bezár
 

színház

2008. 06. 27.
Önálló tánctagozat Miskolcon
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Önálló tánctagozat alakulhat a Miskolci Nemzeti Színházban; a teátrumot fenntartó városi önkormányzat csütörtöki, éjszakába nyúló ülésén határozott így - tájékoztatta Veres László, a városháza szóvivője az MTI-t pénteken.
A tánctagozat létrehozását indokolja az előkészítés alatt álló színházi törvény is, melynek koncepciója szerint a 2008-as állapotok alapján részesülnének a színházak központi támogatásban. A tánctagozatnak köszönhetően a Miskolci Nemzeti Színház magasabb támogatást élvezne - mondta Veres László, hozzátéve: az önkormányzat már a 2008-2009-es évadra 5 millió forinttal támogatja a tagozatot.

A táncművészet műfaji sokszínűsége egyébként jellemző Miskolcra, mind a néptánc, mind a klasszikus tánc, mind a modern táncok, a társastáncok területén több évtizede működnek csoportok
a városban, több alap- és középfokú oktatási intézmény pedig nagy hagyománnyal rendelkezik a táncoktatás területén.

A Miskolci Nemzeti Színház a táncosok utánpótlására folyamatos kapcsolatot tart a helyi Szemere Bertalan Művészeti Középiskola balett-tagozatával, a tánctagozat létrejötte pedig erősítheti a művészeti oktatás színvonalát, ösztönző hatású lehet a növendékek számára.

A szóvivő közölte azt is, hogy a „Bartók+ ” Miskolci Nemzetközi Operafesztiválhoz tematikailag és koncepcionálisan is köthető egy Kortárs Táncszínházi Találkozó, amelynek létrehozásán máris gondolkodnak.

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
Az Akik már nem leszünk sosem a Budapesti Bábszínház színpadán
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál

Más művészeti ágakról

A Literatura 51. évfolyamának negyedik lapszámáról
Purosz Leonidasz Honvágy című kötetének bemutatójáról
Grzegorz Musiał Tamara a vulkán húga című könyvének bemutatójáról
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés