art&design
2008. 08. 20.
"A szemünkkel és a szívünkkel" - Henri Cartier-Bresson
MTI/PRAE.HU

A Párizs közeli Chanteloup-en-Brie szülöttje a fények városában végezte tanulmányait, vagyonos család sarjaként a legjobb iskolákba járhatott. 19 évesen a kubista André Lhote tanítványa lett, a festészet iránti érdeklődése már a középiskolában felszínre tört. A húszas években azonban egy új művészeti ág is helyet követelt magának, a realista fotózás "az úgy fényképezd a dolgokat, amilyennek látod" jelszó jegyében. Cartier-Bresson kétéves cambridge-i kitérő után szakított a festészettel, s fordult a fotózás felé - a Marseille-ben élő magyar mester, Munkácsi Márton hatására.
"Munkácsi képei láttán rájöttem, a fénykép megmutathatja a pillanat örökkévalóságát" - emlékezett vissza később. Ezzel új korszak kezdődött életében. Szert tett egy 50 mm-es lencsével rendelkező Leica gépre, éveken át leghűségesebb barátjára. A kis gép segítette abban, hogy észrevétlen maradjon, így a képein szereplők sokszor nem is voltak tudatában, hogy megörökítették őket. Berlin, Brüsszel, Varsó, Prága, Budapest és Madrid utcáit rótta, első kiállításait 1932-ben nyitották meg New Yorkban, majd Madridban és Mexikóvárosban. A harmincas években kötött barátságot Chim Seymourral és Robert Capával, hatásukra egyre inkább fotóriporterként kezdte szemlélni a világot. Közben a híres filmrendező, Jean Renoir mellett dolgozott világosítóként.
A II. világháború után Capával, Seymourral, Bill Vandiverttel, és George Rodgerrel életre hívták a Magnum fotóügynökséget. A megalapítás előtt olyan parázs vitákat vívtak a párizsi Dome kávéházban, hogy az összetört csészék nagyobb összeget tettek ki, mint a fogyasztásuk. Bejárta a világot, de saját szavai szerint nem utazott, hanem "lakta" azokat az országokat, amelyekben eltöltött egy-két évet.
Megörökítette a Joliot-Curie házaspárt, Truman Capote-t, ott volt Mao Ce-tung seregének pekingi bevonulásánál, Mahátma Gandhi temetésén. 1954-ben a fotósok közül elsőként érte az a megtiszteltetés, hogy kiállítást rendezhetett a Louvre-ban. A hetvenes években már ritkábban vette elő fényképezőgépét, inkább rajzolt, de tájképeket és portrékat mindig szívesen fotózott.
A franciák örökifjú művésze 2004-ben halt meg Montjustinben. A XX. század legfontosabb pillanatait örökítette meg az utókor számára.
"Munkácsi képei láttán rájöttem, a fénykép megmutathatja a pillanat örökkévalóságát" - emlékezett vissza később. Ezzel új korszak kezdődött életében. Szert tett egy 50 mm-es lencsével rendelkező Leica gépre, éveken át leghűségesebb barátjára. A kis gép segítette abban, hogy észrevétlen maradjon, így a képein szereplők sokszor nem is voltak tudatában, hogy megörökítették őket. Berlin, Brüsszel, Varsó, Prága, Budapest és Madrid utcáit rótta, első kiállításait 1932-ben nyitották meg New Yorkban, majd Madridban és Mexikóvárosban. A harmincas években kötött barátságot Chim Seymourral és Robert Capával, hatásukra egyre inkább fotóriporterként kezdte szemlélni a világot. Közben a híres filmrendező, Jean Renoir mellett dolgozott világosítóként.

Megörökítette a Joliot-Curie házaspárt, Truman Capote-t, ott volt Mao Ce-tung seregének pekingi bevonulásánál, Mahátma Gandhi temetésén. 1954-ben a fotósok közül elsőként érte az a megtiszteltetés, hogy kiállítást rendezhetett a Louvre-ban. A hetvenes években már ritkábban vette elő fényképezőgépét, inkább rajzolt, de tájképeket és portrékat mindig szívesen fotózott.
A franciák örökifjú művésze 2004-ben halt meg Montjustinben. A XX. század legfontosabb pillanatait örökítette meg az utókor számára.
További írások a rovatból
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán
Más művészeti ágakról
Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról