bezár
 

zene

2014. 04. 28.
Levették a West End műsoráról az X Faktor-musicalt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két hónappal premierje után levették a londoni West End műsoráról az X Faktor-musicalt.

prae.hu

A London Palladiumban színpadra állított I Can't Sing! (Nem tudok énekelni!) című zenés darabot, amely nagyszerű kritikákat kapott márciusi premierje után, május 10-én játsszák utoljára - írja a BBC News.
    
Rebecca Quiqley producer szerint a kedvező fogadtatás a jelek szerint "mégsem volt elég" a darab sikeréhez, ezért bár októberig akarták játszani, hamarabb befejezik.
    
A darab a Simon Cowell alkotta tehetségkutató műsorról szól, a musical társszerzője Harry Hill, Cowellt az EastEnders című népszerű brit tévésorozat korábbi sztárja, Nigel Harman alakítja.
    
Az utóbbi időben több nagyszabású West End-produkció járt hasonlóan. A nagy sikerű Alul semmi című filmből készült, azonos című darabot öt hét után vették le a műsorról, Andrew Lloyd Webber Stephen Ward című musicalje négy hónapot ért meg, és Tim Rice Most és mindörökké című musicalje is csak hat hónapig bírta.
    
Cowell, aki áldását adta a musicalre, a bemutató után úgy vélte, akkor tekinthető majd sikernek, ha tovább bírja a Viva Forever című Spice Girls-musicalnél, amelyet hét hónapig játszottak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Bérczesi Jazz Band koncert a Hunnia Bisztróban
Berlioz Krisztus gyermekkora című oratóriuma a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertjén

Más művészeti ágakról

gyerek

A pályázat témája: utazás
art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés