bezár
 

zene

2012. 04. 02.
Hat év után ismét Toto-koncert Magyarországon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat év után ismét Budapesten játszik a Toto, a rockzene történetének egyik fontos szereplője: az első albumát 35 éve kiadott amerikai csapat augusztus 21-én a PeCsa Music Gardenben lép fel.

prae.hu

A 2010 óta ismét aktív együttesben Steve Lukather gitáros mellett két másik alapító tag, az egyaránt billentyűs hangszereken játszó Steve Porcaro és David Paich is játszik Budapesten - közölte a szervező Livesound hétfőn az MTI-vel.

A Los Angelesben 1976-ban alakult Toto eddig 17 stúdió- és koncertalbumot készített, emellett nem kevesebb mint 19 válogatáslemezt, összesen 35 millió példányt adtak el világszerte korongjaikból.

A progresszív és dzsesszes elemekkel vegyített pop-rockot játszó együtteshez olyan slágerek fűződnek, mint Hold the Line, a Rosanna, az Africa, az I Won't Hold You Back vagy az I'll Be Over You.

A legnagyobb sláger az Africa volt, a dalt tartalmazó Toto IV című album (1982) a rockzene történetében először kapott 6 Grammy-díjat. Ők írták a Dűne című film zenéjét, játszottak Michael Jacksonnal, Stevie Wonderrel, Miles Davisszel, Aretha Franklinnel, Elton Johnnal, Pinkkkel, Paul McCartney-val, Santanával és Lionel Richie-vel is.

Eddig tizenkét zenész fordult meg a Totóban, az alapító Porcaro fivérek közül Jeff, a dobos 1992-ben meghalt, 2008-ban pedig Lukather jelentette be, hogy kiszáll.

Aztán 2010-ben - immár Bobby Kimball énekes nélkül - újra összeálltak egy rövid európai turnéra, amelynek bevételét a súlyos beteg szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel. A Toto mai felállásában Simon Phillips (dob), Joseph Williams (ének) és Nathan East (basszusgitár) is szerepel.

A Toto legutóbb 2006 nyarán játszott Budapesten, akkor is a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Steve Lukather gitáros szólóban többször is járt Magyarországon, legutóbb novemberben a Millenáris Teátrumban lépett fel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Balogh Ádám lemezéről

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés