bezár
 

zene

2008. 08. 29.
Hunderground – a szubkultúra
Interjú Khrullal – I.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hunderground – a szubkultúra Metál - egy vadhajtás a zene edzettebb szerelmeseinek. Egyesek szerint a műfaj a Slipknottal kezdődik és a Hammerfallal ér véget, mások vallják, hogy a hasonlóan nehezen emészthető muzsikák igazi esszenciája az aktív színalatti zenélésben rejlik; nem az MTV által lebutított változatban. Idehaza (Csihar Attila mellett) talán a legtöbbet emlegetett színalatti sötétmetál komponista magát csak Khrulnak nevezi: talán ő szolgálhat a legtöbb gondolattal a szubkultúráról - a lentiekben vele fogok beszélgetni.
Ráhangolódásként Khrul portfólióját itt olvashatjátok:

Khrul via MySpace
Khrul site

PRAE.HU Egész pontosan mikor kezdtél el metált hallgatni? Mivel kezdted, hogyan sikerült végül a legszélsőségesebbnek mondott erek vonalán kiélesítened a hallásod?


Üdv! Megpróbálok úgy fogalmazni, hogy ne csak érdektelen mesélés legyen, hanem hogy a személyes történetem, meglátásaim, tapasztalataim szélesebb perspektívát öleljenek fel, s szolgálhassanak mások számára is tartalommal. Mindazonáltal, mint minden emberi szó esetében, nem elhinni kell, amit mondok, mert hát könnyen tévedhetek, hanem elgondolkozni rajtuk. Először is engedd meg, hogy a felvezető szövegre reagáljak!
Funebre
Khrul - sokan használnak álnevet, művésznevet, mellyel el kívánják rejteni magukat, vagy csak simán reflexből, mert az olyan "titokzatos/menő/művészi". Nincs is ezzel semmi baj, de engem más cél/ok vezérelt. Amikor megszületsz, a szüleid tetszésüknek megfelelően adnak neked egy nevet - ez rendben is van. Ám amikor értelmed s öntudatod eléggé megnyílik, s igényed is van rá, jogod s lehetőséged, hogy úgy nevezd magad, ahogy jónak gondolod - ez is legyen rendben, haha! A név, mint a többi szó, önmagában nem jelent semmit; egy jelsor, kód - így végül is azt találsz ki magadnak, amit csak akarsz. Másrészt a férfilakosság nagy része ugyanazon a 15-20 keresztnéven fut, így praktikus és hasznos is az egyéni névhasználat, ráadásul a világ minden táján ugyanúgy kiejthető.

Amiből kettő van, ott már megjelenik a sztereotípia. Ez nem baj, ám aki véleményt, pláne ítéletet akar mondani valamiről, vagy valakiről, annak kötelessége széltében-hosszában, mélyen s alaposan utánajárnia a dolgoknak, ellenben csak egy üresfejű, beképzelt, ostoba, jellemtelen s intellektuálisan hulladék ember! A mai progresszív metál illetve sok thrash és metalcore banda szövegeit tankönyvbe szedve lehetne oktatni az iskolákban, mert rendkívül fontos szociális, morális, érzelmi és lelki témaköröket ölelnek fel, intelligensen, érthetően megfogalmazva. Közlésmódjuk ráadásul közelebb áll a mai kor emberhez, mint mondjuk az ókori bölcseké, viszont az üzenetük ugyanaz - mert az üzenet mindig ugyanaz.

Én egyáltalán nem vagyok szakértő; megtévesztő lehet, hogy relatív sok helyen felbukkanok, ám főleg "csak" mint (session) dobos - ez pedig lényegesen nem befolyásol egy zenekart sem. Néhány név, a teljesség igénye nélkül, akik valóban meghatározóak több zenekarban is, nálam jóval régebb óta vannak jelen az undergroundban, s így hozzáértésük is nagyobb: Csihar Attila, Nagy András, Lédecy Lambert, Angmar, illetve a mai napig aktív, már a ’80-as, ’90-es években metálos újságírók. Mint alkotó, pusztán kb 5 projektet működtetek, de ezekből csak a Funebre az, aminek a szekerét tudatosan is tolom előre, a többi sokkal inkább csak hobbi.
Vorkuta
Akkor most válaszolok a kérdésedre is: tudatosan kb 14 éves korom körül kezdtem metált hallgatni, és hát nem ment könnyen, haha! Emlékszem, egy idősebb sráctól kaptam meg a Metallica Fekete albumát, ami önmagukhoz képest, és általában a thrash metálhoz képest is egy rádióbarát anyag volt, ennek ellenére engem eléggé sokkolt. Az első észrevételem az volt, hogy mi ez a hatalmas, zajos, kivehetetlen káosz - mert az volt az első találkozásom metálosan torzított gitárokkal, illetve előadásmóddal. Erre az élményre a mai napig jól emlékszem, így tökéletesen meg tudom érteni, hogy mit gondolhat, élhet át egy laikus, aki találkozik mondjuk az én zenémmel. Természetesen nem a produkcióval, a zenekarral, vagy a műfajjal volt a probléma, egyszerűen minden újhoz hozzá kell szoknia az embernek. Érdekes módon, szinte már az elején sejtettem, hogy bennem van a hiba, mert egy-egy rész, illetve a zenéből áradó energia már elsőre is megmutatta magát, és nagyon tetszett. Úgyhogy nem hagytam magam, meghallgattam jó párszor, és fokozatosan feltárultak előttem az értékei - olyannyira, hogy a Metallica lett az első kedvenc, és a kezdetekben a legmeghatározóbb metál zenekarom; három éven keresztül minden nap hallgattam valamennyi lemezüket.

Ha már valaki ráhangolódott a thrash metálra, nem nehéz kapcsolatot teremteni a death és black metállal sem, de ez már sokkal inkább fogékonyság, érdeklődés, lélek kérdése. Death metált csak az utóbbi 1-2 évben kezdtem úgy igazán sokat hallgatni, addig egyszerűen nem fogott meg; ám ahogy egyre jobb zenész lettem, mint magát a zenét is, ezt a műfajt is kezdtem egész más szemmel látni ill. rálátással megélni. Általánosságban elmondható, hogy e műfajban alkotnak a legképzettebb, legtechnikásabb metál zenészek; egyszerűen mert nincs határ, melyet ne lehetne átlépni tempót, erőt, összetettséget tekintve - elképesztő mennyiségű energia sűrűsödik a hangokba, hangszerelésbe, előadásmódba, s talán pont ezért válik "brutálissá" (a szónak abban az értelmében, hogy akkora energiabomba, hogy már túl sok, szinte befogadhatatlan). Viszont akinek ez sikerül, az garantáltam nem vitaminoktól fog felpörögni!

Black metált úgy 15 éves koromban hallottam először - egy osztálytársam adott pár másolt kazettát. Csak néhány, akkor még számomra ismeretlen együttes volt rajtuk, s úgy voltam, mint a Metallica esetében - teljes egészében nem hatott elsőre. Illetve mégis, mert a csak és kizárólag a black metálra jellemző különös, megfoghatatlan, melankolikus és heroikus hangulatra rögtön ráéreztem, s ez nagyon összevág az én lelkivilágommal, csak magából a hangzásból nem mindig tudtam kibogozni elsőre, hogy mi is történik.
Funebre2
Lényeges és meghatározó, hogy egyik műfajról, zenekarról sem volt semmiféle ismeretem, nem tudtam angolul, így fogalmam sem volt róla, hogy kinek milyen ideológiája, koncepciója van - a zenéből áradó őszinteséget és erőt én abszolút konstruktív hajtóerőnek könyveltem el. Eltelt 1-2 év, mire szembesültem a death metál általános horror koncepciójával, valamint a black metál okkult, sátánista alaptémáival. Mivel a death metál akkor még nem is érdekelt, illetve nyilvánvaló volt, hogy ez a horroros tartalom csak show-elem, a horrorfilm zenei megfelelője, nem is foglalkoztam vele. A black metál viszont már a kezdetekkor megfogott, így amennyire tudtam, utánajártam a dolgoknak - a tinédzserévek kiválóan alkalmasak voltak, hogy megfogjon, hasson rám, vonzzon a dolog, így egy darabig azt hittem, minőségi s elégséges ismeretet szereztem ahhoz, hogy bátran kijelentsem: ez az én utam. Természetesen az addig bennfentesnek tartott ismeretek nem haladták meg a hiányos, felszínes tudás alját, és ahogy az már lenni szokott, az Élet szépen rá(m)cáfolt, illetve hozta azokat a helyzeteket, amelyekben ezek a tévképzetek már tarthatatlanok.

Talán ekkortájt kezdtem el tudatosodni, megnyílni, fejlődésnek indult az intellektusom, bár azok az évek sok keserű, vélt, vagy valós tapasztalatban, élményben teltek. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy volt annyi eszem, belátásom, erőm s bátorságom, hogy nem még inkább befordultam a különféle hiedelmek, ideológiák mindig hamis, egoista, álszent és hazug útvesztőibe, hanem leereszkedvén az emberi lélek legmélyebb rétegeibe, lassan, de tudatosan építgettem magam, s nem maradtam önmagát szabadnak hívő báb, megvezetett ember.
Funebre3
PRAE.HU Amikor az utca embere egy - blackes körökben kifejezetten langynak számító - mezei Mayhem számot meghall, már rohanna is ki a világból (Vigyázat! Bulvárfordulat következik!): sose zavart a tudat, hogy mások deformált ízlésűnek tartanak, a zenéd pedig inkább zajként definiálják?

Természetes emberi reakció, hogy ha valami szokatlan és számodra idegen, érthetetlen, a hatás maga elsőre zavaró, felkiáltasz: mi ez a szemét? Aki itt leragad s rögtön tényként nyilatkoztatja ki a maga kis teóriáját - nos, erről fentebb már szóltam. Ám aki rövid vizsgálódás után konstatálja, hogy neki ez egyszerűen nem tetszik, érdektelen, vagy továbbra sem érti, majd nem is foglalkozik vele, az teljesen elfogadható - mert nem arról van szó, hogy mindig mindent meg kell érteni, velejéig kielemezni, de nyilvánvalóan ostoba és ocsmány dolog valamit csak azért gyalázni, utálni, mert én nem értem, nekem nem tetszik.

Ha technikailag vizsgáljuk a kérdésedet, tény, hogy a rock- és metálzene torzított gitárokra épül - s ebben a szóban tökéletesen benne van a kulcs is: a hangok hangzásának torzítása. Mert ugye egy hangot nem tudsz eltorzítani, mert ha hajlítgatod, egyszerűen más hang lesz belőle; de magát a kicsengést már sokféleképpen tudod variálni. Valaminek a torzítása, manipulálása értelemszerűen nem természetes dolog. Na már most az emberi szervezetnek minden nem természetes dologhoz hozzá kell szoknia, sőt, magához a természethez is folyamatosan alkalmazkodnia kell. Fentebb már elmeséltem, hogy nekem is kellett egy kis idő, míg hozzászokott a fülem ehhez a fajta hangzáshoz, illetve talán az agynak is szüksége van némi tanulásra. De ez nemcsak a gitárokkal van így - pl. az én fülemet nagyon sokáig bántotta a hegedű magas hangszíne - mert hát ez is ritkán fordul elő természetes körülmények között.
Witchcraft
Szóval, a fentiek alapján az ostoba és felszínes vélemények nem hogy egyik fülemen be, a másikon ki, hanem be se jutnak, haha!


Mondok két példát: a zenével csak háttérfunkcióként találkozó/foglalkozó ember számára a metál zene tömény zaj, a komolyzene pedig kakofonikus káosz. Tehát pusztán egy-egy zenei műfaj nem bír értékkel vagy negatívumokkal. Minden hozzáállás, megszokás, lelkület, alkat, tanulás kérdése. Egy metálzenekarban a 3-4 hangszer zabolátlan használata elsőre pont olyan nehezen befogadható, mint egy komolyzenekar tucatnyi hangszere által keltett hang-kavalkád. Csak utóbbinak nagyobb múltja van, rátelepedett a sznobizmus is, ezért ezt értékesebbnek kiáltják ki, ami kiválóan és nagyon ironikusan mutatja, hogy pont a zenei evolúció csúcsának tartott műfajt mennyire zenéhez nem értő emberek hallgatják. Mert egy igazi zenész, egy hozzáértő ember soha nem ítél el egy másik zenei stílust, egyszerűen tetszik neki, érdekli vagy nem, de tökéletesen tisztában van vele, hogy minden zenét ugyanaz a néhány hang alkotja, s ugyanazon szabályok mentén épül fel; csak formai megnyilvánulásokról lehet beszélni. Az okos ember olyan ruhát vesz fel, ami neki tetszik, míg az ostoba azzal vesztegeti az idejét, hogy mások ruháját kritizálja.
PRAE.HU: Miután gombamód elszaporodtak a metállal foglalkozó webzine-ok, az igényes zeneszerető már azt se tudja, mit/kitől olvasson. Te melyik "újságot" tartod a legmegfelelőbbnek széleskörűség, információtartalom, megformáltság, írásstílus terén?

5-6 igényes, tartalmas, profin szerkesztett és karban tartott metál-webzine mindenképp van itthon - szerintem ez pont ideális. Ezen kívül bizonyára vannak "hobbiwebzine-k" is, de én még nem találkoztam egyel se. Kifejezetten black metál szempontból a Subterra és a Somniorum webzine viszik a prímet, rajtuk kívül nem is tudok mást. Heavymetal, Fémforgács, Kronos Mortus, Passzio, Somniorum, Subterra - jelenlegi ismereteim szerint ezekről az oldalakról lehet rendszeres, sok és jó információt szerezni metál zenéket illetően. Rockzenékre fókuszáló oldalakból is van néhány igazán jó, de ezekről nem tudok biztosan nyilatkozni, mert ritkán tévedek oda.

PRAE.HU: Mi a véleményed a Metal Hammerről? Sokan emlegetik a "metál Nők Lapjaként"…

Kissé furcsa kérdés, mert hát hogyhogy mi a véleményem róla? Egy nemzetközi színvonalú, igényesen szerkesztett, a mainstream rock/metál zenéket bemutató havilap - abszolút megéri az árát. Számomra teljesen érthetetlen az az öncélú nyavalygás és becsmérlés, hogy csak az ismert, népszerű zenekarokkal foglalkozik, és nem fókuszál eléggé az undergroundra - de hát nem is ez a dolga, nem ezért jött létre! Persze amikor megalakult, sokkal kevesebb zenekar volt, és nagyrészük vele egy időben indult, így tűnhet úgy, mintha eltávolodott volna a kezdeti mentalitástól. Vegyük már észre: a mainstream metálnak gyakorlatilag ez az egyetlen lapja, míg az undergroundnak tucatnyi fanzine-ja van, a webzine-ek pedig nagyjából egyformán kezelik mindkettőt - úgyhogy az underground igencsak el van kényeztetve, nem kellene ennyire önzőn s öncélúan mindent akarnia. Jó, hogy nem a Bravo magazinba követel interjút!

A Stygian Shadows fanzine képében pedig itt a remek underground példa azoknak az idiótáknak, vagy csak tapasztalatlanoknak, akik azt hiszik, az "underground" kifejezés egy kevésbé minőségit jelöl: alapos, igényes, bő tartalom, hozzáértő szerkesztés. A legrégibb és legtartalmasabb nyomtatott black/death/thrash underground szaksajtó. Fodor Laci pedig az egyik legnagyobb és legnaprakészebb tudású ember a színtér ügyeiben.
PRAE.HU: Nyílván a zenésznek érdeke, hogy saját produktumát minél szélesebb közönséggel megismertesse/megszerettesse. Egy ilyen "kis" szubkultúrában ez miként zajlik?

Pont úgy, mint a "nagyban", csak arányosan kisebb mértékben. Elküldöd a promó anyagodat valamennyi számba vehető nyomtatott illetve netes médiába, ahol aztán leközlik a kritikát, interjút, reklámot, híreket - ez utóbbiak főleg a netes, úgynevezett webzine magazinokban tudnak naprakészek lenni, illetve az internetből fakadó korlátlan lehetőség okán pont akkora megnyilvánulási területet tudnak nyújtani, mint az ismertebb produkcióknak.

Funebre koncert

Fontos még a MySpace oldalak megléte, üzemeltetése, hiszen gyakorlatilag az egész zeneipar rátelepült erre a portálra. Itt minden információ egységesen, de egyénien láttatható, könnyen és gyorsan közzétehető, hozzáférhető. Az egyéni honlap ennél fogva el is vesztette vezető szerepét, jelentősége inkább abban áll, hogy bővebb, illetve amolyan archív, adattároló főhadiszállásként használjuk. A MySpace pedig a naprakész, általános információkat tartalmazza - meghallgatható, letölthető dalok, videók, fotók, infók, linkek stb.
PRAE.HU: Kisebb kanyar: Milyen céllal hoztátok létre a - nyílván ironikus - Disztraktort?
Disztraktor
A Disztraktor nyilvánvalóan egy nagy baromság, egy időszakosan elővett, jópofa hobbi, mely egy zenei jammelés hülyüléssé fajulásából ered, haha! Lényeges azonban, hogy csakhamar egy tudatos és egészen jól kidolgozott koncepciót kapott - így jött létre az "agrár metál", kiemelkedve ezáltal a találomszerű hülyéskedésekből. Végül is egy általános rock/metálzenei műfajvicc, irónia, gúny, görbe tükör - a 80’-as, 90’-es évek tipikus, mára már klisévé vált dalszerkezeteit, zenei- s hangzásbeli megoldásait domborítja ki, hogy előre röhögsz, hogy mi fog következni, és tényleg az, haha! Persze ezt így önmagában főleg a rock/metál zenét jobban ismerők tudják élvezni, érteni, a többieket viszont a képzelt tanyasi, paraszti szövegvilág és agrár-koncepció szórakoztathatja. Jól érzékelteti a dolog lényegét a szlogen: igényesen igénytelen agrár metál, haha! Ez a fajta, picit komolyan vett komolytalanság szükséges ahhoz, hogy némiképp említésre méltó legyen a humor, ne csak egy kósza, önmagában elmúló poén - ezért is szeretik olyan sokan a legkülönfélébb rétegekből, haha!

Disztraktor - A magyar nemes

PRAE.HU: Minekutána egy metálos sablonos módon zenekaros pólóként, hosszú hajként és bakancsként van dobozba téve, az "agrár metál" laikusok számára pont hogy igazolja a sztereotípiákat. Mennyiben igazak a mainstream metál törzsközönségéről alkotott nézetek?

A sztereotípiák nem véletlenül s nem alaptalanul jönnek létre. Valamennyi ember besorolható egy-egy nyájba, és az sem baj, ha vándorolgat egyikből a másikba. Általános meglátások tételére hellyel-közzel lehet építeni a sztereotípiákra - mint pl hogy a rockerek fekete pólóban, hosszú hajjal, tornacipőben meg bakancsban járnak, a punkok nem a jelenlegi általános higéniai szabályoknak megfelelően törődnek magukkal stb. A hiba az, amikor a sztereotípiákból a felszín alá, a külsőségek mögé megyünk, s már egyénileg is elítéljük az embereket. Hiszen pusztán azért, mert egyik vagy másik szubkultúrához vonzódik valaki, még nem lesz hülye, aljas, gonosz, primitív stb. Sosem lehet tudni, hogy kit milyen külső, belső hatás, körülmény vezetett ide vagy oda - mindenhol vannak intelligens, jó emberek, s egoista véglények. Pl ismerek egy nagyon szép, jó körülmények között élő lányt, aki ránézésre egy sznob plázacica benyomását is kelthetné, közben pedig a legundorítóbb, legbrutálisabb gore-grind-death metál zenéket (is) szereti, és egy végtelenül okos, jószívű, vidám, kedves, szeretetreméltó ember.

PRAE.HU: Végezetül: Milyen az a "true black metal"? Ki az igazi blacker? Nagyon sokan, sokat viccelődünk ezzel, viszont igazán univerzális választ én még nem hallottam erre a kérdésre.

Viccelődni csak az igaz, tartalmas ember tud - ezért is jók az ilyenfajta viccek, ironizálások, mert könnyen kibuktatják az olyan értelemben pózereket, divatarcokat, akik időszakosan le-le táboroznak egy-egy külső megnyilvánulásnál, formalitásnál, hogy megtámasszák, aládúcolják belső ürességüket, félelmeiket, gátlásaikat, majd ahogy változik bennük a bizonytalanság, máshoz idomulnak; csak maszknak használják a különféle irányzatokat - alatta ott a bizonytalan, remegő, önállótlan kis ember. Ez még nem is lenne baj, csak közben jár a szájuk, osztják az észt, hangerővel és megmondással rejtegetik saját maguk elől is a belső nihilt. De az igazi probléma velük az, hogy sem maguktól, sem segítséggel nem tudnak, nem mernek, nem akarnak változni, kijönni a gödörből - inkább szidják, rombolják az öntudatos emberek mindig egyenes, de szerteágazó lépéseit. Ezek a túl szigorúszerű, túl komolykodó emberek mind álszentek, sótlanok, lemaradnak az Életről - létük nem több, mint a szélbe suttogott szó. Főleg miattuk, belőlük alakul ki a sztereotípia.

PRAE.HU: Zárásnak egy metalos körökben igen népszerű paródia:
Krieg!
Folytatás következik...

nyomtat

Szerzők

-- Sárosi Ádám --


További írások a rovatból

Darvas Ferenc és Várady Szabolcs szerzői lemezéről
Gondolatok a Magyar Állami Operaház Parsifal-közvetítéséről
A GreMi duó Békéscsabán
A Prae korkérdése zeneszerzőkhöz: Nikolaus Gerszewski válaszol

Más művészeti ágakról

Lully–Molière: A kénytelen házasság
gyerek

El kellett mozdulni a mesevilág felé El kellett mozdulni a mesevilág felé
Interjú Molnár T. Eszter írónővel és Török Zoltán természetfilmessel
színház

A japán színház bűvöletében A japán színház bűvöletében
Beszélgetés Cseh Dáviddal a japán színházról
Interjú Kenyeres Bálinttal a magyar film helyzetéről, a folyamatos alkotás lehetetlenségéről és a szerzői film perifériára szorulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés