bezár
 

film

2015. 07. 31.
A hihetetlenül zsugorodó szuperhős
Peyton Reed: A Hangya
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Legtöbben a Marvel-istálló első nagy lebőgését vizionálták, ilyesmiről azonban szerencsére szó sincs. Noha egy biztosabb kezű, egyéni felfogással bíró rendezővel nagyobbat zsákolhatott volna, a Marvel Cinematic Universe második fázisának zárófilmje így is jó szórakozás.

Gyakran hangzik el az egyébként jogos vád, mely szerint a Marvel-moziverzum fejese, Kevin Feige egyre bátortalanabb húzásokkal rukkol elő, és alig-alig, vagy egyáltalán nem meri szerzői, kreatív direktorokra bízni fejőstehenét. Olykor persze akadnak kivételt erősítő szabályok (a Bosszúállók első és második kalandja Joss Whedonnal, a Vasember 3. Shane Black vezényletével, A galaxis őrzői James Gunn-ámokfutása, de még a politikai thrillerbe oltott Amerika kapitány 2. is ide sorolható), és valóban igaz, hogy az univerzum zömmel iparosoknak hagy teret, a Marvel-stúdió esetében hatványozottan áll: egy decens kalandsztori többet ér, mint egy magát többnek álcázni próbáló fiaskó. A filmekbe, működjenek bár ismerős, bejáratott klisék szerint, több ész, szív, tempó szorul, mint jó néhány kortárs blockbusterbe.

A Hangya

Így már rögtön más a helyzet, itt a középszerben is van spiritusz. Nyugodtan fanyaloghatunk A Hangyára 8-10 évig készülő Edgar Wright eltávolításán, szintén igaz, hogy a leginkább halálosan felejthető limonádékban érdekelt Peyton Reed nagyságrendekkel gyengébb rendező, és ez olykor szemet is szúr. Ugyanakkor, ha minden középszerűnek bélyegzett látványmozi fele ilyen tempót diktálna, tizedennyi vicc szorulna belé, és csak feleennyire várnánk, ahogy a daliás főhős jól fenéken billenti az aktuális gonosztevőt, sosem sopánkodnánk. Pontosan ezt vallja a 12. Marvel-akció: dőlj hátra, élvezd a show-t, csapkodd a térded, és közben a sztori egyszer sem libben át a paripa túloldalára, rétegmozis babérokra pedig abszolút nem tör. Csupán vállalja önmagát, akként jelentkezik, ami: sebes akciókomédiaként, melyre úgy vihetünk el gyermeket, ifjút, apát, anyát, öregeket, hogy egyikük sem vakarja majd a fejét. Örökké ott lapul valahol egy papírvékonyra koptatott klisé, ám fontos tudni, hogy a klisé csak akkor klisé, ha rosszul használják. Ha jól, akkor hirtelen sokkal több. Lépjen színre géppuskaszájú, víg mexikói tolvajhaver (a Michael Pena alakította Luis gyorsan lenyúlja a mutatványt), orosz illetőségű „comic relief” komputerkalóz („A mogorva szép hölgy jól csinálja.”), és hasson lejárt lemeznek a családi komédiába való apa-kislány viszony, mindig előugrik a kabátujjból valami, ami élvezetessé fabrikálja a látottakat. Többnyire egy feszesre vágott küzdelemszcéna, netán egy remekül irányzott mondat („Turmixgépet loptam. Kettőt is!”) ugrik elő – A Hangya büszkén vállalja az első Vasember és Thor-filmek örvén népszerű humor és kaland ötvözetet. Lerágott csontként számolhatnánk el a címhős utazásának hollywoodi monomítoszát, mégis, amikor vezérhangyája hátán lovagol, repül, bohóc-tanoncként gyűjt be öklösöket, majd zsebpiszoknyira zsugorodva pofoz válogatott fogdmegeket, egy pillanatra sem unalmas újabb eredettörténetet nézünk, hanem egy poénos fejlődésregényt, amelyben a leszerepelt senki bizonyít imádott és őt is imádó kislánya előtt – újfent ironikus, szentimentalizmust mellőző pillanatokban. Egyfelől a Paul Rudd által játszott főkarakter humorérzékének tudható be ez, másfelől A Hangya alkotói mértéktartóak, nem pusztán látványpornóban képesek gondolkodni.

A Hangya

Súllyal bír a Király Jenő-féle „hongkongi akciófilmes” imázs-építés, fegyverbe verődés, jelképpé válás. A piti tolvaj Scott Lang átvedlése heroikus Hangyává mester-tanítvány epizódként is kifizetődő, a Paul Rudd, Evangeline Lilly, Michael Douglas-trióra felhúzott perpatvarok jó akciófilm-előjátékok, szintén találó komédia-szóváltások terepei. Nem hiába vallják a készítők is: a film fő témája (persze, a körülményekhez mérten) a stafétabot átadása, A Hangya első fele majdnem kizárólag erre gyúr. És bár a tudós Pym és lánya közötti párbeszédek párszor a giccs késélén táncolnak, annál nagyobb hurrá jár a heist-motivika zárójelbe rakásának: Scott / Hangya rablókompániáját lúzerek alkotják („Csak tolass! Sima ügy!”), maga a főhős is bénázó alak („Visszahozom, amit… elloptam.”), Christophe Beck retro zenéje ’60-as évekbeli caper-beütést, vígjátéki rablásfilmes hangulatot ad a mozinak, az egykori Hangya, Dr. Hank Pym és az újonc szupervitéz, Scott Lang apa-fiú relációja is csipkelődés, nem tündérmesei drámázás. („Hagytam, hogy betörj.”) Legironikusabb fricskáját azonban a fináléra tartogatja: „azt kapod, amit látsz” jellegű városamortizáció helyett drabálisra nő Thomas, a gőzmozdony, a miniatűr ellenlábasok egy játékasztalon ugranak egymás torkának. 

A Hangya

Jobb nem keresni a Jack Arnold-féle A hihetetlenül zsugorodó ember vagy a Saul Bass főcímdesigner jegyezte Negyedik fázis egzisztencialista-filozofikus áthallásait, A Hangya popcorn-moziként laktató, szerencsére nagyrészt jó értelemben. Sikkadjon bár el a Fullánk névre keresztelt megalomán gazfickó, lépjen be újra, kvázi a semmiből a neofasiszta HYDRA brigád (bár a Hal Hartley-sztár, Martin Donovan nagyköltségvetésű vendégjátéka önmagában jó ötlet), villanjon fel egy SHIELD-központba pozícionált Sólyom-cameo (a háromból az egyik nem mellesleg előrevetíti a jövő tavasszal esedékes Amerika kapitány: Polgárháborút, sőt, a 2017-ben érkező Pókember-rebootot is), a Marvel-brandért futott kötelező körök nem lógnak ki a cselekményből. Így, ha a pörgés jóleső, az akció-kaland téttel bír, nem a gonoszember machinációja izgat bennünket, hanem a hős fáradozásainak eredményessége – ami jóval fontosabb tényező. Edgar Wright valószínűsíthető vizuális komédia-ötletbörzéjéért ugyan morzsolhatunk pár könnycseppet, tényleg muris lett volna látni a Cornetto-trilógia atyjának gigabüdzséjű játszadozását (noha azon jobb nem vitatkozni, egyébként mennyire Wrightra vall a nagydumás Luis sztorijait színesítő vipe-os flashback-áradat), A Hangya azonban pontosan ezzel szolgál rá a gyakori mondásra és utal a borsszemnyire redukálódó erős szuperlovagra: „Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli."

 

A Hangya (Ant-Man)

Színes, szinkronizált amerikai sci-fi akciófilm, 2015, 117 perc 

Rendező: Peyton Reed

Írta: Edgar Wright, Joe Cornish, Adam McKay, Paul Rudd

Zene: Christophe Beck

Operatőr: Russell Carpenter

Vágó: Dan Lebental, Colby Parker Jr.

Szereplők: Paul Rudd (Scott Lang/ Hangya), Michael Douglas (Dr. Hank Pym), Evangeline Lilly (Hope van Dyne), Corey Stoll (Darren Cross/ Fullánk), Michael Pena (Luis)

Forgalmazza: Fórum Hungary

Korhatár: 12

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

David Wark Griffith: Letört bimbók
Sajtótájékoztató Enyedi Ildikó új filmjéről, A feleségem történetéről
Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség
Justin Baldoni: Két lépés távolság

Más művészeti ágakról

Interjú Szegedi Katalinnal a külföldi gyerekkönyvkiadókról, a svéd nyelvű Palkóról, szerzőségről és hatásokról
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
irodalom

Huszonegyedik #7 Huszonegyedik #7
Poszthumanizmus és szimpátia. Avagy kiút az identitáspolitika csapdájából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés