bezár
 

zene

2022. 08. 07.
Mozart Planet a Balatonnál
Ingyenes koncertsorozatot indít a Concerto Budapest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mozart Planet a Balatonnál Mozart Planet címmel rendez koncertsorozatot Mozart műveiből a Concerto Budapest zenekar augusztus 11. és 14. között, csütörtöktől vasárnapig nyolc balatoni helyszínen, Balatonalmádiban, Balatonföldváron, Balatonkeresztúron, Balatonszemesen, Hévízen, Keszthelyen, Révfülöpön, valamint Vászolyon.

A közlemény idézte Keller Andrást, a Concerto Budapest zeneigazgatóját, aki elmondta, hogy azért esett a választásuk Mozartra, mert a zeneszerző művei minden hallgató számára örömet szerez, mindenkit megszólít. A Mozart Planet programjában két zenekari koncert és hat kamarazenei előadás szerepel.

Mint írják, a koncertsorozat első napján, csütörtökön este fél nyolctól a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban lép fel a zenekar, másnap pedig este nyolc órától a keszthelyi Kis Szent Teréz Plébánián. Mindkét helyszínen a Jupiter néven híressé vált C-dúr szimfóniát, Klenyán Csaba szólójával az A-dúr klarinétversenyt, valamint a D-dúr szerenádot, közismert nevén a Serenata notturnát szólaltatják meg, melyben Környei Zsófia és az est karmestere, Keller András működik közre hegedűn.

A tájékoztató szerint további hangversenyekre augusztus 12-én a balatonalmádi Szent Ignác templomban kerül sor, ahol a D-dúr divertimento, a G-dúr duó és a Kis éji zene hangzik el. Hegedűn közreműködik Miranda Liu és Kakutani Satoko, brácsán Haruka Nagao, csellón Aranyos János, nagybőgőn pedig Illés László.

Augusztus 13-án a balatonkeresztúri Szent Kereszt Templomban, valamint a hévízi Szentlélek Templomban a Kis éji zene, a Divertimento és az A-dúr klarinétverseny lesz hallható. Ezen a napon lesz műsoron a vászolyi Szent Jakab Templomban a Varázsfuvola nyitánya, az F-dúr divertimento, a c-moll adagio és rondó és a D-dúr fuvolanégyes.

A koncertsorozat utolsó napján, augusztus 14-én ugyanezt a repertoárt hallhatja a nagyközönség a révfülöpi Munkás Szent József Templomban, végül a balatonszemesi Baptista Imaházban lép fel a szimfonikus zenekar, ahol a divertimento és a duó mellett az F-dúr oboanégyes hangzik el.

A négyzetes kép forrása: https://csodalatosbalaton.hu/programok/fesztival-koncert/mozart-planet-koncertsorozat-2022-revfulop/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

A Kokas-féle komplex művészetpedagógiai foglalkozás
irodalom

Az Irodalmi Szemle legújabb lapszámbemutatójáról
art&design

Gondolatok a Geometric Environments című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés