bezár
 

art&design

2013. 04. 04.
Kondor Béla-kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kondor Béla (1931-1972) Kossuth-díjas festő, grafikus eddig kiállításon soha be nem mutatott nyolc rézkarca és 50 nyomólemeze a nyomatokkal együtt lesz látható a budapesti MissionArt Galériában péntektől.
Kishonthy Zsolt művészettörténész, a galéria vezetője elmondta az MTI-nek, hogy Kondor Béla 50 rézkarc dúcát állítják ki a róluk készült új nyomatokkal együtt. A rendhagyó kiállítást Kondor első felesége, Kaufmann Ágota (1933-2008) emlékének ajánlják, mert az asszony őket kereste meg azzal, hogy több tucat Kondor-rézkarc és nyomólemez van a birtokában.
   
Kaufmann Ágota harmadéves szobrásznövendékként 1956 márciusában kötött házasságot Kondor Bélával. Az asszony háromévi viharos házasság után elvált a művésztől és a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre emigrált 1958-ban. Kaufmann Ágotát a telefonbeszélgetés után lakhelyén, a szigetcsoport északnyugati tagján, La Palmán több alkalommal fölkereste a galéria két tulajdonosa, Jurecskó László és Kishonthy Zsolt. 
   
Kétszáz rézkarcot, nyomatot hoztak Magyarországra, és 2008-ban megvették a most kiállított 50 dúcot is. Három hónapra rá az asszony örökös nélkül meghalt egy német tulajdonú idősek otthonában, a saját házát, amely még sok Kondor-kincset, levelezést, fotókat rejtett, kirámolták és nyoma veszett mindennek - mesélte el a nyomólemezek történetét Kishonthy Zsolt. 
   
Az ötven dúcról egyenként egy-egy lap készült a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikai Tanszékének műhelyében, köztük olyanok is vannak, amelyeket nem ismer a szakirodalom, például 1958-ból a Gyár című rézkarc és a William Blake angol romantikus költő verseihez készített nyolc nyomat - jegyezte meg a művészettörténész.
   
Kondor Béla a képzőművészeti főiskolán Barcsay Jenő, Kmetty János és Koffán Károly tanítványa volt. A szakirodalom úgy írt róla, hogy hatalmas képzelőerő, bravúros technika jellemezte. Legtöbb gondolatát rézlemezekre karcolta. Egyik fő motívuma a repülőgép volt. Precíz, finom rajzokat készített, maga Rembrandtot és Leonardót tartotta mesterének.

A Kossuth-díjat posztumusz kapta meg 1990-ben.
   
A megnyitón Kondor Béla egykori kollégájával, barátjával, Gross Arnolddal beszélget a kiállítás két rendezője, Jurecskó László és Kishonthy Zsolt.
   
Még a tárlat ideje alatt megjelenik Duranci Béla Szabadkán élő művészettörténész Önéletrajz Kondor Bélával - Naplójegyzetek 1962-2008 című kötete, amely egyben forráskiadvány - jegyezte meg a galéria vezetője.
   
A kiállítás április 27-ig tart nyitva.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban

Más művészeti ágakról

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
A Shakespeare Fesztivál Gyula margójára


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés