bezár
 

zene

2013. 08. 11.
Hugh Laurie októberben észak-amerikai koncertturnéra indul új albumával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Októberben észak-amerikai koncertturnéra indul Hugh Laurie, a Doktor House tévésorozat sztárja a napokban megjelent új blues-albumával.

prae.hu

A Warner Bros. Records 2011-ben adta ki a tévésztár Let Them Talk című első blues-lemezét, amelyen a Copper Bottom Banddel játszott. Az album több millió példányban kelt el, Laurie és az együttes pedig hat hónap alatt végigkoncertezte vele az Egyesült Államokat, Európát, Dél-Amerikát és Oroszországban is felléptek.

"Most már teljesen függő vagyok. Semmi sem elég: hátborzongatóan jó együtt fellépni ezekkel a zenészekkel" - idézte a The Hollywood Reporter az újabb turnéra készülő 54 éves színész-muzsikust.

Laurie elárulta, hogy hatéves kora óta zongorázik, és a bluest is akkortájt szerette meg.

Az Amerikában a napokban megjelent Didn't It Rain című új lemezén a blues egészen korai előadói, mint W.C. Handy vagy Jelly Roll Morton, illetve az újabbak közül Dr. John számai is szerepelnek.

"Ha rajtam múlna, 160 szám lenne a lemezen, mert képtelen vagyok nemet mondani egyetlen számra is" - mondta Laurie hozzátéve, hogy még rengeteg, sokak számára ismeretlen blues-számot akar bemutatni a világnak. Olyan is akad közöttük, ami a 20-as, 30-as évek óta nem jelent meg.

Laurie nyolc évadon át volt a főszereplője a Doktor House című tévésorozatnak, alakításáért 2006-ban és 2007-ben is elnyerte a Golden Globe-díjat.

http://www.hollywoodreporter.com/news/hugh-laurie-his-second-album-603555
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Az Anima Musicae Kamarazenekar tavaszi kínálata
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
Michael Haydn és Antonio Salieri Requiemje a Müpában

Más művészeti ágakról

gyerek

A pályázat témája: utazás
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés