bezár
 

irodalom

2012. 07. 26.
Maraton életre-halálra
Vass Tibor: Mennyi semenni. Spanyolnátha könyvek 9., Hernádkak, 2012.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Maraton életre-halálra Vannak könyvek, amelyeknek soha nem szabadna megszületniük, de megszületésük egy író ember számára az egyik lehetséges, nehezen megkerülhető válaszkísérlet mindarra, amiért megszülettek. Ilyen Vass Tibor új kötete, a Mennyi semenni is.
A szerző tervezte címlapon egy befőttesüveg, benne sok-sok kulcs. Kisebbek és nagyobbak, ajtó- és lakatkulcsok, rozsdásodók és még fényesek. Valamikor mindegyikhez tartozott egy zár. A kötet értelmezhető úgy is, mint egy rekonstrukciós kísérlet: megtalálni a kulcsokhoz illő zárakat, megérteni egy megérthetetlen és felfoghatatlan családi tragédia bekövetkeztének jeleit, okait, megkeresni a túl- és továbbéléshez vezető utakat, ajtókat.

A kötet origója is egy ajtó, egy "rosszul szigetelt, elvetemedett panelajtó", itt belépve változik meg minden: "és szól a rádió, és kulcs a zárba, és be/ lehet menni, és nincs bentről kulcsra zárva,/ és bemegyek". (Indulok Másodiknapozásba) És itt jön egy kikerülhetetlen mondat arról, ami a költőt az ajtó mögött várja: édesapja pillanatnyi elmezavarában lelőtte az édesanyját, aztán saját magát; a szerző másnap talált rájuk. Ez az életanyag, vagy inkább (a kötet hangneme talán megengedi, hogy ezt írjam) haláladag masszívan ellenáll a szokásos értelemben vett kritikának, az elsődlegesen irodalmi-esztétikai szempontokat érvényesítő elemzésnek, a feladat mégis az, hogy a hogyanról szóljunk a mit írt meg helyett.

Vass Tibor (Fotó: Vass Nóra)A Mennyi semenni tagadásos szerkezetű címével kötődik a szerző utolsó két kötetéhez, a 2008-as Nem sok semhez és a 2010-es Semmi szín alanthoz. Könnyű félreolvasni, és ezt a kötetcímet is nyilván sokszor elírják majd, de Vass Tibort általában is könnyű félreolvasni, hiszen költészetének talán legjellegzetesebb vonása a szavak szét- össze és újra(l)írása. Ha egy Vass-kötetet megnézetnénk a helyesírás-ellenőrző programmal, kis túlzással egy hosszú piros hullámvonalat kapnánk. A 'semenni' helyett például ezeket ajánlja fel a program: 'se menni', 'sem enni', 'semennyi', 'bemenni', 'lemenni'. Valamennyihez találnánk sorokat a kötetben, most csak egy példa a 'sem enni'-re: "Utoljára három vagy négy/ mandarint adna,/ nem fogadom el./ Ez a nyújtás az utolsó/ mozdulata felém,/ hogy hiába adja,/ ez a húzás/ az utolsó mozdulatom felé,/ hogy úgy hagyom ott." (Vékonykákról még) A cím tehát többféle olvasatnak is teret enged, de összességében egy általános hiányállapotot ír körül, valami olyasmit, amit A természetes halál című vers így fogalmaz meg: "fényeskedjék örök hiányosság". És ehhez a hiányhoz kapcsolható a keresés (kulcskeresés, válaszkeresés) egész köteten végighúzódó, felvállalt kötelessége, kényszere: "Apám a kulcsot folyton elrakja,/ valaki anyámat folyton apámon keresi." (Indulok Jukóanyába) Ez a motívum fonja át és fogja össze a ciklusok nélküli, 61 szabadversből álló kötetet.

A keresés pedig folytonos elindulásokkal jár együtt, a verscímek valós és képzeletbeli helyekre vezetnek: Indulok Krakkóba; Indulok Orchideásba; Indulok Kereszttegeződésbe; Indulok Hagyomba. Itt is körbejárhatjuk a Vass-földrajz máshonnan már ismerős helyeit: miskolci utcákat, Hernádkak alsó és felső végét, a mára már csak temetőjében létező Monyhát. Ismerős a versépítkezés is: a mindennapok apró reáliáiból összerakott, majd szétbontott és újraépített képek, kifejezések azonban most a nyelvi játékosság mellett ólomsúlyosak. Legyen az (z)sebkendő, kórlapfej, sövénynyíró vagy torta – minden mást is jelent, vagy inkább minden ugyanazt jelenti. De az ólomsúly mellett megmarad az (ön)ironikus hang, a fekete humor, a minden patetikusságtól mentes, a külvilágot és saját magát is már-már ijesztő aprólékossággal és pontossággal figyelő és leíró krónikás szemszöge.

A földközeli, kézzel fogható dimenzió mellé a szerző odaállít egy másikat, a véges képzeletünk számára alig megközelíthető égit is. A két nyitóversben (Indulok Jukóapába; Indulok Jukóanyába) az apát a mindent elnyelő fekete lyukkal, az anyát egy másik csillagászati-fizikai jelenséggel, a féreglyukkal azonosítja. "Apám nagy művész, elnyel, gravitál." "Anyám járat, anyám utazás." A záróvers "rózsaszín jajkuja" ehhez megint egy másik dimenziót társít, az érinthetetlen érzékenységét: "A hold lepke hímpora. Hozzáérsz. Vége." (Indulok Jajkuba) És ha már dimenziók: Isten is gyakran megemlíttetik, hangsúlyozottan kisbetűvel, a vérvalóság mellé pedig odaállítja a másként is történhetett volna álomvilágát. De szintátlépés az is, ahogy a két nyitóvers ismételten felveti a halál és a művészet viszonyát, a halál művészetté transzformálásának kérdését.

Mennyi semenniElődöket, kapcsolódási pontokat keresve általában Kassákot, Erdély Miklóst említik meg a Vass-versek kapcsán, és a neoavantgárddal rokonítják költészetét. Kassák megidéztetik ebben a kötetben is, de mellette nehéz lenne felsorolni, ki mindenki még: József Attila, mindjárt a nyitóversben Ady, Arany, Radnóti. És itt van Tarantino: "Apám Kill Bill, anyám Trauma Thurman" (L’amerika l’imerike), de találunk átírt Máté Péter dalszövegeket is. Ezt a sokféleséget írja át egyetlen, nagyon jellegzetes Vass Tibor-féleséggé. Intenzív, telített nyelvi világ ez, az olvasót sem hagyja pihenni. Szinte nem találunk olyan sort, amelyik első olvasatra megadná magát, és ne rejtene további utalásokat, áthallásokat. És ha néha túl soknak tűnik is ez a nyelvi telítettség, annál mellbevágóbb, amikor egyszer csak ott van előttünk egy minden átírtságtól mentes, tiszta, egyszerű mondat, például az, hogy "A sebek azért vannak, hogy felszakadjanak." (Indulok Moszkvába)

Vannak, akik sokallják az utóbbi években elszaporodott apa- és anyakönyveket, mondván, hogy kérdés, mennyire szólnak az olvasóhoz, mennyire lépnek túl a személyes gyászterápián, az emlékműállításon. A Mennyi semenniben nincs szó az utóbbiról, gyászterápiáról igen, de ami miatt a kötet messze túlmutat a magánérdekű lírán, az a (magán- és köz)traumákkal való szembenézés kényszere-bátorsága, amit mi itthon valahogy szeretnénk megúszni, csendben kibekkelni, agyonhallgatni, és még ahhoz is nehezen tudunk szólni, viszonyulni, ha valaki nem ezt teszi. Íródott egy vers erről is: "Előbb azonban nem kellene furcsállnom, / ahogy hallgatni tudnak emberek./ Azt se, ahogy valamit mondanak." (Indulok Ótvarsba)

Vass Tibor nem hallgat. És ahogy mondja, az valahogy olyan, mint egy szívet, testet végsőkig kizsigerelő, életre-halálra szóló ultramaraton, amit végig kell futni. És végigfutja, és túléli, és innentől fogva a Mennyi semenni nem "csak" megrendítő, de az élet felé lendítő könyv is.

(A szerző fotóját Vass Nóra készítette.)
nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Szívünkben kacag fel a napfény Szívünkben kacag fel a napfény
Bada Dada öngyilkosságának 12. évfordulójára
30. JAK-tábor, 2. nap
30. JAK-tábor, 1. nap
irodalom

Villamosság, jog és költészet találkozása az íróasztalon Villamosság, jog és költészet találkozása az íróasztalon
Turbuly Lilla: Alkonykapcsoló kötetbemutató a Margó irodalmi Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Illusztris kezeink, beszélgetés a magyar gyerekkönyvekről
Csuja László: Virágvölgy
Nagy Ákos zeneszerző téridőről, 4D-ről, kapitalizmusról – és persze komponálásról
art&design

Mi ez a tömeg? Mi ez a tömeg?
Interjú Horváth Éva Mónika festőművésszel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés