bezár
 

irodalom

2013. 05. 18.
"... megtörténhet minden / anélkül, hogy valóban megtörténne"
Fenyvesi Orsolya bemutatkozó estje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"... megtörténhet minden / anélkül, hogy valóban megtörténne" Május 7-én, egy igazi tavaszi hangulatú kedd estén a Kalicka Bistróban a József Attila Kör Kötet előttiek sorozatában került sor Fenyvesi Orsolya bemutatkozó estjére, akinek legelső önálló kötete az idei Ünnepi Könyvhétre várható Tükrök állatai címmel.
Az est moderátora, Bajtai András rögtön azzal indított, hogy mennyire különleges számára ez a helyszín, hiszen eddig minden alkalommal kiemelkedően jó hangulatú, emlékezetes esteken vett itt részt, ráadásul teljesen véletlenül alakult úgy, hogy végül a szerzőt pont azon a helyen mutathatják be, ahol életében először felolvasott. Bár nem feltétlenül a hely miatt, de azt gondolom, hogy ezúttal is egy emlékezetes, baráti hangulatú est résztvevői lehettünk, ami – Bajtai kijelentéséből ítélve – a Kalicka falai között már-már kezd megszokottá válni.

Rögtön az est nyitányaként fény derült arra, hogy a két költő – Bajtai András és Fenyvesi Orsolya – tulajdonképpen hogyan is ismerkedtek meg egymással, amikor még Bajtai "kielégületlen későkamaszként" az apja számítógépéről egy chaten írt rá a már akkor versírással próbálkozó Fenyvesire, de még egyikük sem sejthette, hogy később majd itt ülnek egymás mellett és arról beszélgetnek, hogyan lett az érzékeny, irodalomkedvelő kislányból érett költő. "Mesék, amelyek rosszul kezdődnek" – így hangzott az est mottója, amire az est moderátora rögtön úgy reagált, hogy a mesék, amelyek rosszul kezdődnek, általában jól végződnek, elég példaként említeni kettejük megismerkedésének történetét, azokat a bizonyos kamaszkori levelezgetéseket, amikből később egy életreszóló barátság született.

A beszélgetés során rengeteg olyan részletet tudhattunk meg a szerzőről, amikből kiderült az is, hogyan jutott el az az érzékeny kislány, aki gyerekkori megindultságában verset írt a virágokhoz, az első önálló verseskötetéig. Könyvek között felnőni, édesanyja legnagyobb rémületére éppen egy Kafka-kötetet leemelni a polcról, a tavaszi zápor utáni virágokról verset írni: apró részletek, élmények, történetek, amelyek a közönség számára szórakoztatóak, összességében pedig egy költő születésének útját kövezik. A szerző meglepően őszintén, mindenféle pózt mellőzve mesélt ezekről a számára meghatározó élményekről, például arról is, hogy gyerekkorában már a Nobel-díj átvételére készült, és a beszédét gyakorolta, később viszont – amikor a családtagjai kritikai megjegyzésekkel illették az írásait – eléggé alábbhagyott a lelkesedése, és csak jóval később, a gimnáziumban kezdett megszületni benne az elhatározás, hogy mégiscsak írással kéne foglalkoznia. Ezzel kapcsolatban természetesen arról is beszámolt, hogy milyen volt a kötet szerkesztőivel – Sopotnik Zoltánnal és Orcsik Rolanddal – együtt dolgozni, ami a kezdeti nehézségeken, a hisztérián és a depresszión túl mégis termékenynek bizonyult, és végül rengeteget sikerült hasznosítania a kötettel kapcsolatos tanácsokból, javaslatokból. A közös munka eredményeként pedig a szerző fel is olvasott néhány verset a hamarosan megjelenő kötetből, valamint Bajtai nyomására egy kis ízelítőt is kaphattunk a soron következő kötet anyagából.

A zsúfolásig megtelt Kalicka különleges atmoszféráját Damien Bonneau és Sirokai Mátyás zenei koprodukciója alapozta meg, valamint az est zárlataként először láthatta a nagyközönség Fenyvesi és Bonneau első közös versvideóját is. Röviden pedig úgy is össze lehetne foglalni az est hangulatát, hogy vers, zene és mozgógép találkozása a Kalicka boncasztalán.
Fotó: Haraszti Ági
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Zsurzsán Anita --


További írások a rovatból

irodalom

Határokon innen és túl Határokon innen és túl
Horváth Márk, Lovász Ádám: A határsértés technológiái: Alkalmazott filozófiai tanulmányok a poszthumán állapotról, Kijárat Kiadó / I.T.E.M. Alapítvány, Budapest, 2020.
irodalom

A titok szaga A titok szaga
Mondatok a csodálkozásról – A) kritika
irodalom

Trigonometrikus egyenletektől az orosz regényig Trigonometrikus egyenletektől az orosz regényig
Szabados Attila felolvasóestjével folytatódott a Kötetlenül sorozat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés