bezár
 

art&design

2010. 04. 26.
Megnyílt Európa legnagyobb porcelánkiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sisi utazó bidéje, Napóleon Medici porcelán tányérja és Nagy Katalin cárnő étkészlete is látható azon a nagyszabású porcelánkiállításon, mely szombaton nyílt meg a bajorországi Selb és Hohenberg an der Eger városokban.
A Királyok álma és tömegáru című tárlat apropója az európai porcelángyártás kezdetének 300. évfordulója: Erős Ágost lengyel király, szász választófejedelem 1710-ben alapította az első porcelánmanufaktúrát a szászországi Meissenben. A technológia Kínából származik, ahonnan kereskedők hozták be Európába.

A szervezők szerint a kiállítás a legnagyobb és legátfogóbb, amelyet valaha Európában rendeztek: a két helyszínen 17 ország több mint 100 gyűjteményéből összesen 1000 kiállítási tárgy látható. A műtárgyak többek között a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumból, a párizsi Louvre-ból és a szentpétervári Peterhofból származnak.

A tárlaton, amely a rendezők reményei szerint mintegy 100 ezer látogatót vonz majd, nemcsak történelmi időkből származó kincseket, hanem modern dizájnerikonok műveit, valamint kortárs művészek alkotásait is kiállítják.

"A porcelán történetének segítségével szeretnénk bemutatni azt a társadalmi változást is, amely a 18. századi barokk udvaroktól korunk globalizációjáig ível" - mondta Petra Werner, a kiállítás főkurátora.

A szervezők elmondása szerint azért választottak a kiállítás helyszínéül két délnémet kisvárost, mert az európai porcelántermelés mintegy 60 százaléka még mindig két bajorországi kerületből, Felső-Frankföldről (Oberfranken) és Felső-Pfalzból (Oberpfalz) származik.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ne tegyétek reám... Ne tegyétek reám...
Havas Ádám nyitóbeszéde Trapp Dominika kiállításához
art&design

Lebegő identitás Lebegő identitás
Háttérbeszélgetés Pilinger Erzsébettel, a budapesti Knoll Galéria vezetőjével, a galéria és az alkotók viszonyáról, művészek és közönség közti közvetítésről
art&design

Védtelen belsőnk humoreszkjei Védtelen belsőnk humoreszkjei
Fensterblick - Michael Fanta és Király Gábor kiállítása az Osztrák Kulturális Fórumban
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás

Más művészeti ágakról

6. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, BIDF
irodalom

Helyzetjel: A soványság fétise Helyzetjel: A soványság fétise
Avagy tényleg a soványság váltja ki a férfiban a merevedést?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés