bezár
 

film

2015. 01. 09.
Hétfőn visszatérnek a Csajok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hétfőn visszatérnek a Csajok Az HBO mozicsatorna egyik sikerszériája a Csajok. Az Emmy- és Golden Globe-díjas vígjátéksorozat néhány, a húszas éveiben járó barátnő mozgalmas hétköznapjait követi nyomon New Yorkban és azon kívül. A most látható negyedik évadban sem lesz hiány váratlan – vidám vagy éppen torokszorító – fordulatokban.

Az ötlet Lena Dunham fejéből pattant ki. Az önéletrajzi ihletésű széria érdekessége, hogy Lena az egyik női főszereplő, Hannah megformálását is magára vállalta. A huszonnyolc éves színésznő univerzális tehetség, forgatókönyvet ír, rendez, sőt esetenként produceri feladatot is vállal. A Csajok premierje 2012-ben volt, és szinte azonnal a kritikusok és a közönség kedvencévé vált. A szakmai elismerés sem váratott sokat magára, a sorozat 2013-ban két Golden Globe-díjat kapott (a legjobb tévésorozat, illetve a legjobb színésznő – Lena Dunham – díját), mindkettőt a musical vagy vígjáték kategóriában. Emellett 12 Emmy-jelölést gyűjtött be, melyek közül a legjobb castingot váltotta díjra 2012-ben. A szakemberek szerint a sorozat sikerének titka a hétköznapiságában és a szerethetőségében rejlik. A lányok akár a szomszédban is lakhatnának: fiatalok, vidámak, és ők is hasonló problémákkal küzdenek, mint a képernyő előtt ülő kortársaik.

prae.hu

A negyedik évadban új kihívások sorával kell szembenéznie a lányoknak. Hannah (Lena Dunham) csatlakozik az Iowa Íróműhelyhez, miközben szembesül a bizonytalansággal Adammel (Adam Driver) való kapcsolatában. Közben Marnie (Allison Williams) a zenészi karrierje és a Desivel (Ebon Moss-Bachrach) való kapcsolata között egyensúlyozik. Shoshanna (Zosia Mamet) a diploma megszerzése után állásinterjúkra jár, ami kihatással lesz a Ray-jel (Alex Karpovsky) és Jessával (Jemima Kirke) való kapcsolatára is. A megszokott arcok mellett ezúttal is számos vendégsztár felbukkanása színesíti a képet. Láthatjuk többek között Rita Wilsont (A férjem védelmében), Anthony Edwardsot (Vészhelyzet) és Zachary Quintót (Star Trek).

A Csajok negyedik évada január 12-én, hétfőn este 22:30-kor indul az HBO-n.

Forrás: HBO Pressroom.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Bong Joon Ho: Mickey 17
A Hétköznapi kreativitás pályázat nyertes filmjei

Más művészeti ágakról

Szinvai Dániel: álmomban az eső
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés