bezár
 

film

2008. 09. 11.
Komplikált ügy
Sam Raimi: Szimpla ügy
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Komplikált ügy A Szimpla ügy különlegessége, hogy képes folyamatosan meglepetéseket szerezni. Egyszerre hatja és ijeszti meg a valóban intelligens bűnügyi filmekre éhező nézőt. A tragédia mellett nincsen híján az iróniának sem, bár nem a hangos röhögésre épít.
A szokásos magyar címfordítói bravúrok egyikének köszönhetően lett ebből a remek kis filmből hazánkban Egyszerű terv helyett a sokkal butább Szimpla ügy. Utóbbi ugyan látszólag jobban hasonlít az eredeti címre (A Simple Plan), viszont lényegét tekintve semmi köze magához az alkotáshoz.

Az alaptörténet lényege ugyanis a szó szoros értelmében egy egyszerű terv (amelynek persze mindegyik, egytől egyig egyszerű részlete meghiúsul), viszont semmi köze sincs mindahhoz, amit Magyarországon a "szimpla ügy" kifejezéssel illetnek. Négy és fél millió dollárt találni egy lezuhant repülőgépben sosem lehet szimpla ügy.
Szimpla ügy
Pusztán a sztori alapján csak az elcsépelt "thriller" vagy "bűnügyi film" kifejezések juthatnak eszünkbe, pedig ezúttal többről van szó. Valóban el lehetett volna készíteni ezt a filmet krimiként, többszörös csavarral a stáblista előtt (vagy akár az alatt, sőt utána is, láttunk már ezer ilyet), de Sam Raimi szerencsére nem engedett a kísértésnek. A Szimpla ügy igazi műfaji kavarc, keveri a családi dráma, a fekete vígjáték, a szatíra és a karaktertanulmány elemeit. Csak az alaphelyzetből ítélve viszont tényleg csak egy korrekt Fargo-koppintásról beszélhetnénk.

Apropó, Fargo: Raiminek nem kevés köze van a Coenekhez, igaz, nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Nem az epigonjuk, hanem közeli barátjuk és munkatársuk. Valójában Raimi kezdte korábban szakmát, és ő volt az, aki eleinte lehetőséget adott Joelnek és Ethannak az érvényesülésre vágóként (Gonosz halottak) és szerzőként (Bűnözési hullám). Míg a két Coen néhány filmmel sztárrendező státuszba emelkedett, Raimi sokáig megmaradt underground horrorgurunak, az ínyencek kedvencének.

Sam Raimi életművéből nem következik logikusan egy olyan film, mint a Szimpla ügy: a megalkuvásmentes vizuális őrjöngéstől (Gonosz halott-trilógia) a stúdióval kötött kompromisszumokig (Gyorsabb a halálnál, A pálya csúcsán) mindent bevállal, ám a legritkább esetben készít olyan történet- és jellemközpontú filmeket, mint amilyen a Szimpla ügy, vagy a Coen-fivérek hivatkozási pontként gyakran említett Fargója.
Szimpla ügy
Ennek ellenére a kicsit az "elveszett filmek" közé tartozó mozi sokkal inkább rendezője főműve, mint mondjuk a zajosabb, ismertebb Darkman. A Szimpla üggyel bizonyítja be Raimi, hogy nem pusztán az operatőri, vágói, maszkmesteri tombolás katalizátoraként működik jól, hanem ihletettebb pillanataiban Hitchcockhoz mérhető filmkészítő. Az angol kolléga neve nem véletlenül bukkan fel ebben az összefüggésben: ha a Fargo nem egy évvel korábban aratott volna hatalmas szakmai és közönségsikert (és a Coenek nem javasolják volna régi barátjuknak, hogy próbálja ki a havas táj filmezését), a film fekete humora és történetvezetése biztosan többeknek juttatta volna eszébe a suspense mesterét.

És hogy miért elveszett film a Szimpla ügy? Az Oscar-jelölések (Chuck B. Smith-nek, aki saját regényét adaptálta vászonra, és az élete talán legnagyobb alakítását nyújtó Billy Bob Thorntonnak) jelölések maradtak. A kassza csak szolidan csilingelt. A kritikusok nem nagyon láttak tovább a sokat emlegetett Fargón, ráadásul számonkérték Raimin a visszafogottságot, pedig a Szimpla ügy így is lenyűgöző képi világú mozi.

Legfontosabb különlegessége az, hogy képes folyamatosan meglepetéseket szerezni, és nem csak a sztori szintjén. Amikor a csapból is a tarantinóba oltott shyamalanok Keyser Sözéinek vetélkedései folynak, és a "böcsületes" thriller nem végződhet másra, mint hogy a főszereplő halott, álmodott, vagy mindkettő, öröm egy olyan filmet nézni, amely egyszerre hatja és ijeszti meg a valóban intelligens bűnügyi filmekre éhező nézőt. A látszat tehát ezúttal csal. És hogy mi a látszat? Sam Raimi és Chuck Smith az alábbiakkal szembesíti a nézőt az expozícióban.

A színészként gyakran alulbecsült Bill Paxton nyilvánvalóan a pozitív hős. Jóképű, szimpatikus figura, van egy kedves, állapotos felesége, szép házban lakik, becsületesen dolgozik. Nem tökéletes ugyan, ám ez még rokonszenvesebbé teszi. A párja (Bridget Fonda) szelíd tündér. Otthon szorgoskodik, lelkesen főzőcskézik, mindenben támogatja a férjét, persze az ésszerűség keretei között. Igazi főnyeremény. Paxton bátyja (Billy Bob Thornton) primitív, buta bunkó. Nem akar rosszat, de nehéz felfogású, és egyszerű, mint az asztallap. Legjobb barátja (Brent Briscoe) még rajta is túltesz, nagyhangú, hülye alkoholista.
Szimpla ügy
A kiváló színészi alakításoknak köszönhetően a film végére csak a legutóbbi szereplő jelleme nem mutat sok változást, pontosabban csak őróla nem derül ki, milyen valójában. A Briscoe által alakított figura is kedvesebbnek tűnik idővel, nem marad meg karikatúrának, csak éppen nála a legkisebb az elmozdulás az eredeti vázlattól. A pénz látványosabban hozza ki a többiekből valódi énjüket.

Paxton például többszörös gyilkossá válik a vagyon reményében. Bűntudattól gyötörve, mégis hidegvérű céltudatossággal öl, miközben nem tud szabadulni erőszakossá és kapzsivá lett felesége hatása alól. Ráadásul távolról sem olyan okos, mint amilyennek tűnik. A fordítottja igaz a bátyjára: talán lassú a felfogása, de azért megvan a magához való esze, sőt a maga módján kifejezetten ravasz, és sokkal jobban látja a mélyebb összefüggéseket a testvérénél. Szeretnivaló figura, akit Thornton zseniálisan alakít. Bridget Fonda megfontolt, kedves kismamából a szemünk láttára alakul át agresszív anyatigrissé, mi több, érzéketlen fúriává, aki bármit megtenne, hogy ne kelljen aggódnia az életkörülményeiért. A valódi arc megmutatása az ő esetében a legijesztőbb, mert eleinte egyáltalán nem tűnik képmutatónak (bár érdemes figyelni rá, hogyan reagál a sógorára az első jelenetekben).

A rendező a gyakori fordulatok ellenére képes a szereplőket emberként, empatikusan bemutatni. Valahol mindegyiküket meg lehet érteni, még a falu alkoholistájával is azonosulni lehet bizonyos fokig. Ebben segít a történet drámaként funkcionáló része, amely a film mélységét adja.

Családi dráma a Szimpla ügy, egyrészt, mert egy éppen bővülő család helyzetébe enged betekintést, másrészt mert egy testvérpár sajátos viszonyát boncolgatja, harmadrészt mert érdekes és fontos utalásokat tesz ennek a családnak a múltjára, vagyis a szülők generációjára. A testvérpár tagjainak jelleme éppen ezekben a mellékesnek tűnő beszélgetésekben mutatkozik meg igazán: amikor a látszólag éleselméjű öcs bamba arccal rájön, hogy főiskolai tandíját nem a nyuszi tojta; amikor bele kell gondolnia, hogy a látszat ellenére a szülei nem balesetben haltak meg, hanem öngyilkosságot követtek el; amikor rádöbben, hogy a testvérének egyetlen barátnője sem volt soha életében stb. Mindezt a butus bátyó fejti meg számára, aki színleg kettőig sem tud számolni.

A Szimpla ügy a tragédia mellett nincsen híján a humornak sem, igaz, ez sokkal inkább a faarcú Buster Keaton, vagy a fekete komédiát kedvelő Alfred Hitchcock humora, mint a Coen testvéreké, vagy akár a Gonosz Halottak-filmeké. Az understatement technikával előadott ironizálás nem ad lehetőséget hangos röhögésekre, ám a néző így is gyakran elmosolyodhat magában Raimi és Chuck Smith gonosz kis húzásain (pl. ahogy a rendőrök mindenkor gond nélkül elfogadják Paxton meséit az aktuális bűncselekményről).

A hatalom finom kigúnyolása miatt válik bizonyos jeleneteiben vérbeli szatírává a Szimpla ügy. A filmben feltűnő kedves, egyszerű rendőr a maga halk módján keményebben gúnyolja ki az állami erőszakszervezetek képviselőit, mint hasonló karakterű kollégái a Simpson családból, vagy a South Parkból. A Chelcie Ross alakította seriff a kisvárosi "haver-pajtás-jóbarát" rendőrség képviselője. Kedélyes és segítőkész, folyton lerobban a kocsija, és a hét legfontosabb bűnesete számára az, ha lehozhat egy eltévedt kismacskát a háztetőről. Nevetségessége ellenére ő sem válik teljesen karikatúrává, halála nem közömbös a nézőnek, sajnálatot ébreszt, de közben tisztában vagyunk vele: fogalma sincs, ki öli meg,és miért.
Szimpla ügy
A Szimpla ügy elsősorban mégis karakterekdarabként működik, a színészek filmje. Gyakorlatilag minden választás telitalálat. Thornton és Paxton alakítása önmagában is elvinné a történetet a hátán, de pl. a seriffet játszó Ross-nak is lehetősége van brillírozni egy mellékszerepben. A forgatókönyv hitelesen bontja ki a szereplők jellemét, és a fordulatok is még a befogadhatóság, a hihetőség határain belül vannak. A kiindulópontként szolgáló koffernyi pénz valójában csak katalizáló szerepet szolgál, mint a történet motorja, segít bemutatni ezeket az embereket a maguk valójában, de távolról sem a legfontosabb tényező - legfeljebb a szereplőknek.

A hangulatos fényképezésnek, a bizarr eszközökkel (pl. visszajátszás) dolgozó vágásnak és a nyugtalanító zenének köszönhetően a Szimpla ügy szinte tökéletesen egységes, hátborzongató egész.

Kár, hogy a viszonylagos sikertelenség miatt a nagyközönség számára elveszett ez a figyelemreméltó, értékes mozi.

Szimpla ügy, (A Simple Plan)
Színes francia-angol-német-amerikai-japán thriller, 121 perc, 1998.
Rendezte: Sam Raimi
Könyv: Scott B. Smith
Szereplők: Bill Paxton, Billy Bob Thornton, Brent Briscoe, Bridget Fonda

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Orosdy Dániel --


További írások a rovatból

Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai
Interjú Grosan Cristina filmrendezővel arról, milyen közép-európai kollégákkal együtt dolgozni, és hogyan juttatta egy ártalmatlan Google-keresés a Berlinale Talents programba.

Más művészeti ágakról

art&design

Táncház, vendégmunkás, indián Táncház, vendégmunkás, indián
Interjú Korniss Péterrel külföldi kiállításokról, sikerekről, változó világunkról és a magyar fotográfia nemzetközi megítéléséről
irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.
A Prae körkérdése zeneszerzőkhőz: Derecskei András válaszol
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés