bezár
 

film

2014. 05. 22.
Szabad mozi, szabad gondolkodni
Farkas Zsolt és Sárközi Éva beszámolója: 24. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét, 2014. április 29. – május 3.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
119 film alkotta az idei MEDIAWAVE versenyprogramját, 88 a nemzetközi, 31 a magyar szekcióban, melyhez még hozzájárult az első alkalommal megrendezett "Úton" online filmfesztivál kínálata. Második tudósításunk random és szubjektív válogatása csupán érzékeltetni kívánja a választék sokszínűségét és érdekességét.
Komoly logisztikai felkészültség és egy Terminátor elszántsága szükségeltetik ahhoz, hogy az ember a MEDIAWAVE filmkínálatából minden fontosat és érdekeset meg tudjon tekinteni a fesztivál 5 napja alatt. Azaz e kettő a szükséges, de nem elegendő feltétel. Mellette még arra is szükség van, hogy az első naptól az utolsóig minden nap jelen legyünk, s napi minimum hat órát töltsünk a vetítőtermekben. Miért is van így? Sok jó, máshol és máskor nem hozzáférhető film gyűlik itt össze, s nagyon rövid idő áll a rendelkezésre. A vetítések három teremben párhuzamosan futnak, egy filmblokknak pedig a premier után csak egy ismétlése van. Például a teljes játékfilmprogram – három etapban – lement az első napon, a második nap megismételték az első kettőt, harmadik nap a harmadikat, és ennyi. Fokozza a nehézséget, hogy miközben benn mennek a mindenféle mozgóképek, kinn koncertek, színházi előadások, irodalmi és műhelyprogramok, szervezett és spontán asztali beszélgetések, egyebek csábítják az embert, és ha nem rendelkezik egy Robespierre megvesztegethetetlenségével, hagyja is magát elcsábulni. A fesztivál szervezői – felismerve a problémát – idén mindennapra hirdettek "free cinema" órákat, melyek pótvetítésül szolgáltak, azaz kérni lehetett bármely film vetítését, vagy a szervezők maguktól beosztották ezekbe a legnagyobb érdeklődést keltett filmeket. (Bár egy alkalommal, "free cinema" órán, Kotnyek-retrospektívet tetetett be a fesztiválvezetőség, ami valljuk be, nem aratott osztatlan sikert. A nyolcvanas-kilencvenes években ezek a filmek revelatív erővel hathattak expresszivitásukkal és pesszimizmusukkal, most viszont valahogy még mást kerestünk volna, mint a kampót és kötelet, hogy felköthessük magunkat, átérezve az élet kilátástalanságát és az ember végtelen magányát.)

A filmek előtt, a moziteremből elcsábító események közül most kivételesen nem a zenei kínálatot emeljük ki, hanem egy különleges színházi élményt. A Nyomkövetők a Müszi, a 
Detectivity és az offline:ontheater produkciója, az együttműködés során a Müszi a katakomba belső látványáért, a Detectivity a teljes nyomozós történetért és a játékért, az offline: ontheater a cirkusz-színházi jelenetekért és a projekt koordinációjáért volt felelős. A történet egy 1986-os komáromi bűnügyön alapul. Cirkuszi trupp érkezik a városba, az előadás után a cirkuszi sátor kigyullad, a tűz átterjed a lakókocsikra, az artisták bennégnek, csak hárman menekülnek meg közülük. A rendőrség megállapítja, hogy gyújtogatás történt, megvádolnak egy légtornásznőt, akit el is ítélnek és kivégeznek. Az erőd kazamatáiban sétálva, a színészeket követve látjuk az egyes jeleneteket, és a bűnügyet a nézőknek kell megoldani. Zseblámpával keresünk nyomokat, találunk leveleket, iratokat, felolvassuk egymásnak, vitatkozunk, érvelünk, és végül kiderítjük, hogy ki volt a valódi bűnös, csak így juthatunk ki a labirintusból. Mikor egyesével kimászunk az erőd falának egy ablakából, döbbenten látjuk, hogy mi lettünk a látványosság, a MEDIAWAVE közönsége teljes számban összegyűlt fogadásunkra, s arra, hogy az előadás két tragikus hősének, a szerelmespárnak, az erőd falán eljárt akrobatikus táncát megcsodálja.

Tehát sikerült elcsípni egy-egy működő szabad moziórát, s ezen kívül, hála a kedves mozigépészeknek, (Jenci és Ákos, köszönet érte!) spontán is kérhettünk a vetítési szünetekben egy-egy filmet, s néha a hivatalos vetítési rendhez alkalmazkodva a megfelelő időben voltunk a megfelelő helyen, így jó néhány alkotásról be tudunk számolni. Lássunk néhány kisjátékfilmet, végül pedig egy dokumentumfilmet. (Az animációs és kísérleti filmprogramról ld. interjúnkat Radu Igazsággal, a zsűri egyik tagjával.)
 
Ó, Bébi (nem) tudom, mi izgat fel... A Tőkehal és cián könnyed kis jelenete két bizonysággal is szolgál. Egy, hogy a didaxis nem ellensége a művészetnek, kettő, hogy a bűn valójában épphogy szörnyen unalmas és fárasztó. Ezt az álláspontot egy nyilvánvalóan igaz szerelemre áhítozó nő képviseli energikusan. (Rendező: David Gesslbauer, Németország, 7 perc, ÚTON online filmprogram 2014)

Tőkehal és cián (forrás: www.mediawavearchivum.hu)


A Lopás című etűd szép változata az emberiség egyik legrégibb történetének. Fiatal, szép anyuka, éjjel a városban, sírva kiteszi a pici gyermeket a mózeskosárban. Természetesen elbújva hallgatja, rátalálnak-e. Sokáig senki, aztán felbukkan egy öregasszony. Valamit matat vele, majd a gyerek nagyon hangosan elkezd sírni. Az anya megvárja, míg elmegy, és megnézi a babát. Ki van takarva, és eltűnt a mózeskosár. De nem tart sokáig az emberi gonoszság mélységei fölötti elrévedésünk (ez a kisjátékfilm hatalmas előnye), mert a következő jelenetben az öregasszonyt látjuk, aki a kanális vizén elúsztatja az üres kosarat, és hallgatózik, hogy az anya visszament-e a kitakart, veszettül rívó babához. Vissza: az öregasszony képében megjelenő angyal távozhat. (Rendező: Mohammad Farahani, Irán, 5 perc, ÚTON online filmprogram 2014)

Lopás (forrás: www.mediawavearchivum.hu)


A Hullámvasút lassú, kőkemény mozi arról, hogy egy fiatal lány egyedül, mindent beáldozva készül fel mindenféle tesztekre, (nem tudjuk meg, mi e tesztek célja és oka). Végül sikeresen teljesíti őket, de ezután nem boldog lesz, hanem szomorú. Közben egyszer találkozik az apjával, aki közli, hogy most Koppenhágába megy 3 hónapra. A lány egyáltalán nem szereti az apját. Magányosak, mennek, taposnak, mint a gumikacsa, de teljesen elveszítették egymást. (Rendező: Marek Marlikowski, Lengyelország, 14 perc, ÚTON online filmprogram 2014)

Hullámvasút (forrás: www.mediawavearchivum.hu)


Abszurd dráma kritikai éllel, A lány és a fegyver. Szintén magányos fiatal lány, az utcán kvízkérdésekre válaszolgat a telefonján (csak őt látjuk), közben körülötte valami balhé zajlik. Talál egy jól megtermett pisztolyt. Hosszan ismerkedik a fegyverrel, kísérletezik, mihez kezdhetne vele. Végül kipróbálja. Felhívják ismét, az utolsó hang a filmben a lány kvízkérdésre adott válasza – haldokoló hangon: "Oprah..." De nem biztos, hogy meghalt, lehet, hogy csak játszik, ugyanis egy jelenettel előtte arcára kötött kendővel vásárolgatott a boltban, de pénzt vett elő, nem a stukkert. (Rendező: Eileen McQueen, USA, 12 perc, ÚTON online filmprogram 2014)

A lány és a fegyver (forrás: www.mediawavearchivum.hu)


A 103 Szerda gondosan szerkesztett, négy versszakos kabarépoéma. Napjainkban, 40 évvel, 60 évvel és 90 évvel ezelőtt játszódik a négy jelenet. Ugyanaz a nap (szerda), ugyanaz a férfi és nő, ugyanaz a konfliktus: egyikük el akarja hagyni Magyarországot, a másik maradni akar. Felváltva. Üdítővé teszi a filmet, hogy az egyes jelenetek nemcsak a különböző korok történelmét, öltözködését és dizájnját idézik fel, de az adott kor filmjeinek stílusában is készültek, pl. a harmadik fekete-fehér, a negyedik pedig némafilm. (Rendező: Erdélyi Dániel, Magyarország, 16 perc, ÚTON online filmprogram 2014)

103 Szerda (forrás: www.mediawavearchivum.hu)


Parti Nagy novellából készült sötét vízió a Kispárizs. Néhány nő, a végtelen irigy kisszerűség és egy turkálóba érkezett nyugati bála találkozása, megbomlása és apokalipszise. Kár, hogy nem sok esélye van a filmmel találkozni azoknak, akikről kifejezetten szól. Akik Mediawave-re járnak, sosem viselkednének így, akik pedig így viselkednek, sosem hallottak még a Mediawave-ről. (Rendező: Nagypál Orsi, Magyarország, 14 perc, Magyar kisjátékfilmek és Kisjátékfilmek szekció)

Kispárizs (forrás: www.mediawavearchivum.hu)


A Marika nem cica szociográfiát és társadalomkritikát mixel abszurditással és szürrealitással. Kiválóak a színészek, különösen Nagy Mari és Rezes Judit. A Posta új marketingstratégát vesz fel egy szőke hölgy személyében, akinek az az ötlete támad, hogy a dolgozók cicajelmezben szolgálják ki a kuncsaftokat. Nem könnyen, de mindenki behódol, s felveszi a jelmezt, kivéve Marikát, aki nem akar hülyét csinálni magából. Rémes szipirtyó egyébként, packázik a levelet feladni akarókkal, végletekig ragaszkodva a szabályokhoz, de azt igen rosszul tűri, ha más helyzetben vele szórakoznak. A végén kirúgják, s nyilván megbolondul, vagy ő, vagy a nézőközönség, mert az utolsó képben a komplett színészgárda boldog és általános keringőzésbe kezd, ami igen meglepő fordulat, tekintve az összes többi jelenet groteszk ábrázolásmódját. (Rendező: Kerékgyártó Yvonne, Magyarország, 19 perc, Magyar kisjátékfilmek szekció)

Marika nem cica (forrás: www.mediawavearchivum.hu)


Másik Magyarország, sajátos portréfilm Bukta Imréről. 2012 telén a képzőművésznek ugyanezen a címen nyílt nagyhatású tematikus kiállítása a Műcsarnokban. A film mintegy ennek továbbgondolása. Bukta inspirálója és szereplője is a filmnek. Az első képben a kamera a Hősök terén a Szépművészeti Múzeumról: C-É-Z-A-N-N-E svenkel át a Műcsarnokra: B-U-K-T-A. A Műcsarnokban épp a kiállításmegnyitó zajlik, Budapest értelmiségi elitje Bukta Imrét ünnepli. A következő képben Bukta otthon a falujában traktorra ül, ugyanis bérszántást vállalt egy helyi gazdánál. A gazda elégedetlen, mert nem egyenes a szántás, és keresetlen szavakkal elküldi a fenébe Buktát. A faluban, Mezőszemerén, az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy Bukta kicsoda, vagyis van fogalmuk, egy közülük, ott született, s most is ott él. Érzékeny és informatív portrék sora nyújt bepillantást a falu anyagi és szellemi nyomorába, ill. a művész otthoni és nagyvilágban ismert élete közötti hatalmas és izgalmas kontrasztba. El kell gondolkodjunk arról, hogyan lehetséges a kitörés ebből a nihilből és pusztulásból. A látottak alapján ez lehetetlen, viszont Bukta Imre az élő példa arra, hogy lehetséges. A választ magunknak kell kiderítenünk, a film ebben nem segít. (Rendező: Nagy Dénes, Magyarország, 51 perc, Magyar Dokumentumfilmek és Világ-képek szekció)

Másik Magyarország (forrás: www.mediawavearchivum.hu)


Művészetről és kultúráról folytatott beszélgetések során újra és újra felmerül, vajon a minőségi az mindig csak az elité, s így csak alternatív vagy underground helyzetben lehet? Ami populáris, az meg mindig a szemét kell legyen? Nem fordítva? A minőségi épp az, ami mindenkit (meg)érint. ("MEDIAWAVE?! Hát az meg mi?! Na haggyál békén! Inkább dolgoznál valamit, amiért fizetnek!"). A Nagy Recesszió épp arról szól, hogy a lehető legkevesebb szabad idő, azabad munka és szabad pénz legyen a legtöbbeknél, mert az egyre koncentráltabb politikai-gazdasági "hatalmaknak" bérrabszolgák (egzisztenciálisan függő, mindenre kapható apparátus, kiszolgáltatott, atomizált emberek, hiánygazdaság, munkanélküliség stb.) kellenek, amiként attól a nyomaveszett klasszikus baloldal világéletében oly igen tartott. Hol 0 szabad idő, 0 szabad pénz, 0 szabad, kreatív munka, ott gazdasági és lelki depresszió. Az, hogy ma (szinte) senkinek nincs ideje-pénze semmire, vagy túl kevés mindenre, az nem utolsósorban az ún. "elidegenült munka" miatt van, azaz hogy a munkája értékéből csak annyit kap a dolgozó, hogy ne haljon éhen, ne fagyjon meg, be tudja kapcsolni a tévét, legyen hol aludnia, hogy másnap el tudjon menni megint, hogy a puszta létfenntartásáért dolgozzon egész nap. ("Képzeld el, hogy dolgozom és fizetnek. Csakhogy olyanért, amit én is szeretek és mások is szeretnek.") Egy társadalom, ország erejét és életminőségét valójában a minőségi szabadidő és alkotótevékenység összmennyisége határozza meg. Például a MEDIAWAVE.

A többiről szavak helyett szóljanak a képek:

Díjkiosztó ünnepség

prae.hu

Díjkiosztó ünnepség

Díjkiosztó ünnepség

Díjkiosztó ünnepség

Díjkiosztó ünnepség

Díjkiosztó ünnepség

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Életképek

Kiállítások

Kiállítások

Kiállítások

Kiállítások

Kiállítások

Müller Péter és Gerlóczy Zsigmond Seress Rezső kuplékat ad elő

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Nyomkövetők

Párhuzamos kultúráért díjak átadása

Párhuzamos kultúráért díjak átadása

Párhuzamos kultúráért díjak átadása

Párhuzamos kultúráért díjak átadása

Párhuzamos kultúráért díjak átadása

Kép és szöveg: Sárközi Éva és Farkas Zsolt.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Sárközi Éva --

Könyvtáros, filológus; az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének munkatársa, a József Attila Társaság elnökségi tagja


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

Szergej Tyimofejev lett költő volt a PesText fesztivál vendége
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Városmajorban
art&design

Az anyag mélyén című csoportos kiállításról
gyerek

Filmek és beszélgetések barátságról, környezettudatosságról, internetfüggőségről, identitáskeresésről és első szerelemről a Cinemirán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés