A 63 éves írót 2011. június 23-án választotta tagjai közé a Francia Akadémia, a 2009-ben elhunyt Claude Lévi-Strauss francia szociológus, etnológus, antropológus helyére. Maaloufot a Francia Akadémia nevében a legfiatalabb tag, Jean-Christophe Rufin író-diplomata köszöntötte, akihez 25 éve szoros barátság fűzi.

Az 1635-ben, XIII. Lajos király főminisztere, Richelieu bíboros támogatásával létrehozott Francia Akadémia a legrangosabb francia kulturális intézmény, fő feladata őrködni a francia nyelv fölött és összeállítani, gondozni annak szótárát.

Elvben negyven akadémikus alkotja, akik életük végéig az intézmény tagjai maradnak - ezért nevezik őket "halhatatlanoknak" -, a megüresedő helyekre a többiek választják meg az utódot a francia kultúra, s általában a társadalom arra legméltóbbnak tartott személyiségei közül.

"Magammal hozom mindazt, amit a két hazám adott nekem: a gyökereimet, a nyelveimet, az akcentusomat, a meggyőződéseimet, a kétségeimet és talán mindenekfelett álmaimat a harmóniáról, a haladásról és az együttéléséről" - mondta a tagok ünnepi egyenruháját, a zöld-arany hímzésű fekete frakkot viselő új akadémikus kollegái, családtagjai és a világ számos tájáról, egyebek mellett Libanonból és az Egyesült Államokból érkezett barátai és tisztelői előtt tartott beszédében.

"Jelenleg a Földközi-tenger falként választja el azokat a kulturális világokat, amelyeket magaménak vallok. Szeretnék hozzájárulni ennek a falnak a ledöntéséhez. Ezért élek, írok, és az Önök körében is ezt fogom folytatni, Lévi-Strauss tiszta tekintete előtt" - tette hozzá.

A székfoglaló ünnepségre meghívott közéleti személyiségek hatalmas tapssal fogadták Maalouf beszédét.

A beiktatáshoz szükséges díszkardra az író kérésére a két kultúra jelképét, a francia köztársasági szimbólumot, a Marianne-t és a libanoni cédrust, valamint egyik oldalára felesége és három fia keresztneveit, a másikra pedig apja egyik versének kezdősorát vésték rá.

Amin Maalouf Bejrútban született keresztény családban. Az ottani Francia Egyetemen végezte politikai gazdaságtan és szociológia tanulmányait, majd az An-Nahar című napilap munkatársa lett. Az 1975-ben kitört és 15 évig húzódó libanoni polgárháború miatt 1976-ban Franciaországba költözött, és a Jeune Afrique folyóirat szerkesztője lett. A vietnami háborúról és az iráni forradalomról is cikkezett.

Regényeihez gyakran vesz alapul valós történelmi eseményeket, mint A keresztes háborúk arab szemmel című könyve esetében is. Taniosz sziklája című művéért 1993-ban elnyerte a francia Goncourt-díjat. További, magyarul is olvasható regényei között szerepel a Szamarkand, A pápa rabszolgája, a Leo Africanus és a Fénykertek.