bezár
 

színház

2011. 06. 17.
POSZT: konferencia a fesztivál jövőjéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Pécsi Országos Színházi Találkozó jövője is téma volt a POSZT keretében szervezett pénteki konferenciának Pécsen.

Szkéné színház

Márta István, a POSZT művészeti vezetője vitaindító beszédében kiemelte: meg kell határozni, miről szóljon a találkozó versenyprogramja, a legjobbakat válogassák be vagy országos keresztmetszetet adjanak.

Fontosnak tartotta, milyen és mennyi programra van szüksége Pécs lakóinak. Márta István célnak nevezte a külföld felé nyitást is; mint kifejtette, a kínai színházat is be lehetne kapcsolni a programokba a baranyai megyeszékhelyen komoly fejlesztéseket tervező kínai telekommunikációs óriáscég, a Huawei révén.

A művészeti vezető hangsúlyozta: meg kell fontolni, kikből álljon a POSZT tanácsadói testülete, és lényeges a marketing-kommunikáció területe is.

Mint elhangzott, izgalmas, új helyszínek bevonását fontolgatják, és a tervek szerint tematikus szakmai napokat is tartanának, amelyeken találkozhatnak színházi igazgatók, gazdasági vezetők és művészeti titkárok.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta: jövőre szeretnék elkerülni azt a helyzetet, amely idén körülveszi a fesztivált. Szerinte felesleges azon vitatkozni, jó helyszín-e Pécs, "a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Győri Balettfesztivál, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál kapcsán ilyen nem vetődik fel, senki sem vitatja, hogy jó helyen vannak". Páva Zsolt mindenképpen szeretné közelebb vinni az érintettekhez, a szakmához, a közönséghez a fesztivált.

Hoppál Péter (szintén Fidesz) országgyűlési képviselő, a pécsi közgyűlés kulturális és oktatási bizottságának elnöke úgy vélte, olyan fesztivált kell csinálni, amely jó a közönségnek, a szakmának, a színházaknak, mert egészséges versenyzést tart fenn, és ugyanígy jó a sajtónak és a kritikusoknak.

Szerinte fontos szempont, miből lesz POSZT, mert bár az eladósodott Pécs idén is biztosította a maga 75 millió forintját, az állami hozzájárulásért fél évig küzdöttek. A politikus abban bízik, hogy jövőre a még el nem készült Zsolnay Kulturális Negyed helyszíneit is be tudják vonni a programsorozatba.

Stenczer Béla, a POSZT ügyvezetője arról beszélt, hogy a rendezvény jövője a szakma kezében van, és ha abban nincs egység, nem tudni, ki veszít többet: aki elmegy rá vagy aki nem.

Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke a konferencián azt mondta, a jövő kulcsszava a párbeszéd lehet. A darabok válogatása kapcsán megjegyezte: senkit nem akarnak kizárni a POSZT-ból, ugyanakkor határvonalat húznak a pénzügyi és technikai feltételek, valamint az emberi érzékenység és a koncepció is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés