bezár
 

zene

2008. 11. 23.
Dvorák Ruszalkaját vezényli Fischer Ádám a brüsszeli operaházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Antonín Dvorák Ruszalka című operáját vezényli Fischer Ádám, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója a patinás brüsszeli operaházban, a La Monnaie-ben december 5. és 21. között, összesen 12 előadáson.

prae.hu

A brüsszeli magyar kulturális központban tartott előzetes tájékoztatón Peter de Caluwe, a brüsszeli opera főigazgatója elmondta, hogy a Ruszalkát még sohasem mutatták be a belga fővárosban, sőt, "legalábbis emberemlékezet óta" Belgiumban sem. 

Fischer Ádám ezzel kapcsolatban megjegyezte: különös felelősséget érez emiatt Dvorák iránt. Ha ugyanis például az Aidát vezényelné, és nem aratna tetszést az előadás, attól még senki nem gondolná, hogy az Aida rossz darab. Ha azonban a közönség nem ismeri a bemutatott művet, akkor egy rossz előadás alapján azt gondolhatnák, hogy Dvorák rossz szerző. 

"Ha nem fog tetszeni, higgyék el, az én hibám" - mondta a karmester. Elárulta azt is, hogy nagyon régen, harminc évesen dirigálta először a Ruszalkát, majd utána még egyszer, így ez most a harmadik találkozása a művel, amelyre ma egész más szemmel tekint, mint évtizedekkel ezelőtt. 

Az előadás rendezője Stefan Herheim norvég fiatalember, aki szenvedélyes hangon beszélt arról, hogy Dvorák ugyan azt mondta, a Ruszalka nem opera, hanem tündérmese, ám számára - mármint Herheim számára - ennek nincs semmi jelentősége, mert ő minden operát tündérmesének talál, és rendezőként is ehhez igazodik. 

A Ruszalka zenéje "gyakran érzelmes, de mindig nagyon igaz zene" - fogalmazott a rendező.

Wolfgang Willaschek dramaturg, aki zseniális műnek nevezte a Ruszalkát, elmondta, hogy az előadás cseh nyelvű lesz, bár a  produkció létrehozói közül szinte senki nem ért csehül egy szót sem, és nagy eséllyel a belga közönség soraiban sem lesz sok csehül tudó. Így hát a kihívás abban áll, hogy - ha meggyőzőek akarnak lenni - "az érzelmi hátteret kell átadni" a publikumnak.

A Ruszalkát a La Monnaie a grazi operaházzal közös produkcióban mutatja be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
Az FSA első két napja a Szigeten
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés