bezár
 

színház

2008. 10. 07.
Külön-külön jobbak, mint együtt
A mizantróp az Örkényben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Külön-külön jobbak, mint együtt Ötletekben és kifinomult színészi megoldásokban bővelkedik Gothár Péter Molière-rendezése, az előadás viszont korántsem egységes. Mondjuk úgy, hogy eklektikus. Műfordítóként viszont Petri György élt, él, és élni fog.
Szkéné színház
Azt hiszem, csodálatos egyjelenetes előadásnak lehetnénk tanúi, ha csak a nyitó perceket láthatnánk. A darab viszont folytatódik. A színpadon félhomály, két sötétbarna fal közé szorítva áll két ember: itt ismerjük meg az embergyűlölő Alceste-et (Gálffi László) és barátját, Philinte-et (Polgár Csaba). Mitől jó ez a rész? Talán épp egyszerűségétől, koncentráltságától? Kevés mozgással, szolid világítással két színészegyéniség (egy tapasztalt és egy tavaly végzett) egyszerű öltözetben kifejti azt, amit – mint sejthető előadásmódjukból – már sokszor kimondtak, végigrágtak: Alceste nem bírja elviselni az emberiséget képmutatása miatt.
Gálffi László és Takács Nóra Diána
Az expozíció után nyílik ki a tipikusan Gothár Péter-es tér, most is ő az előadás rendezője és díszlettervezője egy személyben. Hihetetlen disszonancia mutatkozik a tér–zene–játékmód hármasa között. Az egész előadás eklektikus, különböző stílusokat hordoz magán, vagy legalábbis villant fel. A tér hatalmas, modernkedő, mozgatható falakkal, hátul ablak- és tükörimitációkkal, azokon keresztül látni, ahogy érkeznek vagy távoznak egyes szereplők. És ezt jól ki is használják a különböző figurák bemutatására. Azonban a játékstílushoz (akár mert időnként finom, akár mert bohóctréfaszerűen harsány) egyáltalán nem illik ez a hely, valamiféle idegenséget, zavartságot kölcsönöz az előadásnak. És ezt húzza alá ráadásul az oldalt elhelyezett, még annyira sem oda illő piros bőrkanapé – afféle vonatfülkéből átemelt darab.

Annál is inkább kérdéses ez a hely, ahova bekerültek a szereplők, mert a zene (Fekete Gyuláé a dicséret) barokkizáló, régizenés historikusságot idéz. Szól az elején, szól a jelentek közt, hangulatot ad, atmoszférát teremt, néha épp csak pár ütemes vonósokon játszott dallam. Az is előfordul, hogy zavaróan rövid, szinte felfogni sem lehet, és ezáltal értelmét vesztett lesz. De mindenképpen szép és sokszínű, van benne vidámabb és keserűbb vagy éppen kifejezetten humoros; és legalábbis Molière-hez illő.
Für Anikó
Ami a játékot illeti, a színészek külön-külön jobbnak tűnnek, mint amilyenre az előadás sikerült – nem nagyon sikerült tehát sem egységet teremteni, sem összhangba hozni látványt, hangot és játékot. Minden bizonnyal nehéz ezeket a molière-i szövegeket artikulálni, hiszen verses, rímel, és ez idegenül hat a néző fülének, bármennyire jó is Petri György fordítása. Igaz, ezt a részét számos helyen nagyon szépen oldották meg a színészek, épphogy áthatották mondataikat a jambusok, finoman érzékeltették a darab verses voltát, mégsem volt idegesítően skandáló. Jó pár ötlet mozgásban és gesztusban szépnek vagy éppen frappánsnak, sőt humorosnak tűnt adott pillanatban, viszont sehogy sem illett az előadásba. Hiába adhatna jó atmoszférát a szolgák hirtelen berontása, mozdulata és kimenetele, ha csak megtörik a ritmust. A Für Anikó által játszott márki hiába érkezik álarcosként hatalmas, hosszú madárcsőrrel, amitől nehézkessé válik az ölelkezés – ennek nem lesz folytatása. És Mácsai Pál egyébként nagyszerű játékával, szellemességével, bár csodásan alakítja a nagyképű, elismerésre vágyó költőt, ha Gothár beülteti két székre a nézőknek háttal Alceste-et és Philinte-et – közhelyes „néző” elrendezés, ugyanakkor zavaró. Mint az egész este: közhelyek, klisék, sokszor jó ötletek is, de ebben a környezetben, illetve a maguk rendszertelenségében, öncélúságukban zavarók.
Jelemz és hangszer

Molière: A mizantróp

Fordító: Petri György
Rendező: Gothár Péter

Philinte - Polgár Csaba
Alceste - Gálffi László
Oronte - Mácsai Pál
Célimene - Hámori Gabriella
Baszk - Földes Eszter, Ruzsik Katalin
Éliante - Takács Nóra Diána
Márki - Für Anikó, Znamenák István
Tiszt - Köleséri Sándor
Arsinoé - Kerekes Éva
Du Bois - Máthé Zsolt

Díszlet: Gothár Péter
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Zene: Fekete Gyula
Dramaturg: Morcsányi Géza
Munkatárs: Schönberger Ádám, Boskovics Szandra
Ügyelő: Héricz Anna
Súgó: Kanizsay Zita
Asszisztens: Érdi Ariadné

Bemutató: 2008. szeptember 26.
nyomtat

További írások a rovatból

színház

Tapsoljunk kivilágos virradatig! Tapsoljunk kivilágos virradatig!
Operett-előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján
színház

Ősbemutató ősfák alatt Ősbemutató ősfák alatt
Bonnie és Clyde a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Kárpáti Péter: Pájinkás Jánosa az Ódry Színpadon és Szentendrén
színház

A szerelem: betegség A szerelem: betegség
Dalok a földszintről az Ódry Színpadon

Más művészeti ágakról

Interjú Nemes Jeles Lászlóval, az Oscar-díjas Saul fia és a Velencében bemutatott Napszállta rendezőjével
irodalom

Szívünkben kacag fel a napfény Szívünkben kacag fel a napfény
Bada Dada öngyilkosságának 12. évfordulójára
Nagy Ákos zeneszerző téridőről, 4D-ről, kapitalizmusról – és persze komponálásról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés