bezár
 

art&design

2014. 10. 13.
A pálosok történetét bemutató kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrenddel, a pálosokkal ismerteti meg az érdeklődőket az a látványosnak ígérkező kiállítás, amely pénteken nyílik Pécsett, a Modern Magyar Képtárban.

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Pálos Rend közös rendezésében létrejövő, szombattól négy hónapon át látogatható tárlat kreatív megoldásokat alkalmazva, az elmúlt évtizedek tudományos kutatásainak eredményeit felhasználva idézi fel a pálosoknak a közoktatásból és a közgondolkodásból mára szinte teljesen eltűnt történetének néhány elemét - írta a Janus Pannonius Múzeum az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.
    

A rend nyolcvan évvel ezelőtti visszatelepüléséhez, huszonöt évvel ezelőtti újraindulásához és a Ferenc pápa által meghirdetett, a keresztény szerzetességet középpontba állító megszentelt élet évéhez kapcsolódó Pálosaink, a fehér barátok című kiállításon a pálosok tulajdonában lévő tárgyakon kívül hazai közgyűjteményekben őrzött, hozzájuk köthető eredeti dokumentumokat és a rend jelenlegi központjából, a lengyelországi Czestochowából Pécsre érkező festményeket és egyéb érdekességeket mutatnak be a nagyközönségnek.
    

A kiállított tárgyak között lesz a Festetics-kódex, amelyet a pálos szerzetesek a 15. század végén, a nagyvázsonyi kolostorukban készítettek Kinizsi Pál feleségének, Magyar Benignának, és egyebek mellett egy, napjaink pasztorációjának szolgálatába állított, zarándokutak sokaságánál használt motorkerékpár is.
    

A tárlat nem az események időrendje szerint vezeti az érdeklődőket, hanem nagy témákat állít a középpontba. Legfontosabb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a tatárjárás után Esztergomi Boldog Özséb által megszervezett rendnek a magyarság kultúráját, szellemi, lelki életét meghatározó tevékenységére.
    

A szellemiségét máig átható remeteséggel kapcsolatban a "névadónak", Remete Szent Pálnak az alakját a pálosok egykori központjának, Budaszentlőrincnek a bemutatásán keresztül jelenítik meg, és felidézik a kultuszt, amely Remete Szent Pál egykor ott őrzött test- és fejereklyéje nyomán kialakult.
    

A kiállítás anyagában megjelenik a 18. század második felének "virágzó korszaka", amikor a rend a szellemisége, iskolái, valamint Ányos Pál, Kreskay Imre, Virág Benedek, Verseghy Ferenc pálos költők, és más szerzetesek révén jelentősen hozzájárult a szellemi élet felpezsdítéséhez.
    

A szervezők nagy teret szentelnek a pálosok középkori és kora újkori kisugárzása legfontosabb eredményének, a lengyel és a horvát megtelepedésnek, és a rendi hagyományoknak a rend 1786-os feloszlatását követő, a lengyeleknek köszönhető fenntartásának.
    

A tárlaton hangsúlyos elemként jelennek meg a pálosok magyarországi, pécsi központjával és a Budapesten, a Gellért-hegy oldalában működő Sziklatemplom történetéhez köthető információk.
    

A szervezők megemlékeznek a kommunizmus idején meghurcolt pálos atyákról, köztük az 1951-ben kivégzett Vezér Ferencről, akit exhumálását követően 2012-ben méltó módon temettek el a rend alföldi kolostorában, Pálosszentkúton.
    

A kiállításhoz különböző kísérőprogramok, múzeumpedagógiai foglalkozások, tárlatvezetések, zenés-irodalmi séta, valamint ismeretterjesztő előadások kapcsolódnak.
    

Zárásként jövő év február 8-án egynapos rendtörténeti tudományos konferenciára kerül sor a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés