bezár
 

art&design

2021. 10. 06.
Kertész Imre által ihletett kortárs alkotásokból nyílik kiállítás a MANK Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kertész Imre által ihletett kortárs alkotásokból nyílik kiállítás a MANK Galériában Kertész Imre Nobel-díjas író művei, gondolatai ihlette kortárs képzőművészeti alkotásokat mutat be a Kertész Másként című csoportos kiállítás, amely szerdán nyílik a MANK Galériában Szentendrén.

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) keddi tájékoztatása szerint a Kertész Imre Intézet és a MANK által indított pályázat legsikeresebb alkotói mutatkozhatnak be a kiállításon.

A beérkezett pályamunkák mind Kertész Imre életművére reflektálnak, az író műveihez kapcsolódnak vagy egy választott Kertész-idézetből inspirálódtak, vagy az adott idézetet dolgozták fel kortárs értelmezésben.

A szakmai zsűri döntése szerint első helyezést Csurgai Ferenc szobrászművész Tisztelet K.-nak című alkotása, második helyezést Formanek Zsuzsa A 4. fejezet című műve, harmadik helyezést pedig Nagy Karolina Szabadság című alkotása nyerte el. A díjnyertes műveken túl a pályázatra beérkezettpályamunkákból is látható lesz válogatás.

A pályázat a Nobel-díjas magyar író sokszínű életművének és szellemi örökségének újraértelmezésére és továbbörökítésére hívta fel a kortárs képzőművészeket, iparművészeket, grafikusokat és fotóművészeket azzal a céllal, hogy az író kiemelkedő irodalmi öröksége a kortárs vizuális alkotóművészet nyelvén szólaljon meg.

A kiállítás október 30-ig látogatható.

Négyzetes kép forrása: facebook.com/kerteszimreintezet/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Majoros Áron Zsolt szobrászművésszel
art&design

Gondolatok a GULÁCSY. Na’Conxypan hercege című kiállításról
art&design

Eszmefuttatás az Átmeneti tárgyak, átmeneti tájak című kiállításról
Hantai és Pécs. Hantai Simon alkotásai a Janus Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztályának gyűjteményében

Más művészeti ágakról

A Viszek egy szívet című antológiáról, Pagony, 2023
Békés Pál meseregényei a Jelenkornál
Helga Flatland, Malte Persson és Lilja Sigurðardóttir a PesText Nordicon
Richard Strauss Rózsalovagja a Holland Nemzeti Operaházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés