Bodó Csaba alkotói tevékenysége nem szorítkozik a plasztika területére, hiszen nagy mennyiségű grafikai munkája és festménye is érdeklődésre tarthat számot, Szuromi Imre művészetét pedig leginkább a „architektonikus szürrealizmus” névvel lehetne jellemezni – már amennyiben létezne ilyen kategória.
Bár más és más módon, mégis mindkettőjükre hatott a szentendrei festészet hagyománya. Míg Bodóra Ország Lili festészete és Brancusi szobrászata, Szuromi festészetére leginkább Vajda Lajos, Deim Pál és Kondor Béla munkássága és formanyelve tett nagy benyomást.

A két művészt nagyon hasonló kérdések foglalkoztatják: a kereszténység évezredes hagyományokra visszatekintő motívumkincsét felhasználva és átértelmezve fogalmazzák meg képeik és szobraik által a személyes viszonyukat a transzcendenshez. Mindkettőjük vizuális világában megjelenik az emberi létezés meghasadtságának, törtségének és tökéletlenségének kérdése. Olyan ösztönös alkotókról van szó, akikből az imaginációk sokszor öntudatlanul, automatikusan szakadnak fel és hagynak nyomot a vászon, a papír, vagy a kő felületén.