bezár
 

zene

2007. 05. 07.
Mese habbal
Vajda János / Csokonai Vitéz Mihály / Várady Szabolcs: Karnyóné
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mese habbal Ascher Tamás életet lehelt az Operaház poros kulisszái közé, Vajda János zenéje szellemes és fogyaszthatóan posztmodern, Csokonai utánozhatatlan rokokó börleszkje pedig olyan, mint a mentolos étcsokoládé: egyszerre keserédes és pikáns.
Vajda János negyedik operájához Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s az két szeleburdiak (1799) című, eleve énekes komédiának írt darabjából Várady Szabolcs készítette el a librettót. Aki ismeri a Csokonai-szöveget, vagy veszi magának a fáradságot és most fellapozza, tisztában lehet azzal, hogy pajzán, szókimondó, pergő sodrú bohózatról van szó. A perpatvarban gazdag cselekményt az öreg, de gazdag boltosözvegy kegyeire pályázó, egymással vetélkedő két szegény gavallér intrikái mozgatják. A főszereplő-hármashoz továbbá néhány karakterszereplő társul (zsörtölődő boltossegéd, cserfes szolgálólány, félnótás kisfiú, jövendőmondó). A pergő, prózában írt szöveget jellegzetesen „csokonais” lírai betétek, tulajdonképpen „song”-ok szakítják olykor meg. A darab – a korabeli divat számlájára írható – legproblémásabb része a végkifejlet: a tragikomédiába illő utolsó jelenetet (Karnyóné majdnem megmérgezi magát, a két szeleburdiak agyönlövik egymást és a halottnak hitt férj felbukkan) „tündér ex machina” happy ending oldja fel, meglehetősen erőltetett módon.A zárójelenet színpadképe - Fotó: Éder VeraNem csoda tehát, hogy az operává alakulás során a darab végét megváltoztatták a szerzők. Igen, szerzők, mert szövegíróként Várady Szabolcsot üdvözölhetjük, aki a prózai szakaszokat is áttette Csokonai-ízű versbe, illetve több, a költő tollából származó poémát illesztett a librettóba. (Az Operaház stábja büszkén tudatta a darab sajtótájékoztatóján, hogy a szöveget magyar nyelven olvashatjuk majd a kivetítőn; és egyedül ennek volt köszönhető, hogy egyáltalán feltűnt, hogy versben énekelnek a szereplők – a hivatalos indoklás szerint a jobb érthetőséget hivatván szolgálni). A Csokonai-darabban Karnyóné halálos ágyán sorsfordulattal jó véget érő utolsó jelenetet az opera élesen elvágja, és a tündérek közbeavatkozásának köszönhető feltámadás a másvilágon következik be. Ez a változtatás és elválasztás azonban – amit egyrészt a (sokkoló zenei aláfestés közben!) radikálisan megváltozó szín, másrészt a kuruzslóból reinkarnálódó Csokonai Vitéz Mihály feltűnése (fikciós határátlépés!) is eltávolít a Karnyóné boltjában játszódó előzményektől – azt eredményezi, hogy az addigi síkon játszódó szakasz tragédiává módosul. Ha a feltámadás Csokonaik, Lillák, tündérek és mesék világában következik be (és nem a korábbi színen), akkor szükségképpen Karnyóné házában mindenki meghal, s a tragédia szelével megcsapott közönség nehezen talál vissza az utolsó néhány percre a komédia világába. Zavaró továbbá a nézőtéren át érkező Karnyó alakja: miért egy hajótörött kalóz túlvilági szellemeként jelenik meg; továbbá erőltetettnek éreztem a fináléban csoportba rendeződő, majd az utolsó akkordra megmerevedő énekesekre rávillanó vaku-effektet.E változtatások egyfelől a rokokó bonbonból valóban mentolos keserűcsokoládét varázsolnak, kellőképpen megdöbbentve az addig paródiára hangolódott közönséget; másfelől azonban további dramaturgiai módosításokat tett volna szükségessé. Ha Karnyóné tényleg meghal, akkor az öngyilkossági jelenetét megelőző titkos arzén-altatószer cserére semmi szükség. Ez a jelenet érdekes módon nem is sikerült túl jól: mind a zene, mind a rendezés egyik leglaposabb pontja. (Hasonlóan lassú, érzésem szerint kevésbé sikerült jelenet ezen kívül csak egy van, mégpedig a második felvonás legelején, hogy azután a legvitálisabb részletbe menjen át.)Két kritikai észrevétellel illetném még a szövegkönyvet, illetve a dramaturgiát: a Csokonai-szövegbe is állítólag kifejezetten a cenzúra, illetve a politikai kurzus miatt bekerült franciaellenes utalások kilógnak az operából és ráadásul érthetetlenek is – talán itt érdemes lett volna húzni, vagy éppen ellenkezőleg: magyarázni, netán aktualizálni. A másik, általam nehezen elfogadható rész az előjáték. Csokonainál ilyesminek nyoma sincs, s noha mind a köcsögdudáló népzenészek nyitóképe, mind a szereplőket és a cselekményt bemutató rész hatásos (már a harmadik percben hallható”kurvannyát”), és valóban keretezi (a módosított zárójelenettel együtt) a darabot; mégis, zavarónak találom a két ál-gavallér részeges együttjátékát. Nyári Zoltán és Bátori Éva Khell Zsolt díszletei közöttAz említett kétes megoldások ellenére azonban az Operaházra jellemző rendezések közül mindenképpen kiemelkedik az Ascher-féle Karnyóné. Az egyszerű, de karakteres díszletek és jelmezek mellett operai közhelyeknek, merevségnek, urambocsá' unalomnak nyoma sem volt. Bátori Éva, a második szereposztás címszereplője a sajtótájékoztatón szenvedélyesen érvelt amellett, hogy az opera mindenekelőtt színház és nem primadonnák múzeuma kellene legyen, s végre sikerült is élettel teli darabot színre vinnie a társulatnak. Ezúttal a játékban köztudottan kiváló Bátori Éva méltó partnere volt szinte minden énekes (a második szereposztásban talán a nem elég könnyed Herczenik Anna kivételével), s persze nem utolsósorban Vajda vígoperai zenéje.A darab kísérőfüzetében Halász Péter idézi fel Vajda János vallomását korábbi operái kapcsán: „az opera cselekménye egyúttal egy hagyományosabb, egyszerűbb, közérthetőbb, az olcsónak tetsző hatásoktól sem visszariadó írásmód felé vezet […] A Leonce és Léna pedig valósággal dúskál a különféle szórakoztató zenei asszociációkban, stílusparódiákban. Persze ezt is főként a dramaturgia diktálja…” – s nincs ez másként a Karnyóné esetében sem. A darabot leginkább egyfajta posztmodern eklektika jellemzi, melynek fő eszközei a populáris elemek és az idézetek. Az ismertetőben is szereplő Ligeti- és Purcell-részletek mellett Kodály-paródiát (Székely fonó és Psalmus), Mozart és Donizetti-áriaparafrázist, továbbá Trisztán-akkordot és a Dies irae gregorián himnuszt is kihallhatjuk a zenéből. S mindenhol valóban a dramaturgia igényei szerint: Karnyóné búcsújelenete alatt halljuk a Dido és Aeneas gyászzenéjét, az ária végén a koloratúr-fordulatot egyenesen a tragikomikus hangulatot pompásan megjelenítő „ha-ha-ha-ha-lál” szövegre. A piperkőc gavallérok (különösen Lipitlotty) és Boris, a szolgálólány szerelmes manírjai hőstenor- és operettfordulatokat kaptak; a Psalmus-idézetet pedig Csokonai szövege hívja meg: az „Istenem, uram…” kezdetű sorokra komponálta Vajda. Az utolsó jelenet előtti színátrendezést magnóból felhangzó, a Vámpírok báljába illő musical-zene festi alá, a tündérek megjelenése alatt pedig Bartók Kékszakállúja köszön vissza. A vásári bohózathoz tehát kellő mennyiségű „komoly kultúra” is társul.Karnyóné a rava(sz)talán - Fotó: Éder VeraA paródiában a zene társa a látvány: elég csak a plakát Cranach-adaptációjára gondolnunk, melyet szerencsésen visz tovább például Karnyóné ravatalának félreérthetetlen Madarász/Hunyadi íze, vagy a divatot majmoló gavallérok öltözéke. Végül érdemes megjegyezni, hogy már-már kamaraoperáról van szó: nincsenek áténeklendő terek, mindent túlharsogó zenekar, zsúfolt kórusjelenetek és balettek, vagyis az operaműfajt megmerevítő, gyakran egyenesen gúzsba kötő elemeket eleve megspórolta Vajda (illetve Csokonai) – ezért hála nekik.Érzésem szerint kitűnő választás volt Csokonai szövegéhez visszanyúlni, s Vajda János (és persze Várady Szabolcs) stílusa kiválóan illik a mű karakteréhez. Végre bátor, friss és pergő, s talán-talán az 50 év alatti közönség ízlésének is megfelelő darabot sikerült az Operaház színpadára állítani, mely egyszerre teljes joggal kortárs és mégis kapcsolódik a magyar irodalmi múlthoz. Azt ugyan nem tudom megjósolni, mennyire bizonyul maradandónak a Karnyóné, ám a hely- és stábtakarékos produkció előrevetíti, hogy a következő évadokban a Tháliában esetleg viszontlátjuk majd. Aki teheti, addig is: nézze meg!
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Interjú Vajda Gergely/Gregory Vajdával előadó-művészetről és zeneszerzésről, a kritikai diskurzusról, Amerikáról
Molnár Levente operaénekesi pályájáról, szerepekről, (nem csak) magyarországi operajátszásról
Interjú Ittzés Gergely nemzetközi hírű fuvolaművésszel a siker titkairól, improvizációról és kompozícióról, általában véve zenéről

Más művészeti ágakról

A Budapest Bábszínház online előadása
Phoebe Waller-Bridge író-producer-színésznő pályaképe


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés