bezár
 

zene

2011. 05. 24.
Pannónia Fesztivál: 150 zenekar, 200 program
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A várpalotai Cseri-parkerdőben június 9-én nyitó Pannónia Fesztivál öt napja alatt 150 zenekart és mintegy 200 program várja az érdeklődőket.

prae.hu

Az érdeklődés már most igen nagy: Várpalotán és 15 kilométeres körzetében alig lehet szállást kapni, még a családi házak kertjei is "elkeltek" sátorhelynek - tájékoztatta Nagy Szabolcs, a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-t. Megjegyezte, hogy a Cseri-parkerdőben több ezer sátorhelyet alakítanak ki.

A tereprendezés és a színpadok, sátrak és más kiegészítő létesítmények építése a jövő héten kezdődik, s kialakítanak egy nagy autóparkolót is, ahol legalább 800 kocsi fér majd el - tette hozzá.

A sajtófőnök a programokkal kapcsolatosan azt hangsúlyozta, hogy mindjárt az első napon, június 9-én egy "nagyágyú" zenekar, a '80-as évek egyik legnagyobb rockbandája, az amerikai Twisted Sister lép fel.

Rajtuk kívül kizárólag hazai együttesek zenélnek, így például ott lesz a Pannónia Fesztiválon többek közt az Edda, a Kiscsillag, az Ossian, a 30y, a Subscribe, az Irie Maffia, az Ismerős Arcok, a Belmondo, a Belga, a Magna Cum Laude, a Magashegyi Underground, Hobo és a Csík Zenekar.

A rendezvényre három-, négy- és ötnapos bérletet lehet vásárolni, valamint a hétfői (június 13) úgynevezett bónusznapra külön lehet venni jegyet.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Roskó Gábor és a Project333

Más művészeti ágakról

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés