bezár
 

színház

2008. 12. 18.
Áldozatot mutatnak be Aquincumban
Saturnalia-vásár az Aquincumi Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Áldozatbemutatás, előadások és vershallgatás mellett kockajáték, diótorony és malom is várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig az Aquincumi Múzeum Saturnalia című rendezvényén Budapesten.

Szkéné színház

Saturnus, a mezőgazdaság és az idő ősi urának vidám ünnepét, a modern karácsony ősét az antik hagyományok felelevenítésével ünnepli meg az Aquincum Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum - közölte az intézmény az MTI-vel.

A rendezvény áldozatbemutatással kezdődik, a résztvevők az ókori szokások szerint az új kiállítási csarnok épülete előtt a szabadban köszöntik Saturnust.

Kockajátékot, diótornyot, malmot és egyéb, a római korban népszerű, máig is fennmaradt játékot és játékszert próbálhatnak ki a látogatók az épületben és a környező szabadtéren a Familia Gladiatoria hagyományőrző csapat vezetésével.

A Garabonciás Gyermekpantomim Együttes előadása a téli napfordulós szokásokat eleveníti fel délután 16.30-tól; az irodalomkedvelők a délután folyamán az ókori irodalom gyöngyszemeiből hallhatnak válogatást Halmágyi Sándor színművész és társulata jóvoltából.

Mind a római játékokban győztesek, mind pedig a kérdéseket helyesen kitöltők játékérmet kapnak; minél többet gyűjtenek össze belőle, annál nagyobb esélyük van arra, hogy a nap végén megrendezett rabszolgavásáron sikerrel licitáljanak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán

Más művészeti ágakról

Yorgos Lanthimos: Bugonia
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés