bezár
 

színház

2008. 07. 14.
Ausztriában a magyar Aida
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A stájerországi Klagenfurtban, a Wörterseefestspiele elnevezésű nyári fesztiválon vendégszerepel a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a budapesti Westend Színház közös produkciója, az Aida musical változata. A társulat német és osztrák művészekkel adja elő Elton John és Tim Rice zenés darabját, német és angol nyelven - tájékoztatta az MTI-t Szurdi Miklós.

Szkéné színház

 Mint a darab társrendezője beszámolt róla, az egyiptomi hadvezér és a núbiai rabszolgalány ókori történetét július 3-án mutatták be Klagenfurtban, majd még két előadást játszottak, a negyediket azonban elmosta egy óriási vihar. 

"Csütörtöktől további nyolc alkalommal adjuk elő a darabot, az is lehet azonban, hogy kilencedszer is, mert a rossz idő miatt elmaradt előadást pótolni szeretnék a szervezők. Egy opciós lehetőség is van a szerződésben: ha a produkció olyan sikert arat, mint ami az eddigi fogadtatás alapján várható, akkor két-három plusz előadásra is sor kerülhet még júliusban" - tette hozzá a rendező.

Szurdi Miklós elmondta, a Giuseppe Verdi ihlette darabot gyönyörű helyszínen, a festői szépségű Wörthi-tóba nyúló színpadon adják elő. "Eddig minden alkalommal telt ház előtt játszottunk, az előadások után a 2000 személyes nézőteret megtöltő közönség felállva tapsolt" - beszélt az Aida ausztriai fogadtatásáról.

A Magyarországon is több helyszínen előadott zenés produkciót a rendező beszámolója szerint egy még nagyobb színpadra kellett adaptálni, ahol azonban egyedi természeti háttér fokozza az élményt. "Az előadás német nyelvű, de a dalokat eredeti nyelven, angolul énekeljük" - árulta el a produkcióról Szurdi Miklós, majd hozzátette: "elsősorban a német próza megtanulása jelentett pluszmunkát. Ausztriából kaptunk is egy szakembert, aki segített, de mellette több némettanár is foglalkozott a csapattal".

A Szurdi Miklós és Szomor György által rendezett musical előadói gárdájához német és osztrák művészek is csatlakoztak: a wörthi-tavi előadásokon Aidát és Radamest a német Zodwa Selele és Christian Müller énekli, míg a Fáraó és Mereb szerepében Otto Retzert, illetve Vincent Buenót, egy rangos osztrák televíziós musicalverseny győztesét láthatja a magyar színészek mellett a stájer közönség.

"Tudomásom szerint a klagenfurti előadásokat sok producer és színházi ügynök is megtekintette, többek között Németországból, Olaszországból vagy Dubaiból; remélem, több országba is eljutunk még a produkcióval" - beszélt az Aida további lehetséges vendégszerepléseiről Szurdi Miklós. 

A magyar közönség legközelebb szeptemberben láthatja a zenés darabot a Fővárosi Nagycirkuszban.

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
John a Latinovitsban

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés