A naptárat tekintve csak alig több, mint egy hete történt, hogy a MEDIAWAVE munkatársai, fellépői, résztvevői és közönsége felkerekedett az ország és világ minden tájáról, beszálltak űrhajóikba vagy egyszerűen csak átsétáltak a csillagkapujukon, hogy megérkezzenek a Monostori Erőd nevezetű bolygóra, mely egy hatalmas fekete lyuk közvetlen közelében kering, ez lehet az oka annak, hogy az idő a Föld nevű bolygón ismert fogalma itt nem érvényes, lelassul és felgyorsul ugyanabban a pillanatban, végtelen lesz és fájdalmasan fogy egyszerre, mindenre jut és mégsem elegendő.
 
A tudósító kedd reggel érkezett az S10-es jelzésű piros űrkomppal az elhagyatottnak tűnő vidékre, ahol az állomáson nyolc sínpár fut egymás mellett, de csak kettőt használnak közülük, a legmesszebb lévőket, melyekhez a legtöbb lépcső vezet, ahol a kőzúzalék közt piros pipacsok nőnek, ahol a vasúti büfé évek óta zárva, de ahol a peronon túl a Duna hullámzik és mellette egy 200 éves katonai legendába lehet elsétálni, melyben a művészet helyőrsége védelmezi a falakat.

A MEDIAWAVE épülőben még, épül és üzemel egyszerre. A büfék még nem nyitottak ki, de már megkínálnak valamivel, a színpadok és a nézőterek alakulóban, de a zene már szól, nézők is kerülnek, és együtt lehet kényelmesebbé tenni az egészet. A nemzetközi zsűri és a fesztiválvezetőség kiállítást installál, széket cipel, létrára mászik, és szögeket ver be. Belépőt nem szed senki, az első nap ajándék, pedig délután négytől este kilencig folyamatosan filmet lehet nézni két teremben is, sőt, az egyikben kérni is lehet a kínálatból bármit a "free cinema" órákban.

A zenei program még követhető, hivatalosan ezen a napon nincs párhuzamosan futó koncert, este héttől a fellépők szépen egymás után a Kantin nevű helyszínen kényelmesen megtekinthetők, Csángálló, Artem, Tudósok, egy kis össznépi örömzene, s végül alter diszkó filmes DJ-k vezetésével. Kortárs kelet-európai folk, középkori maradványnyelven előadott dél-kelet-ázsiai népzene, közvetlenül utána avangard punkzenekar, majd progresszív zenei műhelyek együttzenélése, végül a filmesek zenei ízlésére táncoló sokaság. A különös az, hogy a közönség nem cserélődött le a vad stílusváltások alatt, a láthatóan Tudósok-rajongó pogózó lánycsapat egy órával korábban a Csángálló zenéjére ropta, s a késő éjjeli bulira sem tűnt el. A népviseletbe öltözött zenészek pedig mindenkinél előbb ordították kórusban a Tudósok híres záródalának intelmeit, miszerint, egyél, aludj, kísérd át a nénit a zebrán, de a végén ne felejtsd el, hogy mit kell tenned a lelki egészséged érdekében az ágyban (a refrén ezt egy kicsit rövidebben fogalmazza meg, persze).

Artem, akinek a nevét "Artyum"-nak kell ejteni, már a sajtótájékoztatón a legkülönlegesebb személyiségnek ígérkezett. A bemutató klippen magányosan üldögélt különleges húros hangszerével egy zöldellő völgyben, egy rönkház eresze alatt, a zuhogó esőben, pengetett és dalolt olyan belső, gyomorból jövő torokhangon, amely elsajátítására európai énekesnek esélye sincs. Petendi Szabó Péter, aki egyben a filmes workshop vezetője, mutatta be a keddi első koncert előtt (mert mindennap fellépett, többször is, egy-egy rövidet) néhány szóban őt, és az otthonáról szóló elégikus fotósorozatot, amit a háttérben levetített. (Végtelen zöld völgyek és végtelen szürke hegyvonulatok, hosszú fehér rönkházak, bádogtetővel és égszínkék ablakkeretekkel, barna, négyzet alaprajzú rönkházak, a magasságuknál kétszer magasabb sátortetővel. Lovak, barázdált arcú nénik és bácsik, fenyőerdők, totemoszlopok, buddhista kőrakások.) A novoszibirszki filmfesztiválról jövet találták meg őt, Dél-Szibéria egy eldugott szegletében, az altáji régióban, közel a kínai és a mongol határhoz. "Nincs olyan messze Artem faluja tőlünk, csak olyan 6 600 km, s ebből csupán csekély 100 km a földút." Ótörök nyelven énekel a fiatalember, aki egyébként a helyi iskolában énektanár. Amikor nem a különleges torok és garathangjait használja, Frank Zappára emlékeztet a hangszíne és az előadásmódja, sőt a mosolya.
Artem a másnapi májusfaállításnak is egyik központi szereplője, azaz épp annyira, mint a nemzetközi zenészcsapat azóta megérkezett tagjai. Májusfa állítás? Ez kompatibilis azzal, hogy: MEDIAWAVE. Nézzük. Ács, falucska Komáromtól 10 kilométerre, a Magtár Teaház udvarán, tényleg ott a májusfa. Krepppapír is kerül, meg jóféle borok, azt minden magyar hozott. Népviseletbe öltözött népek, mi is kaptunk egy-egy öltözetet, alföldi menyecske és betyár lettünk. Farsang fíling vegyül május elsejeivel. Műsor. Artem, az altáji énekes, aki olyan torokhangot ad ki, mintha egy ősi pengetős és fafúvós hang szólna egyszerre. Szatmári zene, aztán a kongóiak a belga dobossal, továbbá a flamenco énekesnő, a tökéletes, tragikus hangfekvéssel, szinte zokogó díszítésekkel, szívfájdító bel cantókkal. Az asszonyok közben felpántlikázták a májusfát, amit aztán a legények felraknak egy Volkswagen mikrobusz tetejére, és irány Komárom, a Monostori Erőd, ahol már 1849-ben is összevonták a szabadságharc erőit. Ott a fa feláll, nemzetközi fáramászás a szalag kedvéért, amit a kedvesnek át lehet adni, körtánc a fa körül.

151 rövidfilm, mindenhonnan. Vagy 1000-ből válogatták ki, a MEDIAWAVE régóta világszerte ismert és rangos fóruma a rövidfilmeknek. Animációs, kísérleti, játék-, kisjáték-, dokumentum- és táncfilm szekciók. Véges egzisztencia számára áttekinthetetlen műsorkínálat, három teremben, párhuzamosan. De legalább nincs háromnál több párhuzamos zenei program se. A jazz és a folk uralkodik, de semmi jónak nem ellenségei, akad punk és alternatív, sőt kupléest is. A török pszichedelikát, a Baba Zulát pont nem néztük meg, odamentünk előre csápolni, de némi sokszor újrakezdett hangolás után egyre kevesebben maradtak a színpadon, végül 55 perc csúszásnál, amikorra az üres színpad vaksötét lett, eljöttünk, majd meghallgatjuk a YouTube-on. De akik kivárták, persze, hogy azt mondták, hogy szuper volt. És az egyik legnagyobb siker – a táncolók számát tekintve – persze a Carmenista & The Ramadogs volt.

Mindenféle korú, szociokulturális hátterű, nyelvű ember. De nem giga, nem sodródás az óceánban, mint a nagy fesztiválok, személyesebb. Az első két nap még a résztvevők, művészek és szervezők voltak többségben, csütörtökön (május 1.) és pénteken már az igazi közönség.
 
Az erőd előtt zero gravity függőszékeket árulnak, lehet bennük ücsörögni a Duna-parton, még most is, hogy épp zuhog, laptopozásra (cikkírásra) is kiválóan alkalmas, helyes reklámfilozófiájuk gyümölcse, hogy itt megemlítjük őket.

Végül az első beszámoló zárásául egy filmről is pár szót. Szerelempatak. Sós Ágnes dokumentumfilmje, Másik János zenéjével (ez utóbbi a film sikeréhez nagyban hozzájárul). Erdélyi környezet, 70 perc, nem unalmas, hosszú, elcsépelt mégse. Hogy lehet idős asszonyokat rávenni, hogy felszabadultan anekdotázzanak a szerelemről és a szexről? Hagyni kell őket főzni, sütni egy lagzira, s amíg a kezük serénykedik, elszórakoztatják egymást és minket a történeteikkel.