bezár
 

építészet

2012. 03. 06.
Budapest Szívét kifogásolja az Európai Bizottság
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fővárosi Budapest Szíve projekt közbeszerzési eljárásának egy részét kifogásolja az Európai Bizottság, mert a testület szerint irányított közbeszerzés folyt - írta az Index hírportál kedden egy jelentéstervezetre hivatkozva.

prae.hu

A lap szerint az unió ellenőrei a projekt Belváros új főutcája nevű ütemében a kiírásnak azokat a kitételeit kifogásolták, miszerint a pályázónak részfeladatonként 1-1 darab nettó 1,2 milliárd forint műemléki környezetben végzett kivitelezési referenciával, valamint részfeladatonként 3 darab egyenként legalább nettó 300 millió forint értékű díszburkolási referenciával kellett rendelkeznie (a díszburkolási munkák közül legalább egynek műemléki környezetben kellett történnie).

A Belváros új főutcája projektben az V. kerületben a Kálvin tér és a Szabadság tér közötti utcákat építették át.

Az Index szerint a feltételek miatt csak egy pályázó, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt.-ből és a Bau Holding 2000 Zrt.-ből álló Budapest Szíve Konzorcium adott be ajánlatot, a kiírók versenytárs hiányában elfogadták a pályázati árnál 10-15 százalékkal magasabb ajánlati árat.

A portál a bizottságnak a magyar felekhez eljuttatott, még csak angol változatban létező jelentéstervezetre hivatkozva azt írta: a "műemléki környezetben" végzett milliárdos értékű referenciák kiválasztási kritériumként való előírása aránytalan és nem kapcsolódik a beszerzés tárgyához.

Az Index értesülése szerint az Európai Bizottság körülbelül 900-900 millió forintos bírságot helyezett kilátásba projektcégein keresztül a fővárosi és az V. kerületi önkormányzatnak, de az elvonásról végleges döntést még nem hozott.

Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere úgy nyilatkozott: az eddig megismert, nem hivatalos formában érkezett kifogás nem jelenthet kellő indokot arra, hogy több száz milliós, vagy akár milliárdos forrásokat vonhassanak meg a Budapest Szíve programtól.

A portál úgy tudja: a bizottság jelentésére rövidesen elküldik a választ, ezt követően 2-3 hónap alatt zárul le az ügy. Ha az uniónál mégis a maximális elvonás mellett döntenek, a pénz Magyarországon marad, de más beruházásra kell elkölteni.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Filip Rybkowskival

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Négy verseskötetről, amelyeket nagyon vártam
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés