zene
2008. 08. 05.
Alfred Brendel búcsút int Salzburgnak
MTI
A közönség hosszú ideig ünnepelte Alfred Brendelt, az egyik legnagyobb ma élő zongoraművészt a Salzburgi Fesztiválon tartott hangversenyét követően, amelyen az osztrák pianista elbúcsúzott a várostól.
A Londonban élő, 77 éves Brendel 1960 óta minden évben részt vett a rangos fesztiválon. Korábban azonban bejelentette, hogy ez év végén visszavonul, így utolsó salzburgi koncertje egyúttal búcsúvilágturnéjának első állomását jelentette. Augusztusban rajongói hallhatják még a franciaországi Aix-en-provence-i Fesztiválon és az a németországi Rheingau Fesztiválon, illetve brit földön Edinborough-ban és Alderburgh-ban.
Ősszel aztán a világ legnagyobb koncerttermeiben lép fel Párizstól Amszterdamon és Lisszabonon át Lipcséig. Európai körútjának egyik állomása Budapest lesz.
Brendel turnéjának utolsó hangversenyén a Charles Mackerras által dirigált Bécsi Filharmonikusok közreműködnek Mozart kilencedik zongoraversenyének előadásában a bécsi Musikverein színpadán decemberben.

További írások a rovatból
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma