zene
2008. 09. 22.
Magyar Örökség-díjat kapott a Ghymes együttes
MTI
A kultúra hét kimagasló személyiségének - művésznek, alkotónak, történésznek - adták át a hét végén a Magyar Örökség-díjat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az eseményről az egyik kitüntetett, a Ghymes együttes tájékoztatta a sajtót.
A Magyar Örökség kitüntető címet bizonyító oklevelet és aranyjelvényt a Ghymes együttes, Szarka György kolozsvári honismereti vezető, Rónay György költő, író, műfordító, irodalomtörténész, Schultheisz Emil orvostörténész, Kemény János irodalomszervező, színházigazgató, író, Nemes Nagy Ágnes költő, műfordító, esszéíró, valamint a Szentendrei Művésztelep képviselője vehette át ünnepélyes külsőségek között.
A Magyar Örökség-díjat azoknak a magyar személyeknek, teljesítményeknek, alkotásoknak, intézményeknek, csoportoknak adják évente négy alkalommal, akik, illetve amelyek hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, egészében a magyar társadalom erkölcsi, szellemi nívójának és életminőségének felemeléséhez.
A Ghymes együttes tevékenységét Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója méltatta.

További írások a rovatból
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Más művészeti ágakról
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról