bezár
 

film

2012. 09. 21.
Telt ház Oliver Stone mesterkurzusán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Oliver Stone amerikai filmrendező tart mesterkurzust a budapesti Puskin moziban pénteken és szombaton. A világhírű alkotó az első napon a népes hallgatóság kérdéseire válaszolva elmondta: amíg nem készül el a forgatókönyv, nem szabad nekiállni a forgatásnak.

prae.hu

 A Puskin mozi két termét is megtöltötték a hallgatók a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu moziportál által szervezett Filmíró Mesterkurzuson, amelynek első vendége az Oscar-díjas Oliver Stone volt.

Az alkotó kétnapos kurzust tart a budapesti filmszínházban, pénteken az 1987-ben készült Tőzsdecápák került terítékre; a film vetítése után a kurzus résztvevői tehették fel a kérdéseiket a rendező-forgatókönyvírónak.    

Arra a kérdésre, hogyan sikerült egy akkoriban unalmasnak tűnő világról, a tőzsdéről szóló filmet eladni a stúdióknak, Oliver Stone elmondta: ebben elsősorban A szakasz című film sikere segítette. A filmrendező ugyanakkor megemlítette, hogy akkoriban mások is próbáltak a pénzpiacról filmet készíteni, de egyik sem lett sikeres. Felidézte, személyes indíttatása is volt a Tőzsdecápákhoz, hiszen édesapja brókerként dolgozott.

Megjegyezte: a tőzsde korábban nem volt annyira "vadállati", mint amilyen a nyolcvanas-kilencvenes években lett. "Apámtól azt tanultam, hogy van etikája a kapitalizmusnak is" - fogalmazott a rendező. Szerinte a világ gyorsan változott, a modern tőzsde agresszivitása, mások teljes leigázása sok hasonlóságot mutatott a korábban elkészült forgatókönyvével, a Brian De Palma által rendezett A sebhelyesarcúval, amely a kokainkereskedelemről szól. "Logikus lépésnek tűnt erről forgatni" - jegyezte meg Oliver Stone.    

Arra a kérdésre, hogy milyen volt együtt dolgozni Brian De Palmával és Al Pacinóval A sebhelyesarcú című filmben forgatókönyvíróként, Oliver Stone azt mondta, beledolgozta a rendező és a színész ötleteit is.

Kitért arra, hogy ez a kevés alkalmak egyike volt, amikor még a forgatás közben is alakult a forgatókönyv.

    Hangsúlyozta: nem szabad kész forgatókönyv nélkül nekiállni a forgatásnak, mert az számos veszélyt rejt magában; legalább 85 százalékig el kell jutni a könyvvel. A hallgatóság arra is kíváncsi volt, honnan tudja Stone, hogy elért ehhez a ponthoz. A rendező azt felelte, ez saját döntés, de besegíthet a producer és a színészek is.

    Több részletet elárult alkotói módszeréről Oliver Stone, akinek 19 nagyjátékfilmje és hét dokumentumfilmje készült az elmúlt évtizedekben. Társírókat alkalmaz, akik segítenek neki, ha elakad. Szerinte mindegy, miről szól a történet, a legfontosabb, hogy olyan film készüljön, amely érdekli az embereket. Mint fogalmazott, leginkább a modern Amerika problémáival szeret foglalkozni filmjeiben, de előfordult, hogy a történelem ragadta meg figyelmét vagy egy olvasmányélménye.
 
Ez utóbbira példaként a JFK című filmjét említette, hozzátéve, hogy az elnök meggyilkolásának okait maguk is próbálták kideríteni. A kutatómunka során bukkantak a filmben látható további szálakra, amelyek a thriller-érzetet erősítették. Oliver Stone a New York-i Egyetemen tanult forgatókönyvírást, de közben sokat olvasott és írt is. "Évente két forgatókönyvet írtam" - emlékezett. Szerinte a jó forgatókönyv már tartalmazza a vizuális koncepciót, bár gyakori, hogy végül egy másik elképzelés valósul meg. "Szeretek írni, élvezem az írással járó magányt.
Ilyenkor az ember egyedül lehet önmagával" - fogalmazott.    

A legkritikusabb pontnak az első vágás utáni megtekintést tartja, akkor legtöbbször "öngyilkossághoz közeli állapotba" kerül. Hozzátette: ha a rendező jó vágókat alkalmaz, akkor a végén minden a helyére kerül.
A hallgatóság arra is kíváncsi volt, van-e olyan filmje, amelyen utólag változtatna. Oliver Stone igennel felelt és elmondta: a Nagy Sándor, a hódítót 2004-es bemutatója óta újravágta. Ezt azzal indokolta, hogy annak idején a korhatári besorolás miatt elsiették a vágást, kikerültek a homoszexualitást bemutató és az erőszakos jelenetek. Az újravágás során visszatért a forgatókönyvhöz, így egy négyórás, kétrészes film született. Hozzátette: a DVD-értékesítés már sikeres volt az Egyesült Államokban is, míg az eredeti film nem.    

A rendező szerint sok hasonlóság van A szakasz és a Tőzsdecápák között is, mindkettőben az apaszerepekről van szó. "Nekem is két apám volt, az egyik kemény volt velem, a másik együttérzőbb" - emlékezett Oliver Stone, aki úgy látja, új filmjében, a Vadállatokban is megfigyelhető ez a kettősség. Stone azon az állásponton van, hogy George W. Bush is hasonló konfliktusra utalt, amikor második apjának Ronald Reagant nevezte meg. Stone ezzel W. címmel forgatott filmjére célzott, amelyet 2008-ban készett az Amerikai Egyesült Államok 43. elnökéről.    

A Tőzsdecápák második része a 20th Century Fox felkérésére készült. "Gekkót mindenki szereti Hollywoodban" - jegyezte meg ironikusan Stone a főszereplőről. Hozzátette: meg sem fordult a fejében, hogy az első részből Bud Foxot is szerepeltesse. Szerinte ez Gordon Gekko története, akit még a börtön sem tört meg, de nem is változott lényegében, csak egy kicsit emberségesebbé vált. Oliver Stone elmondta: a nagy stúdióvállalat semmit sem bízott a véletlenre, a második résznél ők diktálták a "paramétereket", teljesen kontroll alatt tartották a dolgokat.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával
Clair Obscur: Expedition 33
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés