázi Patyomkin-lázadása sehová nem tartó őrjöngés.

Danis Tanović: Smrt u Sarajevu, Mort à Sarajevo,  Death in Sarajevo (Kép: © Margo Cinema & SCCA/pro.ba)

Napjainkban nincsenek éles frontvonalak, az új Gavrilo Principeknek nincs kire tüzet nyitniuk („Semminek nincs értelme” – hangzik el mintegy vezértételként), így nem meglepő, ha egy fegyvert szorongató, de azt nem használó egyén véletlenül, az események totális áldozataként végzi hullaként, vagy ha a nagy hisztéria képi metaforáját az üres hall folyosóján csatangoló igazgató, netán szennyes ruhák képezik. Hiába megy a csörte arról, Princip hős volt-e vagy csak gyilkos, bonyolódjon bár párbeszéd arról, hogy Ferenc Ferdinánd uralkodó volt-e vagy csak erőszakos megszálló, a frontvonalak elmosódása a kisember totális tehetetlenségének jelölője, a tragikomikusra hangszerelt káosz leképződése.  

Rafi Pitts: Soy Nero

Rafi Pitts migránsdrámája, az I Am Nero kimondottan egyenetlen alkotás. Ígéretes nyit, sallangmentes bevándorló-ábrázolást ígér, és a két részre osztható drámaiatlan cselekmény még jóval kecsegtet. Az Amerikában, a főszereplő testvérének fényűző Beverly Hills-i villájában bonyolódó kb. 1 órában még hat a „sehol nem jobb, mindenütt ugyanúgy csak ténfergés, bizonytalanság vár ránk” dramaturgia, és ennek eszköztelensége, a sivatagi, katonás etap azonban hol suspense-ben gazdag, hol szimplán unalmas – Pitts aránytalanul dirigál, határozatlansága nem segít filmjén, jóval inkább gyengíti azt.

Borítókép, négyzetes lead kép: Danis Tanović: Smrt u Sarajevu, Mort à Sarajevo, Death in Sarajevo (Kép: © Margo Cinema & SCCA/pro.ba)

Főoldali kép: Rafi Pitts: Soy Nero