bezár
 

art&design

2013. 03. 22.
Megnyitott a 33. Budapesti Tavaszi Fesztivál
2013. március 22. - április 7.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyitott a 33. Budapesti Tavaszi Fesztivál Március 22-én, pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban a Vonzások és változások – 18-19. századi magyar festészet magángyűjteményekben című kiállítással együtt megnyílt a 33. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Az eseményen tiszteletét tette a közélet számos neves személyisége, így felszólalt Balog Zoltán miniszter az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében, Tarlós István főpolgármester, a fesztivál védnöke; Dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Fertőszögi Péter művészettörténész, a KOGART Alapítvány kuratóriumának elnöke és Vitézy Zsófia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója.

Balog Zoltán beszédében elmondta, Budapest és a kultúra egymástól elválaszthatatlan, a főváros kulturális értékei, rendezvényei pedig az ország többi részére is kihatnak. A miniszter úr büszke arra, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál olyan világnagyságokat hoz el idén is Magyarországra, amilyeneket az ember szerencsés, ha egyszer láthat életében.

Tarlós István főpolgármester a kiállítás anyagát méltatva kiemelte: hajdanán magángyűjteményekből, például Széchényi Ferenc nagylelkű felajánlásából állt össze a nemzet múzeumának anyaga. Ily módon örömteli, hogy a magángyűjtemények ritkán látható kincseit most a Magyar Nemzeti Múzeumban üdvözölhetjük. A kiállított képek pedig, éppúgy, mint a fesztivál maga, segítenek a nemzet önazonosságtudatának megőrzésében.

Vitézy Zsófia fesztiváligazgató rövid köszöntőjében elmondta, hogy bár imponáló számokat tudna sorolni a fesztivállal kapcsolatban, a programok igazi értéke felbecsülhetetlen, a legnagyobb erénye pedig a közösségépítésben mutatkozik meg. Kiemelte, hogy a fesztivál küldetésének tekinti a fiatal művészek népszerűsítését és bemutatását, valamint az új produkciók létrehozását. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a húsvét, illetve Verdi születése 200. évfordulójának méltó megünneplésére.

Dr. Csorba László azt emelte ki, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum és a tavasz igen szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hiszen az 1848-as múzeumkerti események fontos szerepet játszottak a magyar történelemben. A főigazgató hangsúlyozta: a múzeumi tárgyak mögött mindig egyedi történetek rejlenek, s bízik abban, hogy a Vonzások és változások című kiállítás képei mögött a látogatók meglátják majd a nagyobb, mélyebb tartalmat is.

Fertőszögi Péter röviden vázolta, hogy a kiállítás képei a magyar festészet kialakulását, virágba borulását és megerősödését hivatottak bemutatni olyan oldalról, amilyenre csak néhány évtizedenként adódik lehetőség, hiszen a kiállított műalkotások valamennyi darabja magángyűjteményekből származik. A főkurátor örömmel jelentette be, hogy a nemrégiben előkerült és a valaha volt legmagasabb áron elkelt magyar festmény, Csontváry Kosztka Traui látképe is megtekinthető a kiállításon.

A megnyitó moderátora a friss Kossuth-díjas színész, Mécs Károly volt, a világhírű Kodály Vonósnégyes pedig Verdi e-moll vonósnégyeséből adott elő két részletet.


Fotó: Valuska Gábor
2013. március 22.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről
Interjú Molnár Judit Lillával
art&design

Otthonka most Otthonka most
Urai Dorottya előszója Herbert Anikó aka Haniko kollázskötetéhez
art&design

Művészeti oktatás és továbbtanulási kisokos Művészeti oktatás és továbbtanulási kisokos
Válaszok arra, hogy miért, hogyan, illetve hova tovább?
art&design

Művészek a járvány idején#1 Művészek a járvány idején#1
Interjú Szegedi Katalinnal a kialakult helyzetről, otthonmaradásról és tervezett munkákról

Más művészeti ágakról

A Lehetnék bárki című antológiáról
építészet

Finom kis információk nagy felháborodások helyett Finom kis információk nagy felháborodások helyett
Interjú a félig bécsi, félig budapesti Andreas Fogarasival a bécsi művészeti életről, aktuális munkákról és Magyarországhoz fűződő viszonyáról
Színház a karanténból – Kincses sziget a londoni National Theatre-ből
Louis-Julien Petit: A láthatatlanok


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés