építészet
2013. 07. 11.
A Várbazár látványvilága
Megőrzi az Ybl Miklós áltat alkotott arculatot a Várkert Bazár, de a modern építészeti és belsőépítészeti trendek is megjelennek a tervek szerint jövő tavasszal átadandó épületegyüttesben.
"Ahol ki kell pótolni a sérült vagy megsemmisült épületrészeket, ott az Ybl-kori architektúrát igyekszünk megoldani, ugyanakkor az új terek a mai kortárs építészet gondolkodása szerinti megfogalmazásban készülnek el, hiszen a Várral való akadálymentes kapcsolatok létesítése is az új elemek beépítését kívánja meg" - fejtette ki Potzner Ferenc építész a helyszín építészeti munkálatait bemutató csütörtöki sajtóbeszélgetésen.
Az épületegyüttes több pontján párhuzamosan zajlanak a munkálatok, valamint kiásták azt a hatalmas gödröt is, amely a csaknem 300 férőhelyes mélygarázsnak, valamint a 900 négyzetméteres többfunkciós rendezvényteremnek ad majd otthont.
A terem alatt elhelyezkedő, 4,5 méter belmagasságú parkolóház alkalmas lesz turistabuszok és díszleteket vagy egyéb technikai eszközöket szállító járművek befogadására is. Ez azért fontos, hogy a rendezvénytér a lehető legtöbb féle program megtartására alkalmas legyen - mutatott rá Pottyondy Péter építész. Hozzátette: ezt a funkciót támogatják a mélygarázsból a teremhez közlekedő nagyteljesítményű teher- és díszletszállító liftek is.
Nemcsak az épület külsején, hanem a terek belsőépítészeti koncepciójában is megjelenik a régi és a modern kor ötvözete. A tér belső kialakítása részben megidézi az 1800-as évek végének hangulatát, a 21. századi igényeket pedig a legmodernebb berendezések elégítik majd ki - emelte ki Dévényi Tamás belsőépítész.
A vendégek a felújított fülkepavilonokon keresztül, folyosón jutnak le a teremhez, ahol egy eredeti állapotában meghagyott téglafal és Buda korabeli látképe fogadja őket. A tér berendezése viszont már teljesen modern lesz: kialakítanak például egy számítógéppel vezérelt LED-falat is, amelynek segítségével az éppen aktuális rendezvény stílusához, hangulatához tudják igazítani a tér megjelenését. A falak burkolatát a legtökéletesebb akusztika elérése szerint tervezik meg.
A Várkert Bazár fejlesztése az Új Széchenyi Terv program keretében 6,7 milliárd forintból valósul meg, az engedélyezési és kiviteli terveket a Középülettervező Zrt. készítette el. A többfunkciós rendezvénytér és a mélygarázs mellett mozgólépcső is épül a Bazár és a Budavári palota közé, emellett a kazamata-folyosóban lévő gyalogos lépcső is a látogatók rendelkezésére fog állni.
A terület átadását 2014 márciusának végére tervezik.

További írások a rovatból
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról
Más művészeti ágakról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről