bezár
 

színház

2008. 06. 27.
Centrál lesz a Vidám Színpad
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet szerdán a Vidám Színpad Kht. azon kezdeményezésével, hogy a társulat ősztől Centrál Színház néven működjön tovább - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Nyáry Krisztián elmondta, hogy a névváltoztatást  a teátrum vezetése azért kezdeményezte, mert az utóbbi években a Vidám Színpadon a korábbi időszakban jellemzőtől eltérő színházi karakter jelent és erősödött meg. Ma már Shakespeare, Goldoni és Csehov darabjai jellemzik a repertoárt. A színház jelenlegi neve azonban még a korábbi műsorkínálatra utal - jegyezte meg az igazgató. 

Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes a kabinet elé benyújtott előterjesztésében, amelyről véglegesen a Fővárosi Közgyűlés dönt a jövő héten, indítványozta azt is, hogy a színház a jövőben nonprofit kft.-ként működjön. A törvényi változás miatt a közhasznú társaságok jelenlegi formájukban csak jövő júniusig működhetnek. 

Horváth Csaba egy másik, ugyancsak a közgyűlés elé kerülő előterjesztésében kezdeményezi azt is, hogy az önkormányzat engedje el annak a 14 millió forintnak a visszafizetését, amivel még tartozik a Vidám Színpad a fővárosnak. Még 2002-ben, az előző színházvezetés idején kialakult pénzügyi-gazdasági válság rendezéséhez mintegy 29 millió forintot biztosított az önkormányzat. A közgyűlés jóváhagyása esetén a több mint 14 millió forintos hátralékot, egyfajta támogatásként, hasonló összegű saját forrás biztosításával a színház további fejlesztésére, felújítására kell költenie a teátrumnak. 

Tavaly egyébként a Vidám Színpad gazdálkodása a Mikroszkóp Színpadhoz és a Trafó - Kortárs Művészetek Házához hasonlóan veszteségessé vált - rögzíti a főpolgármester-helyettes a közgyűlési előterjesztésében.

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Az orosz barát az Örkény Színházban
színház

A Katona József Színház Közösségi színházi projektjének bemutatójáról
színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
A Jelenkor és az Alföld decemberi számáról
A Krasznahorkai László-szövegek poétikájának kistükre buddhista filozófiai értelmezésben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés