bezár
 

film

2016. 10. 14.
Titkok és vallomások
Robert Andó: Titkok és vallomások
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az olaszok különösen érzékenyek a politikai témákra, a politikai filmezés a hatvanas évek óta tradíció Olaszországban, ezt a hagyományt folytatja Robert Andó legújabb szerzői thrillerében, a Karlovy Vary-ban jutalmazott Titkok és vallomásokban.

Egyre többen értekeznek arról a huszadik század végén és a huszonegyedik század elején, hogy a demokrácia válságban van (Loïc Wacquant, Umberto Eco, Noam Chomsky, Sheldon Wolin). A jóléti állam nyolcvanas évekbeli felbomlásával került felszínre ez a folyamat, de már legalább a hidegháború kezdete óta erjednek Nyugaton is a demokratikus intézmények. A nemrég elhunyt gondolkodó, Sheldon Wolin például Democracy Incorporated című könyvében összegzi a 9/11 utáni Egyesült Államok helyzetét, és egyenesen „fordított totalitárius” rendszernek nevezi a kortárs amerikai politikai-gazdasági hatalmi berendezkedést. Ez a „fordított totalitarizmus” többek között a kormányzati médiamanipulációban (arabpánik, bevándorló-ellenesség propagálása) és a gazdasági vezetők politikai hatalmának kiterjesztésében nyilvánul meg, melynek eredményeként a közintézmények egyéni érdekek vagy bizonyos csoportok kiszolgálóivá válnak. Ezzel pedig kiteljesedik a Jürgen Habermas által is leírt folyamat, a publikus és a privát közti határvonalak feloldódása, melyről a nemrég bemutatott Oliver Stone-film, a Snowden is szólt, s többek között erre is reagál a politikai töltetű filmeket készítő Roberto Andó (Éljen a szabadság!) Titkok és vallomások című thriller-drámája. A két mű pedig nemcsak témája miatt hasonlít, hanem nagyjából ugyanazokat a hibákat véti Roberto Andó, mint Oliver Stone.

A Titkok és vallomások tulajdonképpen egy politikai parabola, amely Marco Ferreri A nagy zabálás című művére emlékeztet annyiban, hogy most is elvileg nagy tekintélyű, rangos emberek (politikusok) sötét oldalát ismerhetjük meg. A történet centrumában egy G8-as csúcstalálkozó áll, melyen a világ legbefolyásosabb nagyhatalmai képviseltetik magukat, és többek között a válságos helyzetben levő Görögország sorsáról akarnak dönteni. Szokás szerint a csúcsra meghívnak néhány laikus külsőst is: egy gyanakvó értelmiségi írónőt (Claire), egy extrovertált, de viszonylag veszélytelen, buta zenészt (Michael) és egy karthauzi olasz szerzetest (Roberto Salus). Ez utóbbit Daniel Roché, az IMF igazgatója invitálja a fejesek kerekasztalához, mire munkatársai azonnal gyanakodni kezdenek, mivel fogalmuk sincs, hogy egy olasz szerzetes mi a fenét tud hozzátenni a találkozóhoz. Mint kiderül, Roché gyónni akar, s ezt meg is teszi egyik este, azonban másnap reggel az igazgatót holtan találják szobájában, és a gyanú természetesen Robertóra terelődik. S mivel a karthauzi túl okos és ellenáll a vádaknak (nem hajlandó sem bűnösségét, sem ártatlanságát beismerni), a világ politikusai elkezdik veszélyesnek érezni, és összefognak ellene. Társa a harcban a felvilágosult Claire lesz, hogy egy leleplező könyvet írhasson a G8 piszkos ügyeiről.

Titkok és vallomások

A zárt szituáció (a cselekmény mindvégig egy luxusvillában és annak kertjében játszódik), a konkrétan meg nem nevezett helyszín (csak annyit tudunk, hogy valahol a német tengerparton járunk), az országokat és társadalmi osztályokat, magatartásformákat képviselő típuskarakterek, és a modellszerű, nyilvánvalóan allegorikus események (például egy jelenetben meztelen, fiatal aktivisták törnek be a villába tüntetni) mind erősen parabolikussá teszik a Titkok és vallomásokat. Ennek pozitív vonzata az, ami miatt a hatvanas-hetvenes évek radikális politikai filmjei (Queimada, Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, A munkásosztály a paradicsomba megy) is iszonyatosan erős, kompromisszummentes, proteszt-alkotások voltak: a kifinomult politikai kritika. Másfelől viszont ez a fajta direktség néhol didaktikusságba fordul át, máskor túlságosan is metaforikus. Például egyik jelenetben Alfred Hitchcock idevágó Meggyónom című filmjét emlegetik, beleverve a néző fejébe, hogy ebből is merít Roberto Andó (nem mellesleg pedig ezzel lelövik a történet kulcsfontosságú poénját). De számos olyan mondat is elhangzik már a cselekmény kezdetétől, melyeket a néző elsőre nem nagyon tud hova tenni, és nyilvánvaló, hogy egy valódi ember száját nem hagynák el ilyen szófüzérek. Rögtön a nyitóképen Roberto atya egy bibliai ihletésű aforizmát mond fel diktafonjára, amelyet utána a lejátszó meg is ismétel. S fura a bibliai utalásként funkcionáló csoda is, ami a záró jelenetsorban történik – rendkívül maníros, erőltetett, parabolákhoz képest is anakronisztikus.

Tehát a Titkok és vallomások parabolikus jellege miatt kicsit zavaros. Ám szerencsére Roberto Andó képes emberi kapcsolatokat és karaktereket is ábrázolni. A thrillerfeszültséget úgy fokozza fel, hogy a jelent és a múltat összekeveri, és a politikusok Roberto elleni áskálódását a szerzetes és Roché beszélgetéseinek részleteivel töri meg időről időre, és a gyónás eredményét – vagyis azt a tényt, hogy a karthauzinak átadott-e bizalmas információkat az IMF igazgató és rögzítette-e az atya a beszélgetést diktafonjára – csak az utolsó, párhuzamosan szerkesztett montázsszekvenciában tudhatjuk meg. A fordulattól persze a valódi, megnyugtató megoldásokra vágyó néző nem lesz boldog, de egy szerzői thriller már csak ilyen természetű.

A thriller-drámarész pedig a karakterek miatt működőképes. A cselekmény folyamán egy tipikus történet rajzolódik ki, melyben a példátlan erkölcsi tartással bíró egyén (Roberto atya) kitart az őt kóstolgató, fenyegető (kar)hatalommal szemben. A pár éve bemutatott A nagy szépségből és Roberto Andó előző filmjéből is ismerős Tonio Servillo tökéletes választás volt a szerepre, nemcsak azért, mert remekül játssza a higgadt, szinte buddhista szerzetesnek tűnő atyát, hanem mert kiállása is olyan, hogy elhisszük róla: nem hódol be, kitart a szabadság és az igazság eszményei, illetve a gyónási titoktartás kötelezettsége mellett. Éppen ezért érdekes a kapcsolata Claire-rel (többek között Az ördög ügyvédjéből ismerős Connie Nielsen formálja meg őt nagy meggyőzőerővel), aki azt gondolja, képes manipulálni a naivnak hitt Robertót hízelgéssel. Azaz az atyának meg kell küzdenie a politika és a média kísértéseivel, így a Titkok és hazugságok nemcsak politikai allegória, hanem morális tanmese is.

Titkok és vallomások

Persze elsősorban politikai parabola Roberto Andó műve, és hatvanas-hetvenes évekbeli elődeihez (Sergio Sollima, Gillo Pontecorvo, Damiano Damiani, Elio Petri, Constantin Costa-Gavras) hasonlóan kíméletlenül leleplezi a világot tisztességtelen gazdasági-politikai eszközökkel kormányzó hatalmasságokat. Didaktikus jelenetei és zavaros metaforái ellenére ez nagyon megy Roberto Andónak. A Titkok és hazugságok távolról sem ismeri a politikai korrektséget – illetve csak annyiban, amennyiben itt mindenki megkapja a magáét. Jóllehet, Roberto Salus talán túlságosan is patyolattiszta karakterre sikeredett (legfeljebb annyi a bűne, hogy néha elszív egy cigit), pedig azért az egyházi személyek politikai kapcsolatairól is lehetett volna egy-két csúnya dolgot mondani. De hát már nem Marco Ferreri korában élünk, mikor az alkotók még mertek kifejezetten ellenszenves karakterekkel megtölteni egy filmet, és kivonták a pozitív hőst a cselekményből.

De az atyán kívül mindenkinek van sötét oldala a Titkok és hazugságokban. Roberto Andó egy olyan világot mutat be, melyben a kerekasztal valójában egy színpad, és a színfalak mögött (a tárgyalótermen túl) durva klikkesedés zajlik, mintha legalábbis egy tipikus középiskolában lennénk. A politikai-gazdasági vezetők áskálódnak egymás ellen is, mindenki gyanús mindenkinek, az összeesküvőket dekonspirálják, újabb konspirációk születnek. Ellenség a pap, az értelmiségi, s végső soron, mint az egyik jelenetben a „főgonoszt” alakító német miniszter szavaiból kiderül, még az IMF igazgatója, Roché is gyanús, főleg, hogy lehet, kifecsegte a papnak a titkaikat. Így nem is annyira az az érdekes a Titkok és hazugságokban, hogy ki ölte meg Daniel Rochét (sőt kérdéses, hogy egyáltalán idegenkezűség van-e a dologban), hanem az, hogy legszívesebben mindenki megölné őt, ha valóban meggyónta Robertónak legféltettebb titkos terveiket. Azaz Roberto Andó művében a ravasz politikusok számára a gondolkodó, kérdező, vitatkozó emberek a legveszélyesebbek.

Titkok és vallomások

Jóllehet, azért a Titkok és vallomások leegyszerűsítően populista a politikusokkal szemben, mivel néhány minisztert (olasz, kanadai) leszámítva a legtöbbjük kicsinyesen gonosz és hasraütésszerűen szabja ki például a fizetési határidőket Görögország részére. Ezt nyilvánvalóan a nép érzékeli így, mint ahogy a nép érzékelte azt is a hatvanas években, hogy Olaszországban a kereszténydemokrata kormány neofasiszta módszerekkel kormányoz – hiszen a déli munkásosztály gazdasági helyzete az északiakéhoz képest igencsak rossz volt. Így a populista retorikát folytató olasz westernek és a politikai thrillerek nagy sikert tudtak aratni a térségben, a másod- és harmadvonalbeli rendezők kifejezetten ezért kezdték el másolni Sergio Leone, Sergio Sollima, Damiano Damiani, Gillo Pontecorvo vagy Elio Petri filmjeit, és ezért lettek elterjedtek a városi bűnözésre és terrorizmusra reagáló erősen jobboldali érzületű poliziescók (rendőrfilmek) a hetvenes évek második felében.

Roberto Andó művében is tetten érhető ez a fajta populista törekvés, álláspont, de tudjuk, hogy a valóság sokkal árnyaltabb ennél, hiszen nem feltétlenül a „gonosz politikusok” okozzák a válságokat, vagy teszik tönkre a szegényebb országokat még jobban. A politikusokon kívül vannak gazdasági tényezők és transznacionális szereplők is a világgazdaság színpadán. Persze a politikusok céljait és valódi gondolatait csak maguk a politikusok ismerik, de a Titkok és vallomások így is leegyszerűsítő.

Ennek ellenére Roberto Andó műve mégis ajánlott azoknak, akik nemcsak egy politikai thrillert, hanem izgalmas drámát is szeretnének látni. Mert didaktikussága és populizmusa ellenére összességében érdekes, feszült film a Titkok és vallomások, mely el-elveszít pár zavaros jelenettel és párbeszéddel, de utána visszaszerez, főleg Tonio Servillo és a többi, amúgy remek színész jelenléte miatt.

Titkok és vallomások

 

Titkok és vallomásokn (La confessioni)

Színes, feliratos olasz-francia dráma, thriller, 103 perc, 2016.

Rendező: Roberto Andó

Forgatókönyv: Roberto Andó, Angelo Pasquini

Operatőr: Maurizio Calvesi

Zene: Nicola Piovani

Producer: Angelo Barbagallo

Vágó: Clelio Benevento

Szereplők: Tonio Servillo (Roberto Salus), Daniel Auteuil (Daniel Roché), Moritz Bleibtreu (Mark Klein), Connie Nielsen (Claire Seth), Pierfrancesco Favino (olasz miniszter), Marie-Josée Corze (kanadai miniszter), Richard Sammel (német miniszter), Stéphane Freiss (francia miniszter), John Keogh (amerikai miniszter), Andy de la Tour (brit miniszter), Johan Heldenbergh (Michael Wintzl)

Bemutató: 2016. október 13.

Forgalmazó: Cinenouvo Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Pálfi György filmrendezővel a filmkészítés kollektív alkotói mechanizmusairól, fordulatokról, szenvedélyről és rendszeren kívüliségről
Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
Iryna Tsilyk A föld oly kék, mint egy narancs című filmje a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon
Oláh Judit: Visszatérés Epipóba

Más művészeti ágakról

gyerek

Középpontban a képregény
Képregénypályázatot hirdet a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma
zene

A Filharmónia Magyarország közel 20 online koncertet kínál márciusban
Kínálatukban a Kodály Kórus Debrecen és a Savaria Szimfónikus Zenekar is szerepel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés