bezár
 

irodalom

2008. 07. 26.
Kapolcsi versíró verseny - az első forduló győztesei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kapolcsi versíró verseny - az első forduló győztesei A második kávé után, ahogy ígértük, meghirdetjük és megosztjuk a nagyérdeművel az első forduló győztes remekeit.
A kiírás szerint a következő szavakkal, illetve kifejezésekkel kellett verset írni (comb, vámpírért, nagyító, keret, szappanozd a hátam, darázs-varázs). A beérkezett 48 pályázat közül a három tagú zsűri (Halmosi Sándor költő, Pécsi Marcell, a Ködlámpa irodalmi kávézó házigazdája és Ughy Szabina újságíró) külön-külön egy 10 pontos skálán értékelte a verseket, s az összesített átlagot figyelembe véve hirdette ki a végeredményt.
 


I. hely

Mogyorósi László
Hogy soká maradjon

Szoknya alól kivillanó pőre comb
láttán kívánom, hogy ó, bár jönne komp,
s a Styx habjain ringva vinne hozzá,
hogy hősszerelmem ne dermedjen pózzá.
Nagyító alatt sajog kis életem,
mégsem látom, hová tűnt az értelem
belőle – talán egy íz női lábon,
darázsderékban folytatódó álom,
lépre csal ragacsos-édes szirupja,
darázs-varázs! talán ő lesz, ki tudja,
létemnek keret (bár nem készít mézet,
csak a méh, de hagyjuk ezt most, kérlek),
bölcsészlány, ha egy izgató vamp ír, vért
izzadnék érte, a dögös vámpírért,
ha ő az ágyban szívná ki nedvemet,
lennék szikkadt múmia, elégedett,
kit reggel feltámaszt, mint piramis,
a kávé, s az aznapi iram is,
mert kell a pénz az egyiptomi útra,
s hogy legyen az embernek egy odúja,
hogy a nő oly soká maradjon nálam,
míg fonnyadtan kér: „Szappanozd a hátam!”



II. hely


Konom Róbert (alias Kiss Ágnes)
Nagyi

NAGYI nagyító alatt egzisztál
ezt úgy értem: hogy a nagyi per pillanat
egy nagyító alatt: VAN
egy nagyító alá került
vagy a nagyító került a nagyi fölé?
kezdek összezavarodni
mindegy
a lényeg hogy
kerek – keret – terek látszanak most
a nagyiból
(hej nagyi de jól nézel ki!)
például egy boncolt comb
vagy például a Kondor-keserű
a frissen feltárt gyomorban
darázs-varázs – királynő
ez a nagyi
shape your body!
nagyi
hiába a nagyi ad magára
pedig már nagyon öreg
elküld vámpírért
kedvenc hullamosónkért
mert vámpír mindig elkószál
(nem szereti az öregeket)
szappanozd a hátam baby!
mondja vámpírnak nagyi
kedvenc hullamosónknak
hullamosó-ölebünknek
aki egyébként
csak az érdekesség kedvéért
amúgy: Béla



III. hely

Baksa Dániel
Mindennapi sérelmeink

Egy gondolat hajt, egy a vágyam:
ütemesen szappanozd a hátam,
vagy vámpírért kiáltok én!
Nincs nyugvásom e földtekén,
nincs rúzs, púder, hamvas női comb,
csak zűr van és tömérdek gond,
nincs keret, nincs forma,
nem ízlett a babám csókja,
s neked nagyító kellene, hogy lásd,
- vagy egy csepp darázs-varázs -
hamu alatt szunnyad a parázs.



III. hely

Bartha Katalin
Geronto-képzelet

Tavaszra térve ledérül
zsongó darázs-varázs terül
a sárgán bomló bibékre
s mint vámpírért, könyörög
a sok csupasz nyak,
-megveszett tömeg-
fiatal, s öreg,
hogy szívja, szívja csak
a nap...
nagypapa kezében
meg-megremeg
az ajtót-járó-keret
ki, s be ha-tol-ja
nagyító alatt a
geronto-képzelet:
comb, kar,
ezer-egy kéklő erezet,
kaján mosolyt ontó
feledett végletek,
...nagymama a kádban
sóhajt s megremeg:
"óh' Öreg, lentebb, lentebb
szappanozd a hátam,
...ha kérhetlek"...!



Továbbá az alábbi szerzők verseit olvastuk fel a közönségnek, ez körülbelül a "Dícsérő oklevél" kategóriájának felel meg.
 
Szalai Sándor, Sebestyén Eszter, Szebeni Sándor, Ocsovszki László, Bencze Imre, Jenei András, Tokai András, Kölüs Lajos, Tenczer Tamás, Barna László, Baksa Dániel.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pál Dániel Levente --


További írások a rovatból

irodalom

Krimiírás, veganizmus és a piros kabátos nő Krimiírás, veganizmus és a piros kabátos nő
Egy női krimiíró mindennapjai 1.
irodalom

Nyerges András Kábépé című könyvének bemutatója
2019. március 1. (péntek), 18 óra, helyszíne: Kossuth Klub | Klubterem 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

Más művészeti ágakról

art&design

Emlékekből konstruált identitás Emlékekből konstruált identitás
Vajon mi jár a fejükben? - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.
Mandana – Cirkuszművészet újra álmodva. Circus Krone, München
Pinter-darab a Radnóti Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
A MI kapcsolata a művészetekkel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés