bezár
 

irodalom

2014. 01. 30.
Dexter nem váltja le Dosztojevszkijt
Az Új Forrás lapszámbemutatója a Kalicka Bisztróban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dexter nem váltja le Dosztojevszkijt A történet szereplői ülnek a kocsmában, söröznek és azon törik a fejüket, vajon ki lehet a Backstreet Boys ötödik tagja, mivel csak négy név jut eszükbe. Közben bombázzák a várost, de ez csak egy a zavaró körülmények közül. A Kalicka Bisztróban mutatták be az Új Forrás tematikus lapszámát, amelybe Bartók Imre novellájához hasonló szövegek kerültek bele, igazán különlegessé téve a kiadványt.
Sci-fi-nek indult, trash lett belőle. Jász Attila, a tatabányai Új Forrás folyóirat főszerkesztője elmondja, hogy a lapszám tematikájának alakulásán maga is meglepődött. Hogy valami nem mindennapi született, az elsősorban munkatársának, Turi Mártonnak köszönhető, aki most szerényen a háttérben marad, átengedve a terepet az est gerincét adó beszélgetés résztvevőinek: Dunajcsik Mátyásnak, aki kérdez, valamint a szám szerzőinek, Bartók Imrének, Nemes Z. Máriónak és Sepsi Lászlónak, akik válaszolnak. Nevezettek mindannyian komoly irodalomelméleti háttértudással rendelkeznek, ugyanakkor ismerői és tisztelői a trash-kultúrának is.
 
Nem csoda tehát, ha Rilke maszturbációs szokásainak említésével indul, majd Klimt és Schiele meztelen nőket ábrázoló képeivel folytatódik a beszélgetés, hogy már az elején világossá váljon, a pornográfia is olyasmi, ami régóta jelen van a művészetekben. Nemes Z. Márió szerint a magyar kultúrára jellemző az a szűklátókörűség és álszentség, amely még mindig a magasztosságra törekszik, még mindig csak a szépet és a jót engedné ábrázolni, miközben a művészeteknek mindig is megvolt a sötétebb, érzékibb oldala. Ma is illetlenségnek, udvariatlanságnak tekintünk tehát sok mindent, ami a hétköznapokban természetes módon jelen van.



A kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy nálunk a szexualitásról ma is csak pironkodva, fejünket lehajtva, szégyenlősen mosolyogva lehet beszélni, az országok közötti kulturális különbségekben keresendő a válasz. Sepsi László azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ez a helyzet napjainkban folyamatosan változik, az internetnek köszönhetően bárhol bármilyen tartalom könnyedén hozzáférhető. Ha tehát a kritika túlzottan erőszakosnak vagy pornográfnak tekint bizonyos alkotásokat, az nem kimondottan a mai társadalom prüdériájának, hanem a mára már elavult akadémiai szemléletnek köszönhető. Aki  többé-kevésbé tudatosan  ebben a műfajban alkot, az nem feltétlenül akar provokálni, nem a közízléssel megy szembe, hanem a hagyományos akadémiai értékrendtől tér el.
 
Fontos tisztázni, hogy a trash-irodalom rendeltetése nem az, hogy a kanonizált irodalom helyébe lépjen. Ahogy Bartók Imre fogalmaz, Dexter nem akarja leváltani Dosztojevszkijt. Nemes Z. Márió szerint is mellérendelő szemlélet érvényesül, nem pedig a sokat emlegetett magas- és tömegkultúra szándékos és tudatos szembeállítása. Bartók megjegyzi még, hogy a magyar irodalomban Nádas Péternek a Párhuzamos történetekben "sikerült áttörnie a falat a fasszal", magyarán nevén nevezni azt, amit sokan és sokáig nem mertek. Dunajcsik is azt érzékeli szerkesztőként, hogy a fiatal írók egyre bátrabban mernek írni a szexről, és a téma körül egyre kisebb a hisztéria.
 


De hogy például az Élet és Irodalom olvasói a fiatal nemzedéknek köszönhetően a trash-kultúra fogyasztóivá válnak-e, vagy hogy a science fiction és a horror rajongói olvassák-e Bartók Imre regényét, A patkány évét, az Sepsi szerint mellékes. Elmondása szerint ő már akkor is magához nyúl, ha egy novellája legalább három lájkot kap... Dunajcsik felvetését, miszerint a trash a nem macsó hetero fiúk válasza a camp-re, a beszélgetőtársak visszautasítják. A műfajt mégis az antiszociális figurákhoz, geekekhez kapcsolják a sztereotípiák, és hogy inkább férfiakhoz kötődik, arra az Új Forrás jelen lapszáma alig szolgáltat ellenpéldát: egyetlen női szerző neve bújik meg a tucatnyi férfié között... Hajlamosak vagyunk a trash-t az amerikai kultúrához is kötni, de mint szakértőinktől megtudjuk, ahol létezik magaskultúra, ott előbb-utóbb a trash is felüti a fejét. Ennek megfelelően a hetvenes-nyolcvanas években például virágzott az eurotrash, amelynek létezésére német, olasz és spanyol példákat hallunk.
 
Sok minden tartozhat ebbe a műfajba, ami később újrahasznosítható, és a trash-fogyasztók rajongásának tárgyává nemesedhet: giccses popdalok, tini-vígjátékok, B-kategóriás akciófilmek, saját magukat véresen komolyan vevő, vagy éppen ellenkezőleg, önmagukat is kinevető alkotások, esetleg a kettő határán egyensúlyozó Tarantino-művek. Hogy el ne tévedjünk a stílusukat tekintve meglehetősen heterogén alkotások erdejében, Bartók végül megfogalmazza: a trash nem esztétikai kategória. És nem irónia, sokkal inkább cinizmus.
 


Az elméleti síkról a felolvasások mozdítanak el bennünket: hallunk néhány verset Borsik Miklóstól és Horváth Előd Benjámintól, illetve egy novellát Tolvaj Zoltántól. Utóbbi mellékesen megjegyzi, hogy a Kalickában a lapszám tematikájához képest egyáltalán nincs trash-hangulat, sőt a sistergő kávéfőző és a téliesen öltözött, békésen beszélgető emberek kifejezetetten anti-trash miliőt teremtenek. A zenefelelős formáció, a Johnny Cash-féle melankóliát a bisztróba behozó Waste Oil sem feltétlenül ezt a vonalat erősíti. Arra talán éppen a Backstreet Boys lenne hivatott. Valahogy mégsem hiányzik.
 
Fotó: Bach Máté
nyomtat

Szerzők

-- Szarka Károly --


További írások a rovatból

Helyzetjel
Gerevich András Légzésgyakorlatok című kötetének bemutatója a Margón
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

A Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című előadás a Kolibri Színházban
Joseph Kosinski: Top Gun: Maverick
Interjú Spányi Miklóssal a régizenei mozgalomról, külföldi tanulmányokról, zenei interpretációról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés