bezár
 

építészet

2010. 03. 12.
Én egy barokk figura vagyok – interjú Zoboki Gábor építésszel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Én egy barokk figura vagyok – interjú Zoboki Gábor építésszel A budapesti MÜPA ötödik születésnapja volt az apropó, hogy beszélgessünk Zoboki Gáborral, az elmúlt öt évről, a zenéhez való viszonyáról és a hazai építészeti közéletről. Irodájában kerestük fel, ahol a tervezés alatt álló szentpétervári filharmónia makettje mellett faggattuk.
Az interjú első részében az építész a zenéről, zenei ízléséről és a zenei tanulmányairól beszél a fidelio.hu-nak (itt olvasható). Az interjú második részében beszélt építészetről, a saját szerepéről, a műterméről, nem nélkülözve a zenei példákat és áthallásokat.
Zoboki Gábor
Hogy tekint a MÜPA-ra, másképp csinálná-e ma?

Ez az öt év nagyon gyorsan eltelt – mégis olyan érzése van az embernek, mintha sokkal régebb óta ott lenne a MÜPA. Egy építész állítólag meg tud szabadulni házának a problémáitól, amikor az elkészül. A MÜPA az egyik olyan házam, ahol ez nem megy. Ennek két oka van: az egyik az, hogy személyesen nagyon fontos alkotás, a másik pedig, hogy a ház napi működését követem, mivel Kiss Imre intendánssal igen összebarátkoztam. Ők is kíváncsiak a véleményemre, és én is szívesen ügyködök a házban. Amikor nagyobb produkciók vagy olyan technikai igények állnak elő, mint a Wagner-napok esetében, komoly konzultációk folynak közöttünk. A folyamatos tervezés a közönség részére is látható: például végre a büfé helyére visszakerült a pénztár.

De ami lényeges: a technológiát, az orgonát, a karzatmagasságokat – a ház alaptörvényszerűségeit nem lehet megváltoztatni. Tudtuk, hogy a homlokzatot le fogják cserélni 10-15 év múlva, a belsőépítészeti berendezés elhasználódik, viszont olyan döntéseket, ami a nagy rendekről szól, nem változtatnék meg ma sem. Nyilván a kínai komplexum vagy a szentpétervári terem más lesz, de már a pécsi hangversenyterem pályázatára is hatásosabb tervet adtunk be. Egy építész pályája is fejlődik, a rutinja is megnő. Míg mesterré lesz, olyan szerteágazó tudást kell összegyűjteni, amihez hosszú évek szükségesek.

Ez azt is jelenti, hogy az építészeti eszköztára megváltozott, másképp nyúl a szentpétervári teremhez?


Valószínűleg minden kreatív ember életében az intuitív és rutinból adódó gondolatok harca jellemző lehet. Életkorral a gyakorlatiság nő, átalakul az invenció. Ma, a korábban tanulmányokat kívánó megoldások a napi eszköztárba kerülnek, és persze a csapat felkészültsége is teljesen más – ebben a felfelé húzó szellemi körben a fontos és kevésbé fontos dolgok hierarchiája is megváltozik. A pécsi pályázatunk az egyik legkedvesebb házunk – a MÜPA utáni jutalomjáték. Kétségtelen, hogy más dimenziókat közelített meg, mint a többi pályázati terv. Ez a technológiai-építészeti közös tudás változó, de határozott, egymásból eredeztethető terveket szül. A kínai és a szentpétervári termek egyedisége, technológiai okossága és formai virtuozitása egy természetes szellemi túra állomásai.

Úgy tűnik, tényleg nehezen szabadul a pesti háztól.

Nem kérdés. A MÜPÁ-nál tudatosan viseltem, hogy az építészet alkalmazott művészet. Ha ma Magyarországon épül egy hangversenyterem, akkor az nem a kísérletezés terepe. Ismerem, és ismertem azokat az embereket, akik ma hangversenyre járnak. Én nem hiszem, hogy ma Budapesten időszerű lenne egy high-tech hangversenytermet építeni, nem csak a kísérlet veszélyei miatt, hanem a használók igényei miatt is. A közép-európai közönség konzervatív és félénk. Aki ellátogat egy koncertre, az ünneplőbe öltözik, az esemény az emberek életében. Ez nem a londoni Royal Festival Hall, ahol a napi tevékenységbe beleillik a hangverseny, ezért teljesen természetes, ha valaki farmerben jelenik meg. Magyarországon a kultúra szerencsére még mindig abba a körbe tartozik, amit megbecsülünk. Nálunk a tömegkultúra még mindig nem erodálta a magas kultúrát. És az a zokogás, hogy fogy a közönség vagy nem érdekli az embereket a kultúra, butaság. A barokk korban se hallgattak többen zenét, mint ma. Az igaz, hogy kevesebb pénz van az emberek zsebében, de mégis teltház van. Amikor terveztük a házat, mindenki aggódott, hogy a 2000 fős terem nem fog megtelni. És megtelik, estéről estére.

Nekem az volt a célom, hogy olyan emberekkel dolgozzam együtt a tervezés alatt, akik belátják, hogy itt nem pontmegfogásos üvegfalak kellenek és rozsdamentes acél. Viszont az eklektika, ami az elitistákat zavarja, a tervezést és építést jellemző folyamatos pánikhangulatnak is köszönhető. Az egy olyan korszak volt egy fiatal építész életében, amikor a politikailag bonyolult helyzetben, 150 mérnök összefogásával kellett egy rendkívül összetett műszaki-építészeti problémahalmazt megoldani. A sikerek és sikertelenségek benne vannak a házban. De tény, hogy az épület domesztikálódott, sokan belakták és megszerették. A diskurzus pedig, amit létrehozott, az építészetről is szólt. Ez önmagában is példanélküli az elmúlt évtizedek tükrében.

Fontos Önnek, hogy szeressék a házait?

Én szeretek a közízlésnek házat tervezni, szeretem, ha a házaimat szeretik. Ez bűn? Az, hogy nem 100 év múlva értenek meg? Az életem a jelenről szól, nem a múltról vagy a jövőről. Azt szeretem, ha ma a legtöbb embernek szimpatikus az, amit létrehozok. Bizonyos fajta konformizmust fel kell vállalni, az tény, és az is, hogy az nem áll jól egy építésznek.

Két dolog találkozik bennem: egyrészt nem vagyok egy avantgarde alkat - igaz, hogy ebben a közegben még így is annak tartanak. A másik, hogy ebben a közegben élek. Tudomásul kell venni: itt születtem, ebben a korszakban élek. Vakolt városba, nem felhőkarcolók közé kellett tervezni egy fontos középületet. Azt gondolom, hogy formabontó lehetőség csak kivételes építészeknek, kivételes helyzetben jár: ahhoz az attitűdhöz bátornak kell lenni egy olyan mecénással, akivel itthon még nem találkoztam. A belátás legyőzi a kielégíthetetlen vágyakat.
Jean Nouvel, aki jelenleg Párizsnak is tervez hangversenytermet, igazi vagabund. Háromszor akkora légköbméter, mint a MÜPA nagyterme, 3000 férőhellyel. Gyönyörű épület, bámulatos építészeti kvalitás, és elegancia – életveszélyes akusztikai kísérlettel. Sajnos állandó válsággal és vajúdással épül, ami egyébként is jellemzi a nagy francia állami beruházásokat. Remélem, viszont, hogy sokat tanulunk majd belőle.
Zoboki Gábor
Tartozik valahova, van olyan irány, amit a magáénak vall?

Én már az egyetemen sem tudtam csatlakozni semmihez. Nem találtam a helyem, és elég rémes házakat terveztem. Abban az időben nagyon erős kör alakult ki Csete György körül, nagyon sok jó építész találta meg ott a helyét. Az egyetem után elmentem Zalaváry Lajoshoz, aki végképp nem kötődik sehová, hanem ahogy sokan mondják: az építészet esszenciáját műveli. Nem a forma ragadja meg, hanem a lényegi funkcionális és arány-szerkesztési törvények. Ott fantasztikusan erős iskolát kaptam, és megtanultam, hogyan kell egy műtermet vinni. Ahogy ma ez a műterem működik, az az ő műterme. De az is igaz, hogy az ember csak onnan tud meríteni, ahová tartozik. A zenében is kellettek nekem a személyes kapcsolatok.

Ha meg kéne határoznom, mi az, amiből merítkezem, akkor az leginkább a barokk művészet: az összefüggések, az árnyaltság, a sokarcúság, az egymás mellé rendelt dolgok viszonya. Nem bírok hófehér falak között minimal-artban, rozsdamentes környezetben élni, mert az nem én vagyok. Itt az irodában is küzdök ellene eleget, mert a srácok ezt a stílust jobban szeretik. Én jobban megtalálom egy történeti előképben a vágyaimat, mint egy Souto de Mourában vagy Alvaro Sizában, akiket tisztelek, de nem érintenek meg. Ha szétnézünk, látható, hogy sok Souto de Moura és Siza van ma, de kevés Borromini. Valahogy az van, hogy a "minimált" könnyebb átlátni, létrehozni. Számomra nem áldozathozatal felvállalni egy összetettebb gondolkodást azzal a veszéllyel, hogy az nem kompakt, harmonikus egységet eredményez. Ha Hans Scharoun pályáját megnézzük, a stuttgarti Weisenhofsiedlungban, a bauhaus kortársak környezetében mégis egy íves, formavirtuóz házzal jött elő. Később felépítette a berlini Filharmóniát. Annyira zseniális volt, hogy képes volt a saját útját járni annak ellenére, hogy tartozott valahova, ahonnan mindig kilógott, és nem azért, mert ő ki akart lógni, hanem mert nem bírt olyan házakat rajzolni. Összetettebb dolgokban kereste a megoldást. Mondhatjuk azt a berlini filharmóniára, hogy szép ház? Nem, az egy nagyon csúnya ház. De milyen okos. Ha megismered, mennyire megszereted. Viszont nincs benne az a palladiánus rend, ahol mindent megértesz elsőre. Összetett, barokkos dolog. A padlón nincs két egyforma kő.

Magát kicsit konformistának vallja, ez hozzájárulhat a nemzetközi sikereihez?

Magyar építészt nehezen választanak ki egy nemzetközi munkára, mert képtelen fantasztikus technikai és építészeti bravúrokkal előállni. Nem képes rá, itt nincs olyan közeg. Nem tanítják meg, és nincs az a fejlesztési háttér. Más területen tudunk labdába rúgni.
A kínai megbízást úgy kaptuk, hogy jött egy küldöttség, megnézték a MÜPA-t, bejárták Európát, és azután minket választották. A szentpéterváriak eleve összetett technológiai elvárásokkal álltak elő, amire tudtunk megoldást adni. Azt hiszem, sok szerencse kell a külföldi lehetőségekhez, de a bátorság és tudás sem elhanyagolható.

Egyébként nincs PR-unk, nincs marketingünk. A megbízók azt szeretik, ha én megyek oda, és nem egy menedzser. Ha előveszem a színes ceruzákat, és ott helyben rajzolok. Az építészet intim műfaj, és egy középületnél is működik a személyes nexus. Ezeket az épületeket is építi valaki, aki általában politikus vagy gazdasági szakember. El kell őket varázsolni, hogy részesei lehessenek a tervezési folyamatnak. A végén mindig két ember ül egymással szemben, az egyik, aki nagyon akar valamit építeni, és a másik, akinek meg kell értenie az ő gondolatait. Végülis nem az építész kockáztat... Itthon valahogy ezt sem szabad kimondani. A MÜPÁ-nál is emiatt voltam bajban.

Van, aki úgy gondolja, hogy ő rajzol, és építsék meg neki. Kínában általában beröpülnek a nemzetközileg elismert építészek, villantanak egyet, és már el is utaznak. A karmesterek világa is megfertőződött – járják a nagyvárosokat, próbálunk egyet délután, este koncert, aztán "illa berek, nádak, erek". A zenekarok szeretnek próbálni, és egy koncepciót magukévá tenni. Az építészekkel sincs másképpen, mi Kínában 20-25 fiatal építésszel dolgozunk. Szóval szeretnénk a néhány kivételhez tartozni.

Aktív közéleti szereplést vállal. Fontosnak tartja, hogy egy építész megszólaljon társadalmi kérdésekben?

Itthon az építészek mára kiszorították magukat a kultúrából és a közéletből. Nem ciki nem tudni ki volt Ybl, de ciki nem tudni ki volt Móricz. Ám erről csak is az építészek tehetnek. Muszáj megmutatkoznunk és elmondani, miért fontos a szakmánk, milyen problémákkal foglalkozunk. Az építés és az építész szót ma a társadalom jelentős része nem tudja megkülönböztetni.

Nekem az a meggyőződésem, hogy beszélni kell az építészetről, minél többet, és bebizonyosodott az elmúlt 20 évben, hogy az építészkamara és az összes társadalmi szervezet, amit az építészek felépítettek maguknak, lényegében nem értek el, és nem tettek semmit. Még a politikusokig sem jutottak el. Egy-egy figura próbál lobbytevékenységet folytatni, sokszor jelentős eredménnyel. A nagy szervezetek vezetői - akiknek a dolguk lenne, nem szólalnak meg a Kossuth Rádióban, és nem mondják el, hogy miért nevetséges lassan 30 milliárdból a Margit-híd felújítása. Az másfél MÜPA. Minden mérnök tisztában van vele, hogy sirály-hessegetés zajlik. Hogyha erről beszélünk, akkor az építészet, az építés, a mérnöktudományok, a közlekedés közügyek lesznek.

Én igenis fontosnak tartom, és kutya kötelességünk, hogy közéleti tevékenységet folytassunk. Mint építész, aki itt tanult, aki itt nevelkedett, itt voltak a mesterei, és megépítette a város egyik legfontosabb középületét, kötelességem válaszolni a kérdésekre a legjobb tudásom szerint. Úgy veszem, mintha közalkalmazott lennék, akit az állam fizetne. Az építészszakma nyavalyog, hogy velük nem foglalkoznak eleget, pedig ez csakis rajtuk múlik.
Zoboki Gábor
Tavaly volt a Népszabadságban egy vitaindító cikke. Volt-e, van-e vitapartner?

Nincs igazán vitapartner, de ugyanakkor valahol el kell kezdeni. Nem véletlenül izgatom a népet. Élvezem, hogy felelőtlenül gondolkodhatunk összvárosi jelentőségű lehetőségekről. A Blaha Lujza tér átalakítása vagy az Albertfalva városközpont és lakóhíd tervei ujjgyakorlatok, de muszáj egy más szellemiséget képviselni a jelenleg teljesen koncepció nélküli városfejlesztési kérdésekben. Tény, megtehetjük, hiszen a Kínai Népköztársaság közvetve "dotálja" a szeleburdi terveket. A kínai munkák tágabb anyagi keretet biztosítanak, mint az itthoni "megélhetésre se elég" lehetőségek. Jelenleg nincs vitapartner, de meggyőződésem, hogy lesz. Az építészet mindannyiunk életének a része, az építészet mellett nem lehet elmenni. Ha egy hangversenyre bemegy az ember, kénytelen egyben egy építésszel is egy másfél órás liezont együtt tölteni. Ez azért elég erőt ad...

Hogy érzi, milyen szerepet osztott Önre a szakma?

Meg kell szokni, hogy ez nem is olyan fontos kérdés. Úgy is lehet nagyképűen fogalmazni – ez nem érdekes.

A MÜPÁ-val kapcsolatban feltűnt, hogy a szakmát teljesen más kötötte le, mint a "mezei" épülethasználókat… Inkább arról beszélnék, hogy egy olyan műtermet, mint Demeter Nórával és Turi Zolival létrehoztunk, fontos, példamutató – és egyben milyen luxus, hiszen csak szellemi dolgokkal foglalkozunk. A művészet az egyetlen lehetőség manapság, hogy felsőbb régiókat megközelíthessünk. Nem titok – ez a kis közösség az életem meghatározó része.

Egyrészt keresem a vitapartnereimet, másrészt kicsit távolságot tartok a szakmától. Nem megyek be egy kamarai közgyűlésre, 10 éve nem járok, és nem is fogok. Én leszek az első, ha a kényszerkamara megszűnik, akkor kilépek. Hiszek a szabad építésztervezői piacban, mert az volt minden történeti korban. Az építész kiválasztással jut feladatokhoz, melyet rendkívül nehéz szabályozni. Azt sem értem, miért beszélünk többet szakmagyakorlásról, mint magáról a szakmáról. Ez a belterjesség melegágya…

Én azt gondolom a kritikának is fontos szerepe van.

Hogyne. Az építészkritika hasonló betegségekben szenved, mint a gyakorló építészeti kultúra. Nem zavarna, ha betenné az irodába a lábát egy-egy külső szemlélő – megnézné, hogyan "táncolunk" a megbízóinknak, hogyan vonjuk be milliós városok vezetőit egy-egy építészeti feladatkörbe. A kritikusok számára is érdekesek lehetnek a kompromisszumok és intuíció csatái.

A kritikán túl beszélnünk kell más, a szakmát és közéletet érintő fontos dologról is. Basa Peti, Reimholz és Jurcsik is úgy ment el, hogy nem jelent meg róluk nekrológ. Ez nem történik meg egy karmesterrel vagy egy sportolóval…

Az építészet ma a némaság területe. Rengeteg a tennivaló. Ez nem pesszimizmus, sőt: meg kell győzzük a kortársakat, hogy az építészek a fantázia és életerő képviselői. Küldetésük van, és ehhez nélkülözhetetlen a kommunikácókészség, a szakmai tudás és összefogás.

Az interjú elkészítésében részt vett Végh Dániel (fidelio.hu).
fotók:
Miklóska Zoltán
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Árvai András --


További írások a rovatból

építészet

Így fedezd fel az épületeket díszítő geometriát! Így fedezd fel az épületeket díszítő geometriát!
Különutak - Karl-Heinz Adler és a magyar absztrakció
építészet

Az nem lehet, hogy nincs hozzá közünk Az nem lehet, hogy nincs hozzá közünk
Tettek ideje – Lakhatási mozgalmak a 20. században

Más művészeti ágakról

irodalom

Közép-európai kapcsolataink Közép-európai kapcsolataink
A Helikon Irodalomtudományi Szemle 2019/3-as számának bemutatója
(Utóhang egy kerekasztal-beszélgetéshez)
art&design

Au revoir, Au Revoir! Au revoir, Au Revoir!
Véget ért a fotókiállítás a BTM Vármúzeumában
Interjú Erdély Mátyással az operatőri hivatásról, a siker kérdéseiről, a kamera mögött álló művész hazai és külföldi lehetőségeiről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés