bezár
 

irodalom

2008. 12. 04.
Pornó az írói hagyatékból
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megjelent Csalog Zsolt eddig ismeretlen regénye, a Krisztina - írta a szerdai Népszabadság, hozzátéve, hogy a családtagokon és közeli barátokon kívül senki sem tudta, hogy az 1997-ben elhunyt író, újságíró, szociológus és szociográfus írt egy pornográf regényt.

prae.hu

A kéziratot utolsó felesége őrizte, aki eldöntötte, hogy a többi örökös tiltakozása ellenére kiadja a könyvet. A könyv kiadása erkölcsi és szakmai dilemmák sorát veti fel. Csak kétféle fogadtatás képzelhető el: az elhallgatás vagy a botrány. Minek szépítgetni: a Krisztina durva, szado-mazochista jelenetekkel zsúfolt tömény pornográfia. Csak helyenként, főképpen a vége felé csillan fel valami, amit az irodalmárok akár eszmei mondanivalónak is nevezhetnek - olvasható a lapban.

Több vagy kevesebb határozottsággal, de Csalog mindhárom gyereke ellenezte a Krisztina kiadását. Kegyeletsértőnek és apjuk emlékéhez méltatlannak tartják a regényt. Egyrészt azzal érvelnek, hogy apjuk nem a saját nevén, hanem női álnéven akarta megjelentetni a könyvet. Másrészt meggyőződésük szerint Csalog Zsolt maga sem "írói munkássága " részének, pusztán pénzkereseti forrásnak tekintette a könyvet - áll a Népszabadságban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 5. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 4.számáról
Brnói napló, második rész
A harmadik Lomboldal öko-irodalmi estről

Más művészeti ágakról

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről
Eva Victor: Bocs, kicsim
Lynne Ramsay: Dögölj meg, szerelmem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés