bezár
 

irodalom

2008. 02. 13.
Eltűnő lábnyomok
Mohai V. Lajos: Kilazult kő. PRAE.HU, 2007. Győrffy Ákos: Nem mozdul. Magvető, 2007
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eltűnő lábnyomok Két olyan kötet hever előttem, amely, noha egészen eltérő attitűddel és gondolati háttérrel, de hangsúlyosan természeti képek köré szerveződik. Győrffy Ákos és Mohai V. Lajos kötetei más-más viszonyulással ugyan, de a természet esztétikájából indulnak ki, és ha más-más utakon is, de (majdnem) ugyanoda érkeznek. A „természeti líra” kifejezést szándékoltan kerülöm. Ha olyan szerzőkről ír az ember, akik egy ilyen aláaknázott, ingoványos terepen is képesek voltak szembehelyezkedni a műfaj kliséivel és kikerülni a giccs és a kocsmafilozófia lesben álló csapdáit, a recenzensnek is illő erre törekednie.

A 2007 végén a PRAE.HU gondozásában megjelent Kilazult kő Mohai V. Lajos első verseskötete. A kötet borítója puritán, csupán a szerző és a kiadó nevét, valamint lapközépen a kötet címét tartalmazza, a cím két szavát stílusosan összekötve az ’l’ és a ’k’ közössé tett betűszárával.

Mohai V. Lajos: Kilazult kőA kötet elejét és végét az elmúlás absztraktabb szövegei határolják, a centrumban pedig főleg olyan szövegek kaptak helyet, amelyek egy konkrétabb élményt, egy dalmata kutya halálát írják le. Ezek a versek - némileg ki is lógva a kötet egészéből, jelöletlenül is önálló ciklusba rendeződve - sokkal direktebb, keresetlenebb kifejezésmóddal élnek, és a strófák és sorok hosszai is szaggatottabban váltakoznak. Erre a Már nem Kutya, hanem Egy Túlvilági Lakó című szöveg a leglátványosabb példa. Itt a rímelés és a tagolás zaklatottsága a siratóénekek retorikájával éri el a hatását.
A legerősebb szövegnek mégsem ez tűnik, sokkal inkább az Hommage című vers, amely előképként Weöres Harmadik szimfóniáját idézi, nélkülözve annak metafizikáját, az elmúlás az első strófa konkrétumából indulva ("Ő itt jutott el a halálig.") egyre absztraktabbá lesz ("A kert kihalt, / az ég kihalt"). A harmadik strófában pedig már szövegszerű tulajdonságokkal mutatkozik meg ("romlik a szem, / halott trópusokat vizionál", "nem képez meg katarzis / a megfeketült alma"), az ötödik, kétsoros strófában pedig már kozmikussá lesz a történések helyszíne, a kert. ("Miféle apokaliptika / zajlik az ezüstös kertben?")
A kert és a kutya: a kötet két főszereplője. Beszédes, hogy mindkettő sajátos határállapotban létezik: átmenetet képez az emberi és a vadvilág között. Jelen esetben pedig mindketten az elmúló élet figuratív illusztrációivá válnak. Ez az Örvény fölött című vers párhuzamában szépen lekövethető: "Rácsukódik az élettelen / kert héja…"-indul az első strófa, majd: "A csontsovány test már / az Ég hálójában bukdos"- hozza a párhuzamot a második. Mindkét "test" - a kerté és a kutyáé is - hiábavaló küzdelmet folytat az elementáris "héj" ellen, amely így is, úgy is rázárul, azonban úgy lett megalkotva, hogy ezt ne legyen hajlandó tudomásul venni: "Vágj át a sűrűségen,/az éjszakát tépd fel… hiába tudod, hogy/koporsó a házad."
Itt tehát a természet egészen konkrét, személyes jelentéssel bír, annak egy elveszített részére - az elhullott állatra - reflektál, s innen kiindulva minden az elmúlás kapcsán feltörő emóciók illusztrációjává válik.
Ha Mohai V. Lajos kötetének kapcsán a borító puritanizmusáról beszéltünk, Győrffy Ákos könyvéről épp az ellenkezőjét mondhatjuk, a Nem mozdul borítóján egy XV. századi festményről származó, fekete szárnyú angyal lebeg a templom fölött.
Győrffy Ákos: Nem mozdulA szerző összegző jellegű, régi, átírt és új verseket egymás mellé illesztő kötetében sokkal inkább meditatív, mint természeti líráról beszélhetünk. Mint Pálfy György Hukkle című filmjében: a csendben felerősödnek az apró zajok és létrejön belőlük egy szimfónia. Nem véletlen a filmes párhuzam: a szövegek többsége tárgyilagos leírásokból áll, többnyire igen statikus tájakban zajló mikrotörténések aprólékos rögzítéséből, plasztikus és impresszív képek halmozásából.
A táj az emlékek hordozója, s mint ilyen szerepe instrumentális - kontemplatív módon szuggerálva megszólaltatja, rezonálja azokat.
"Sokáig kell nézni, hogy észrevegyem az alig/érzékelhető mozgást" - olvassuk az ars poeticaként is működő Spirál című szövegben. A szemlélődésben az én eloldódik, s eljut oda, ahova a vers záró sora is: "innen nézem, ahogy ott megyek."
Mindehhez hozzáadódik, hogy egy összegző, az előző két kötetből (A Csóványos Északi Oldala, Akutagava noteszéből) is több ciklusnyi verset is megtalálunk itt, a már több helyen és különböző előjelekkel méltatott körkörös, gyűrűs szerkezetbe rendezve. ([a]http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0726&article=2007-0701-2116-16YIAI[text]Krupp József: A horhos alján, ÉS, 2007. Június 29., 26. szám[/a], valamint [a]http://kkl.mentha.hu/full/kritikaessze/kritik/gyorffy.html[text] K. Kabai Lóránt: Imitation of poetry, Magyar Narancs, 2007. szeptember 27.[/a])
A szövegek erős homogenitást mutatnak, végig ugyanazt a problematikát járják körül: a leírás elégtelen és tökéletlen voltát, mely a leírás tárgyához mérten szükségszerűen utólagos és partikuláris jelleggel bír. Az élmény a maga teljességében nem rögzíthető nyelvileg. S ennek kapcsán felmerül az irodalom legitimitásának kérdése is, mert ha így van is, mégis lehetséges "olyasmiből meríteni erőt, ami nem létezett soha" (Beckett Magyarkúton), a nyelv által közvetített valóság tehát épp torzulásai és hiátusai által lesz az, ami, mégpedig a megnevezés aktusa által. Hogy mi, az már nem az írás, hanem az olvasás aktusában dől el.
Erre játszanak rá az olyan sorok is, mint: "Azt kéne látnom, ami előttem van, de nem azt látom,/hanem valami egészen mást, azt, amit képzelek." Az észlelés itt nem passzív befogadás, hanem teremtés, melynek közepe én vagyok, a szemlélődő, "csak megyek és figyelem, ahogy nem mozdulok el". Talán épp ebből következik a kötött forma hiánya, a versek prózaisága is. A kígyózó sorok tekergőznek a jelentés felé, de teljesen sohasem érhetik utol azt.
Explicit indulatoknak itt nyoma sincs, a forma száraz prózaisága és a leírások csendes, magányos, panteista katarzisa is csak sejteti, sugalmazza a beszélő megrendültségét.
A tájakon és a beszélőn kívül persze feltűnnek emberalakok is, legtöbbször azonban a tájnál is illusztratívabb jelleggel bírnak, hiszen hangsúlyosan csak olyan helyzetekben találjuk őket, mint temetés (A Halstatti kultúra), hetvenéves, háborús emlékekkel terhelt fotó (A völgy emlékei), vagy mint "távoli, nem nagyon szerethető arcok", esetleg "kimondhatatlanul messze" heverő pásztor (Messze alszik). Nem valódi, élő figurákként viselkednek, sokkal inkább kellékek a tájhoz, melynek metafizikában megalapozott szépségét haláluk nemhogy megzavarná, hanem a szó legszorosabb értelmében véve a táj szerves részeivé lesznek.
A két kötetben tehát a külsődleges hasonlóságokon, a természeti képek kontemplatív használatán túl a mulandóság tematikája az igazán közös kapocs. Mindkettő olyan téma, amelyről hiteles, érvényes verseket írni ma igazi kötéltánc. Akár reflektálatlan emocionalitás és klasszikus, kötött formák; akár a kontemplatív szabadversek által nyúl hozzá az ember.
S hogy mégis mindkettejüknek sikerült, azt jól szemléleti az eltűnő lábnyom metaforája, amely mindkét kötetben jelen van, sőt, igen jellemző hangsúlyeltolódásokkal. Győrffynél itt is az egó felszámolásának metaforájává lesz: "Amikor átjárhatóvá leszek, s nem / vagyok más, mint saját lassan eltűnő / lábnyomom a hóban." - olvassuk a Lassan eltűnő című szövegben.
Mohai V. Lajosnál pedig a személyes apokalipszis soraiban ölt testet e kép: "…egyszer elfogy / minden ok a / maradásra, / s a Föld pora / se való másra, / mint belepni / nyomainkat." (Egyszer elfogy)
A halál mindkét szerzőnél homogenizál, csakhogy másképpen: míg Mohai V. Lajos szövegeiben a fájdalom, addig Győrffynél az esztétikai megrendültség egyneműsíti a szövegvilágot. Míg Mohai V. Lajos belülről kifelé építi szövegeit, mintegy rávetíti magát a tájra, s ekképpen lesznek külső vidékei is legbelül, addig Győrffy Ákos feloldódik a tájban, hogy így találja magát végül mégsem "a fűben, a fákban, hanem az egészben."
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Molnár Illés --


További írások a rovatból

irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.
irodalom

Amikor már lilul az arcod Amikor már lilul az arcod
Halász Rita: Mély levegő, Libri Kiadó, 2020
irodalom

Idegen hangzású nevek és préselt vadvirágok Idegen hangzású nevek és préselt vadvirágok
Kiss Dávid volt a Kötetlenül sorozat utolsó vendége idén

Más művészeti ágakról

8. Budapest International Documentary Festival
színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
gyerek

Vidéki James Bond szeretetlukakkkal Vidéki James Bond szeretetlukakkkal
Interjú Adamik Zsolttal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés