bezár
 

art&design

2011. 05. 08.
Szomorú Képcsarnok aukció
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Borús hangulatban, a szokásosnál gyérebb érdeklődés mellett tartotta meg szombati festményaukcióját a Képcsarnok. A szomorúságot az okozta, hogy zajlik a Képcsarnok által több mint fél évszázada működtetett Csók István Galéria felszámolása.
Ennek az árverésnek még a Csók Galéria udvara, a Millennium Center aulája adott helyet, de már az aukciós kiállítás is a Falk Miksa utcai kicsiny Prestige Galériában volt, amely - mint bejelentették - minden bizonnyal a további aukciók helyszíne lesz.

A kétszáz tételnyi festmény, grafika, kisplasztika jó része vevőre talált. Egy tételt visszavontak, 44 tétel pedig visszamaradt. Az elkeltek közül sok kikiáltási áron ment el, bár volt néhány szép licit is.

Mint sejteni lehetett, a legmagasabbra árazott Vojnich Erzsébet-festmény, A bohóc megőrizte vezető pozícióját. A 250 ezer forintról indított, lírai szemléletmódú alkotás 400 ezer forintért talált gazdára. Ezt a magasságot több tétel nem közelítette meg, de százezer forint felett még nyolcszor koppant a kalapács.

Az üvegművész, festő Melcher Mihály mindkét munkájáért hosszú licitverseny folyt. A Majdnem állat című öntött, csiszolt, színezett üveg szoborért 200 ezer forinttal adtak többet a 80 ezer forintos kikiáltási árnál, míg a vallásos témákat kedvelő mester Megostorozott című vászna 45 ezerről 170 ezerig jutott. Szentgyörgyi József expresszív Örök kísérlete 170 ezer forintért, egy késői Kokas Ignác-mű, a festői foltokból építkező Téli világ 130 ezerért kelt el. Az absztrakt Ívelt formák, Szentgyörgyi Kornél érett korszakából való olajkép 120 ezer forintot ért meg valakinek. Lóránt János Demeter festőművész Stromfeld Aurél című 1979-es portréját 70 ezerről 150 ezerig licitálták.

A legnagyobb licitemelkedést két, 24 ezer forintra tartott Thúry Mária-festmény ért el. A művész Koratavasz című vásznát 110 ezerre, míg az olajjal, farostra festett virágait 180 ezerre licitálták.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Lecsendesült figyelem Lecsendesült figyelem
Interjú Nemes Csabával külföldi sikerekről, a magyar művészetre irányuló nemzetközi érdeklődésről, illetve az azt befolyásoló tényezőkről
art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*
art&design

Hogyan halunk meg váratlanul Hogyan halunk meg váratlanul
Mesterem, Slavko Matković*, a Bosch+Bosch csoport alapítójának emlékére
A Phaeton tündöklése és bukása

Más művészeti ágakról

Interjú Vági Bencével az újcirkusz formáiról, az alkotóművészek sokszínűségéről, a fiatalok lehetőségeiről
színház

A kritikus lét elviselhetetlen könnyűsége A kritikus lét elviselhetetlen könnyűsége
Ön/kritikusan a kritikáról beszélgetés a Három Hollóban 2020. január 14-én
Tom Hooper: Macskák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés