bezár
 

art&design

2021. 11. 23.
Kiállítás ásatási eredményekből
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiállítás ásatási eredményekből Párhuzamok címmel a tram-train hódmezővásárhelyi pályaszakaszán végzett régészeti kutatások eredményeiből nyílik kiállítás szerdán a Tornyai János Múzeumban. Csányi Viktor régész a tárlat anyagát bemutató keddi sajtóbejáráson elmondta, a tram-train 3,6 kilométeres hódmezővásárhelyi villamospályájának építése történelmi lehetőséget biztosított arra, hogy a múzeum munkatársai szinte a teljes belváros keresztmetszetét megismerhessék.

A közlekedési beruházáshoz kapcsolódó régészeti tervezőmunka már 2012-2013-ban elindult. 2016-tól a közgyűjtemény szakemberei próbafeltárásokat, régészeti megfigyeléseket és bontómunkát, valamint műszeres lelet- és lelőhely-felderítéseket végeztek.

A kutatók a Kistópart utca környékén egy, az Árpád-kortól a török korig lakott település nyomaira bukkantak, amely nem lehetett más, mint a forrásokból ismert Hód falu. A Református Ótemplom környezetében éppen az Árpád-kori leletek hiánya volt árulkodó. Az előkerült tárgyak alapján az emberek valamikor a 16. században kezdhették el használni a városnak ezt a részét, a 17. században pedig a kereskedelem, elsősorban a textilkereskedelem vált fontossá ott.

A szakemberek több mint 3700 régészeti tárgyat találtak. A legrégebbiek a szarmaták időszakából származó kerámiatöredékek, a helyszínből fakadóan azonban elsősorban a középkorból származó leletek kerültek elő. A fémkeresős vizsgálatok eredményeként jelentős számú érmével is gazdagodott a múzeum gyűjteménye, amelyek közül az egyik legérdekesebb I. Lipót egy 1695-ben vert poltúrája.

Az ezüstpénz abban az időben készült, amikor a város lakatlan volt, mivel a védekezésbe szoruló törökök élelmiszer-ellátásának megakadályozása érdekében a császári hadvezetés kiürítette a Körös-Maros-közét és a Nagykunságot, így Hódmezővásárhelyt is.

A kiállítás látogatói megtudhatják azt is, hogy bár a menetrend szerinti villamosközlekedés november 29-én indul el Hódmezővásárhelyen, a városban már 1895-ben felmerült a villamospálya építésének ötlete. Ehhez a következő években a szükséges engedélyeket is megszerezték, ám 1900-ban pénzügyi problémák miatt a terv lekerült a napirendről.

A négyzetes kép forrása: www.tornyaimuzeum.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Közös pontok keresése Közös pontok keresése
Utóhang a „Having no common past, let’s have a common future” című kiállítás kapcsán
art&design

Reflektált emlékezet Reflektált emlékezet
DENIGOVA – Remind me what it means to feel alive című kiállításáról
art&design

Bonckést nyújtani a művésznek Bonckést nyújtani a művésznek
Milorad Krstić Das Anatomische Theater című kiállításmegnyitója a Kis Présházban
art&design

Lavírozás a látható és a láthatatlan között Lavírozás a látható és a láthatatlan között
Pannonhalma: A Láthatatlan spektrumok című kiállítás Az ábra, a fikció és a spekuláció kísérőprogramjáról

Más művészeti ágakról

8. Budapest International Documentary Festival
irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.
színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
irodalom

Az ökológiai doboztól az emberisten víziójáig Az ökológiai doboztól az emberisten víziójáig
Kovács Gábor Szegedi Egyetemen tartott technológiakritikai előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés