bezár
 

film

2009. 08. 06.
Sam Riami rendezi a World of Warcraft-filmet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A World of Warcraftot fejlesztő Blizzard Entertainment hivatalos közleményt adott ki, melyben már szerepelnek az első konkrétumok az eredetileg Uwe Boll által felvetett WoW-filmmel kapcsolatban.
A Legendary Pictures által forgalmazott, WarCraft címet kapott, és 2011-re ígért filmet a Pókember-trilógiával minden bevételi rekordot megdöntő Sam Riami fogja rendezni. A film producere a Christopher Nolan Batman-filmjeiben (szintén hatalmas, minden előzetes várakozást felümúló bevételek) és a 12 majomban is producerént tevékenykedő Charles Roven lesz. 

Az IMDb szerint már egy színész is megvan: a magyar közönség számára leginkább a Gyűrűk Urából (Faramir) és a 300-ból (Dilios) ismerős David Wenham - bár neve mellett még zárójelben szerepel a "pletykálják" szó.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pál Dániel Levente --


További írások a rovatból

Interjú Halász Glória filmrendezővel nyitottságról, szerzőiség és hitelesség egyensúlyáról, valamint az önmagunkba vetett hitről
Tudósítás a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválról
Jacques Audiard: Testvérlövészek

Más művészeti ágakról

art&design

Gondolkodásunk módszereiről Gondolkodásunk módszereiről
Beszélgetés Falcsik Marival, Walter Isaacson: Leonardo Da Vinci – a zseni közelről című könyvének fordítójával
irodalom

Jó lenne érteni egymást Jó lenne érteni egymást
Interjú Nényei Pállal Az irodalom visszavág 3. – A hit fényétől az ész világosságáig megjelenésének apropóján
irodalom

Fejnehéz éjszakák Fejnehéz éjszakák
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka. Ford.: Rácz Judit. Athenaeum Kiadó, 2018.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés