Az Egy szerencsejátékos vallomása Lawrence Osborne 2014-ben megjelent azonos című regényének adaptációja, amelyet Rowan Joffe forgatókönyvíró és Edward Berger rendező közösen ültetettek a vászonra. Edward Berger neve az utóbbi években egyre hangsúlyosabb tényezővé vált a mozgókép szcénájában. Alkotásai olyan szereplőkről szólnak, akik valamilyen erkölcsi vagy személyes válság szélén egyensúlyoznak. A 2022-es Nyugaton a helyzet változatlan a háború brutalitását és értelmetlenségét vizsgálta, míg a 2024-ben készült Konklávé a hit és a hatalom konfliktusait bontotta ki. Az Egy szerencsejátékos vallomása ugyanezeket a destruktív gondolatmeneteket egy sokkal bensőségesebb közegbe helyezi, ahol a kaszinó belső és külső pszichológiai térként jelenik meg.

A történet Makaóban játszódik, a kaszinók világának egyik legfontosabb központjában, ahol a felemelkedés és hanyatlás ugyanazon közegben van jelen.

A város egyszerre a ragyogás és a kiüresedés helyszíne, egy neonfényben úszó átmeneti purgatórium, ahol minden cselekedet a pénz és a véletlen logikája szerint működik.

A cselekmény fókuszában Lord Doyle (Colin Farrell) korábbi bukott ügyvéd áll, valódi nevén Reilly, akiről később kiderül, hogy az Egyesült Királyságból menekült Makaóba, miután egy idős ügyfelétől nagy összeget sikkasztott el, hogy finanszírozza szerencsejáték-függőségét. A városban arisztokratának álcázva él, miközben szállodai adósságai és pszichológiai állapota egyaránt romboló hatással vannak rá.

Első ránézésre Doyle intelligens, elegáns és magabiztos figura, aki látszólag pontosan érti az ott lévő világ működését, a történet előrehaladtával azonban ez a stabilnak hitt kép fokozatosan szétesik. Az adósságok, a kényszer és a hátrahagyott múltjának fel-felbukkanása lassan teljesen dekonstruálja ezt a képet. Egy ponton megismerjük Dao Minget (Fala Chen), aki a kaszinóvilág dolgozójaként kerül kapcsolatba Doyle-lal. Kettejük viszonya elmozdul egy bizonytalan, sejtelmes, már-már spirituális irányba, ahol a valóság és a belső projekciók határai elmosódnak. A film nem magyarázza túl ezt a kapcsolatot, inkább hagyja lebegni, így Dao Ming alakja egyszerre tűnik valós személynek és a főhős mentális állapotának kivetülésének.

Colin Farrell címszereplő Doyle szerepében mindenképpen pikáns választás, hiszen a főhős értelmezéséhez könnyen hozzákapcsolható Farell nyilvánosságban is ismert függőségi múltja. A történetben megjelenik egy magánnyomozó is, Cynthia Blithe, akit Tilda Swinton alakít, azonban a karaktere bántóan kevés játékidőt kap, így az általa megkezdett, a pénztelenségből a kitörés lehetőségét megkapó erkölcsi dilemma elé lépő nyomozó szála kiforratlan marad.

A filmben a szerencsejáték nem csak addikció, hanem identitás is. Doyle egy ponton túl nem azért játszik, hogy nyerjen, hanem mert a játék hiánya elviselhetetlenebb, mint maga a bukás gondolata. A kaszinó olyan mentális tér, amelyből nincs kilépés, csak lassú és folyamatos spirál a zuhanásba.

A függőség pszichológiájának leglényegesebb sajátossága a kontrollillúzió, amely a film során visszatérő elemként jelenik meg, aminek köszönhetően Doyle folyamatosan mintázatokat keres a véletlenben.

Berger rendezésének sajátossága, hogy ritkán alkalmaz hagyományos drámai csúcspontokat. A feszültség nem hirtelen kitörésekből fakad, hanem csendekből és gesztusokból, illetve a szereplők fokozatos belső széteséséből. Ennek köszönhetően jellemzőek a vizuális metaforák, a neonfényes Makaó, a döntött kamerák, a tükröződések és a monumentális kaszinóterek, amelyek mind azt erősítik, hogy a szereplők egy zárt, mesterséges rendszerben mozognak. A tér gyakran szinte labirintusszerűvé válik, ahol a karakterek fizikailag is körbe-körbe járnak.

Ezen túl gyakoriak a víz és tűzmotívumok, az eső, az elárasztott terek és pusztulást jelző képek a bűnbeesés és megtisztulás kettősségét hangsúlyozzák. A film párhuzamba vonható más függőséget középpontba állító alkotásokkal. Martin Scorsese Casino című filmjében a szerencsejáték a hatalom és a pénz szimbólumává válik, Darren Aronofsky Rekviem egy álomért (itt írtunk róla) című munkájában a függőség az identitás teljes szétesését jelenti. Míg a Safdie testvérek Csiszolatlan gyémántjában a főszereplő Howard Ratner karaktere ugyanúgy a folyamatos kockázat állapotában létezik, mint Doyle, a leglényegesebb különbség, hogy Howardot a káosz élteti és teszi egyre élőbbé míg, Doyle fokozatosan eltűnik, és egyre kevésbé van jelen saját történetében.

A punto banco baccarat nevű játék, amelyet Doyle játszik, a szerencsejátékok egyik legvégletesebb formája – a játékos gyakorlatilag minden valódi ráhatás lehetőségét elveszíti az események alakulására. Nem döntések láncolata működteti, hanem egy előre nem befolyásolható kimenetel, mondhatni a legtökéletesebb játék egy függő számára, mert itt semmi más nem számít, csak a véletlen. Pár kósza pillanatig felmerülnek a filmben a keleti és nyugati szerencseértelmezések, de ez a réteg nem kap elég teret ahhoz, hogy érdemben kibontásra kerüljenek.

Az erős alapanyag és történet ellenére az Egy szerencsejátékos vallomása nem minden pontján találja meg az egyensúlyt a lassú karakterdráma és a mágikusabb pszichologizáló tragédia között. A realista és misztikus szálak feszültségbe kerülnek egymással, ami hatáselemként működik, de végül nem kerül feloldásra vagy magyarázatra. Berger rendezésének egyik vitatható pontja ez a műfaji bizonytalanság.

Végső soron az Egy szerencsejátékos vallomása nem a pénzről vagy a kaszinók világáról szól, hanem arról az emberről, aki fokozatosan elveszíti önmagát egy olyan rendszerben, ahol a véletlen és a kényszer elválaszthatatlanok egymástól. Doyle története így nem a nyerés vagy veszteség kérdése, hanem egy ember lassú leépülésének krónikája, amely számára még felvillan egy utolsó remény a megváltásra.

Képek:Netflix

A prae.hu filmrovat és a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat összefogott, és elhatároztuk, hogy közös anyagokkal fogunk jelentkezni. A terv egyszerű: a filmrovat szerzői írnak egy általuk szabadon kiválasztott olyan filmről, amelyben fontos szerepet játszik a függőség, a filmes fókuszú cikkhez pedig mi, a Rév segítői hozzáfűzünk – a filmes szöveghez kapcsolódva, ugyanakkor kifejezetten az addiktológiai kérdésfelvetésekre reagálva – néhány gondolatot. A cél a közös gondolkodás lehetőségének megteremtése. Harmadik alkalommal Tóth Balázs a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat szociális munkása és családterapeutája ír a szerencsejáték-függőségről.

A szerencsejáték-függőség

A szerencsejáték-függőség nem rossz szokás, erkölcsi hiányosság vagy akaratgyengeség, hanem betegség. Olyan betegség, amely jelenleg gyógyíthatatlan. Kezelhető, tünetmentessé tud válni, de meggyógyulni nem lehet belőle. Aki függővé vált, nem tud már nem függő lenni. Ez nem azt jelenti, hogy a játékosnak ezzel a teherrel a vállán kell végigvonszolnia magát az életen. Hanem azt, hogy tisztában kell lennie vele:

van egy érzékenysége, amelyet ismernie és értenie kell, amellyel foglalkoznia kell nap mint nap, és akkor teljes és boldog életet élhet. Ezt hívjuk felépülési munkának. Mondhatjuk úgy, ez egy intenzív önismereti munka, amelynek a fókuszában a függőség van.

Hogyan válik valaki függővé?

Sokan játszanak kisebb-nagyobb tétekkel, mégsem válik mindenki függővé. Képzeljük magunk elé a helyzetet, ahogy Lajos és Béla bemegy a kaszinóba, és előbb nyernek, aztán vesztenek, végül üres kézzel távoznak. Jól szórakoztam, mondja ezek után Lajos, aki könnyedén túllép az estén. Béla viszont nem hagyja annyiban a dolgot, terveket sző, nagy nyereményről fantáziál, és amint csak lehet, visszamegy játszani. Ő van nagyobb veszélyben.

A különbség a két ember személyisége, életútja és biológiai adottságai között van. Lajos valószínűleg „elég jó” családban nőtt fel, ahol megkapta mindazt a gondoskodást és szeretetet, amelyre szüksége volt. Béla gyerekkora ezzel szemben talán zűrös volt, nem tanult meg biztonságosan kötődni, családjában a szenvedélybetegség markánsan megjelent. 

Lajos így megtanulta kezelni az érzéseit: a szomorúságát, kudarcait, dühét meg tudja élni, ahogy az örömeit is. Míg Bélának ez nehézség, tehetetlennek érzi magát az érzéseivel szemben és olyan megoldásokat keres, melyekkel tompíthatja azok erejét.

Lajos agyának jutalmazórendszere másként működik, mint Béláé. Míg őt örömmel tudják eltölteni a hétköznapi cselekedetek, addig Bélának intenzívebb élményekre van szüksége ahhoz, hogy az örömöt és elégedettséget megélje.

Ha Béla veszít, amikor először találkozik a szerencsejátékkal, lehet, hogy szerencséje van, mert talán nem próbálkozik többet. Ha viszont nyer, olyan intenzív élményt élhet át, amely semmihez sem fogható. Megjelenhet Bélában a mindenhatóság, azaz omnipotencia érzése, a meggyőződés, hogy képes befolyásolni olyan eseményeket is, amelyek valójában a véletlenen múlnak. A későbbi veszteségélmények ezt tovább erősítik. Béla újabb és újabb stratégiát dolgoz ki, és biztos benne, ha mindent jól csinál, hatalmas összegeket fog nyerni, ami mindenre megoldást nyújt majd. 

Felépít egy fantáziavilágot, ahova bármikor, bármilyen probléma elől elvonulhat. Ha magányos, ha bántva érzi magát, ha ürességet él meg, ha elhagyják, ha kritika éri, mindenre megoldás lesz a főnyeremény, amely hamarosan az övé lesz, és amelytől elmúlnak majd a nehézségek.

Béla néha tényleg megnyeri a főnyereményt, de a lelki működése addigra már beállt a vesztés – nyerés tengelyen való mozgásra, az életét e köré szervezi. Ha nyer: tovább játszik egy még nagyobb nyereményért. Ha veszít: tovább játszik, hogy visszanyerje, amit vesztett.

Béla előbb eljátssza a saját pénzét, aztán a családja pénzét, aztán hiteleket vesz fel, végül uzsorásokkal egyezkedik. Közben elveszít mindent, a családját, munkahelyét, lakhatását. A folyamat vége a teljes reménytelenség, amikor már csak arra vágyik, hogy visszaszerezzen valamit abból, amit elvett tőle a játék. 

Segítséget kérni

Béla ekkor kér segítséget. Néhány szerencsejátékozás nélkül töltött hónap után nekifog, hogy rendbe hozza az életét. Családjával kibékül, a hiteleit elkezdi törleszteni, a környezete előtt felvállalja a függőségét. Megismeri a játékhoz fűződő viszonyát, az indítékait, hiedelmeit, stratégiákat dolgoz ki a sóvárgása leküzdésére. Tisztában van vele, hogy az az élmény, amelyet a játék tudott adni, nem helyettesíthető semmivel.

Talán a legnehezebb feladat, hogy a játék köré épült fantáziavilág kapuját végérvényesen bezárja. Oda többet nem menekülhet a nehézségei elől. A valóságban kell maradnia és szembenézni az életével.

Telnek a hónapok, évek, és Béla továbbra sem játszik. Úgy gondol magára, mint felépülő szerencsejáték-függőre. Tudja, hogy mindig az is marad, a felépülése addig tart, ameddig él. Csoportba jár, ahol újra és újra elmondja a történetét. Ezzel segít azoknak, akik az út elején járnak, ami által ő is erősödik. Nem rágódik már a veszteségein, nem számolja, hogy mi mindenre költhette volna azt a pénzt, amivel a kaszinót gazdagította. Az önmagán való munka során a belső világának olyan dimenzióit is megismerte, amiről korábban fogalma sem volt. Jól van. Sóvárgásai enyhültek és tudja kezelni azokat. 

Béla nem szabadult meg a játéktól, soha nem is fog. Bármikor megtörténhet, hogy egy helyzetben azt érzi: mindent feladna, amit eddig elért, ha újra játszhatna. De már nem védtelenül, kiszolgáltatva, hanem felkészülve, teljes fegyverzetben tud megküzdeni ezzel.

Ha kérdésed van a függőségekkel kapcsolatban, ha nehézséged van valamelyik szerrel vagy számodra káros viselkedéssel, vagy aggódsz egy barátodért, rokonodért, a partneredért, és szeretnél biztonságos közegben megértő, elfogadó segítőkkel beszélgetni erről, keress bennünket bizalommal, segítünk elindulni a felépülés útján:

Katolikus Karitász Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat
Címünk: 1115 Budapest, Bartók Béla út 104.
Telefonszámunk: 06-1-466-44-55