bezár
 

film

2022. 05. 12.
Ez az igazi Mátrix 4.
Daniel Kwan – Daniel Scheinert: Minden, mindenhol, mindenkor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„A Danielek” márkanéven emlegetett alkotópáros Az ember, aki mindent tudott-tal hívta fel magára a figyelmet, legújabb művük, a Minden, mindenhol, mindenkor pedig még annál is őrültebb sci-fibe oltott családi dramedy lett.

Napjainkban kifejezetten divatos a fősodorbeli filmgyártásban is a multiverzum elmélete, elég csak a Marvel-filmekre és a kapcsolódó Disney+-os sorozatokra gondolni. A Pókember: Irány a Pókverzum!, a Pókember: Nincs hazaút, még inkább a What If…? című animációs sorozat vagy a Doctor Strange az őrület multiverzumában egyaránt a párhuzamos valóságok teóriáját tették, teszik meg cselekményük alapjává. Daniel Kwan és Daniel Scheinert (a továbbiakban ismert becenevükön hivatkozunk rájuk: a Danielek), az elborult és ötletes Az ember, aki mindent tudott rendezői majdnem egy évtizeden keresztül dolgoztak Minden, mindenhol, mindenkor című filmjükön, amelynek szintén a multiverzum a központi motívuma. Ez a családi sci-fi dramedy a Danielekhez méltó, őrült tempót diktál és alaposan megdolgoztatja az agyat is, sőt néha már túlságosan is sokat kíván a nézőtől.

A Danielek filmjének hőse Evelyn Wang, első generációs, átlagos kínai-amerikai nő, aki hétköznapi gondokkal küzd, amelyek mindenki számára ismerősek lehetnek. Mosodát üzemeltet, de az adóellenőrök felfigyelnek rá egy kétes számla miatt. Férje, Waymond éppen beadni készül a válókeresetet, lánya, Joy szerzett magának egy barátnőt, akit nem lát szívesen a konzervatív anya, míg a nála is konzervatívabb és problémásabb Gon Gong, Evelyn édesapja megérkezik Kínából.

Az adóhivatalban azonban olyasvalami történik, amire az ötvenes éveiben járó főhősnő nem számított: férje egyszer csak azt állítja magáról, hogy az Alfa univerzumból jött, és Evelynnek sürgősen menekülnie kell vele, mert rá vadászik a Jobu Tupaki nevű gonosztevő, aki kénye-kedve szerint tud ugrálni a párhuzamos valóságok között, és az „alfások” szerint minden létezőt el akar pusztítani, de ehhez éppen a nőre van szüksége. Az átlagos, „szürke senki” Evelyn tehát egyik pillanatról a másikra az univerzumok központjába kerül, azok sorsa pedig az ő kezébe.

Minden, mindenhol, mindenkor

A párhuzamos valóságok elmélete tudományos körökben is népszerű és viták tárgyát képezi. Leegyszerűsítve a multiverzumteória szerint az általunk ismert, illetve feltérképezhetetlen, végtelenül nagynak ható univerzum nem az egyetlen, hanem megszámlálhatatlan, hasonló univerzum létezik, amelyekben élhetnek alteregóink („variánsaink”), akik külső megjelenésüket tekintve hasonlítanak ránk, de sorsuk merőben eltérő módon alakult. A híres Schrödinger macskája-gondolatkísérlet és a kvantumelmélet is tulajdonképpen ezt a párhuzamosságot, szimultaneitást tételezi, hiszen a kísérletben leírt macskának egyszerre létezik egy élő és egy halott „variánsa” mindaddig, amíg a megfigyelő meg nem bizonyosodott arról, hogy milyen állapotban találja az állatot a radioaktív csapdával ellátott dobozban.

A gondolatkísérlet és a kapcsolódó sci-fik és fantáziafilmek lényege is az, hogy minden ember életében a meghozott döntések egy-egy valóságalternatívát képeznek, amellyel párhuzamosan létezhet egy másik realitás, amelyikben másik döntéskombinációk születtek meg, amelyek más irányba terelték a döntéshozót, illetve annak variánsát. Ez a probléma megjelent már például a klasszikus lineáris időutazós filmek zsánerét eredeti módon továbbgondoló Pillangó-hatásban is, amelyben a hős korábbi életszakaszaihoz, énjeihez visszatérve próbált kialakítani magának és szerelmének egy ideális életet. Az általa meghozott különféle döntések minduntalan olyan realitás-elágazásokat eredményeztek, amelyeken valakinek, aki kedves volt számára, szenvednie kellett. Így a Pillangó-hatás hőse azzal szembesült, hogy egyrészt túl sokat hezitált, rossz úton járt, másrészt, ezzel összefüggésben fel kellett vállalnia egyetlen döntést, nem variálhatott a végtelenségig, mivel nem lehet mindenki, mindenkor, egyszerre pozitív és boldog. A Minden, mindenhol, mindenkor is hasonló jelentásalkotáshoz használta fel a multiverzum motívumát, azaz a hősnőnek variánsai életével szembesülve át kell értékelnie a sajátját.

Minden, mindenhol, mindenkor

Tavaly év végén mutatták be a Mátrix feltámadásokat, a negyedik Mátrix-filmet, amely több szempontból is csalódáskeltő volt (kritikánk itt olvasható el). A Minden, mindenhol, mindenkor tulajdonképpen ezt a csalódást enyhítheti, mivel filozófiai értelemben és cselekménye irányát, akcióit tekintve a Wachowski-testvérek által kitalált mítosszal rokonítható. A Mátrix feltámadások egyik legnagyobb hibája az volt, hogy meglépte, amit nem kellett volna: gyakorlatilag lemásolta az első, technikai és filmfilozófiai szempontból is forradalmi jelentőségű filmet, néhány eredeti ötletét pedig nem tudta jól kibontani. Míg az első rész tökéletesen megragadta a digitális korszakunk kezdetének legnagyobb dilemmáit, addig a Mátrix 4. képtelen volt aktualizálni témáját és üzenetét.

A Minden, mindenhol, mindenkor persze sok motívumot kölcsönzött a Mátrixoktól, sőt posztmodern iróniával direkt meg is idéz néhány jelenetet és karaktert a trilógiából, beleértve a „kiválasztott” szerepkört, a lassított felvételben kung-fuzó hősöket és a kilőtt pisztolygolyók megállítását.

Ám a Danielek sci-fi vígjátéka nagyon is sikeresen ragadta meg a korszellemet. Ma már, amikor a Metává átnevezett Facebook is virtuális valóságot („metaverzumot”) épít, nem annyira az az érdekes, ha az embernek van egy vagy több digitális alteregója, hanem az, hogy „mi lenne, ha…” tehát a kérdés, amelyet a Marvel What If…? című animációs sorozata is feltesz a címében. Ma már életünk természetes részét képezik a virtuális valóságok a Metaverzum és a VR-játékok formájában, az 1999-es Mátrix által felvázolt félelmek nem annyira relevánsak, illetve egészen más problémák merültek fel a közelmúltban (például az, hogy milyen módon lehetne a virtuális teret egyszerre szabad és beszabályozott közegként fenntartani úgy, hogy senki ne szenvedjen el virtuális szexuális erőszakot, zaklatást). Így a háborúk, gazdasági és társadalmi válságok közepette, az elit és a tömegek között egyre táguló egzisztenciális szakadék miatt sokkal izgalmasabb témát jelentenek a „mi lenne, ha egy jobb világban élnénk?” vagy a „mi lenne, ha jobb életem lenne?” típusú kérdések.

A Minden, mindenhol, mindenkorban a cselekmény során feltárulnak Evelyn alternatív realitásai, amelyekben független nőként híres vagy gazdag lett, de a Pillangó-hatás hőséhez hasonlóan egy-egy variánsa valami miatt soha nem tudott boldog lenni, hiába ért el sikereket bizonyos területeken. A saját realitásában bár házassága is válságban van, az anya-lánya kapcsolat kerül a centrumba az elfogadás, a tolerancia tükrében.

Minden, mindenhol, mindenkor

A multiverzum motívuma a Minden, mindenhol, mindenkorban lehetőséget nyújt arra, hogy a Danielek több perspektívából megmutassák az elfogadás, illetve az el nem fogadás problémakörét, valamint másodlagos témaként, mintegy a háttérben a 21. századi elembertelenedés és elidegenedés problémáját is felvázolják a maguk ironikus, túlpörgetett, posztmodern stílusában. A Danielek filmje formailag is igen kreatív, ez olykor a veszte is, amikor túl tömény, már-már követhetetlen. A címbeli fogalmak szerint osztották három részre a cselekményt, a filmnyelvi koncepciót is ehhez igazították az alkotók. A „Minden” című rész még a Mátrix szintjén agyfacsaró csak, hiszen ekkor vázolja fel az alternatív Waymond Evelynnek és a nézőnek a multiverzum koncepcióját, így lassan, egy-egy szemléletes példaként kapunk egy-egy jelenetfoszlányt a vonatkozó párhuzamos valóságokból.

A „Mindenhol”-ban viszont elszabadul a pokol, van, hogy egyik beállításról a másikra, másodperceken belül kerülünk át Evelynnel együtt új és új, egyre hajmeresztőbb alternatív realitásokba. Beszédes, hogy egyetlen helyen van béke: ahol nem alakult ki emberi élet, illetve valamilyen módon a kövek, sziklák rendelkeznek tudattal, de tömegük és mozdulatlanságuk miatt szemlélődő életmódot folytatnak.

Ez a forma sokak számára megterhelő lehet, főleg, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor nagy részét harcok teszik ki. Az univerzumok közti ugrálást is elsősorban az motiválja, hogy Evelyn ilyen módon sajátít el különféle mozdulatokat és védekezési fogásokat a másodperc tört része alatt, az egyszerre látványos és mulattató összecsapások közben variánsaitól, akiknek tudatába be tud lépni egy szerkezet, illetve később kifejlesztett érzéke segítségével. A Danielek roppant szórakoztató módon érvényesítették filmjükben azt a posztmodern, groteszk iróniát, amelyet például Gothár Péter Idő van című klasszikusában is láthattunk (például westernpárbaj a lepukkant főváros utcáján), azaz a lehető legészbontóbb ötletekkel változtatták a küzdelmeket és az egész történetet egyszerre komollyá, drámaivá és paródiajellegűvé. Ötletes, hogy a fő cselekményszálon, a kiindulási univerzumon, Evelyn saját világán belül a cselekmény végig egy helyszínen, egy épületkomplexumban játszódik, innen (mint a dantei pokol legbelsőbb bugyrából) kellene valahogy kijutnia a hősöknek, viszont a párhuzamos valóságok közötti gyors váltások helyszínek szintjén is rengeteg elágazást hoznak létre. Mégis nehéz elmenni amellett a tény mellett, hogy a több mint két órás játékidőnek nagyjából a kétharmadában abszurd kung-fujeleneteket és lövöldözéseket láthatunk: Jobu Tupaki műpéniszekkel szerel le rendőröket, Waymond hasitasival ártalmatlanít biztonsági őröket, Evelyn pedig olyan ellenfelekkel is szembekerül, akiknek emberfeletti ereje csak úgy jön elő, ha valamilyen tárgyat felhelyeznek a végbélnyílásukba. Végig mulattató a Minden, mindenhol, mindenkor, de így is túl sok az akciójelenet, amelyeket egy idő után csak ezek a, valljuk meg, alapvetően olcsó, altesti poénok tesznek változatossá.

Minden, mindenhol, mindenkor

Van annyi eredeti ötlet és szív a Danielek filmjében, hogy meggyőzzön minket a túlzásba vitt akció tudatosságáról. Nehéz poéngyilkosság nélkül megérvelni ezt, úgyhogy legyen elég annyi, hogy a végső leszámolás során az alkotók idézőjelbe teszik a „mátrixos”, ironikus kung-fu mozdulatokat és küzdelmeket, azaz a már tényleg majdnem mindent tudó, mindenütt jelenlevő Evelynnek rá kell ébrednie, hogy a sok harc valóban túlzás és parttalan. Itt pedig összeér a történet személyes mondanivalója és társadalmi jelentése.

A Minden, mindenhol, mindenkor fő témáiként az elidegenedést, az elembertelenedést és a tolerancia kérdésköre jelölhetők meg. Daniel Kwan a nihilizmust emlegette egy interjúban, de ez magában foglalja az említett problémákat, hiszen

ha elutasítjuk az ember által teremtett, tehát nem eredendően létező értékeket, a morált, az objektív igazságot vagy a megkérdőjelezhetetlennek tartott alaptudást, akkor Evelyn és Jobu Tupaki is átgázolhatnak mindenen, mindenhol, mindenkor és mindenkin, ami által viszont eljuthatnak a teljes destrukcióig, a téridő felszámolásáig.

Akár a mi realitásunkban, a filmben is kezdettől izzik a feszültség az emberek között: Evelyn civakodik a lányával, férjével és édesapjával, az ügyintéző indulatos a hivatalban. Még jól is jön mindenkinek, hogy a multiverzumnak köszönhetően kibújhat a bőréből, (társadalmi) szerepéből és nekitámadhat a másiknak, amit nem merne megtenni azon értékek és normák ismeretében, amelyek Evelyn „eredeti” valóságát meghatározzák. A párhuzamos univerzumok motívuma a nihilizmust szimbolizálja, azaz minden lehetséges, minden megengedett, semmi sem szent, bárkin át lehet gázolni a célunk elérése érdekében, főleg, ha át tudunk lépni variánsaink révén az alternatív valóságokba. De ha ezt megtesszük, mi értelme a céljainknak? Van-e, lehetséges-e egyáltalán cél, ha az emberi élet semmit sem ér, mert úgyis van az illetőnek végtelen számú, „megszállható” variánsa? A Danielek a sok harc és egy film végi, kissé didaktikus monológ révén arra kívánnak rávezetni minket, hogy haladjuk meg a nihilizmust, pontosabban értsük meg, hogy csak mi magunk adhatunk célt és értelmet a saját életünknek, és a körülöttünk élőkének egyaránt, például az által, hogy meghallgatjuk a másikat, vagy elfogadjuk őt, és hagyjuk élni, saját céljait és identitását megkonstruálni. Ha léteznek is párhuzamos valóságok, nekünk ebben a realitásban kell érvényesülnünk és értékeket találnunk, főleg, hogy Jobu Topakival és Evelynnel ellentétben nem vehetjük át az irányítást variánsaink felett.

A Minden, mindenhol, mindenkorban ugyan túl sok az akció és a közepe felé már-már követhetetlenül gyorsan vált a cselekmény a multiverzum realitásai között, illetve a kelleténél több az altesti, obszcén poén a filmben, de a Danielek műve mindenképp okos alkotás, a Mátrix feltámadások helyett is korunk „új Mátrixa”. Korunké, amelyet az értékválság, az intolerancia és az elidegenedés problémái hatnak át, és amelyben a „mi lenne, ha…?” kérdések éppen ezekből kifolyólag aktuálisak.

Mi lenne, ha tudnánk egymás mellett békében élni? Mi lenne, ha fizikai vagy verbális harcok, játszmák helyett higgadtan beszélgetnénk el akár családon belül is a feszültséget szító problémákról? Tényleg csak egy párhuzamos univerzumban lehet pozitív választ találni ezekre a kérdésekre, amelyeket a Minden, mindenhol, mindenkor nekünk szegez?

 

Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once), színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, dráma, vígjáték, 139 perc, 2022. Írta és rendezte: Daniel Kwan, Daniel Scheinert. Operatőr: Larkin Seiple. Zene: Son Lux. Producer: Daniel Kwan, Daniel Scheinert, Anthony Russo, Joe Russo. Szereplők: Michelle Yeoh (Evelyn Wang), Ke Huy Quan (Waymond Wang, Evelyn férje), Stephanie Hsu (Joy Wang, Evelyn lánya), Jamie Lee Curtis (Deirdre Beaubeirda), James Hong (Gong Gong, Evelyn édesapja). Bemutató: 2022. április 21. Forgalmazó: Prorom Entertainment Kft. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

A cikkhez felhasznált képek a Prorom Entertainmenttől származnak

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Bernáth Szilárd: Larry
Interjú Turai Balázzsal a siker kérdéseiről, a MOME-ANIM filmjeiről, az intézményes képzésről és jövőbeli terveiről

Más művészeti ágakról

irodalom

Szeifert Natália: Örökpanoráma, Kalligram, Budapest, 2022.
Foci, vers, próza, gyerekirodalom


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés