bezár
 

zene

2015. 04. 21.
Csontváry-koncertek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kortárs zeneszerzők Csontváry-képek által ihletett műveit mutatja be a Szegedi Szimfonikus Zenekar Budapesten és három vidéki városban a Magyar Művészeti Akadémia által rendezett koncertsorozatán – tájékoztatta az együttes az MTI-t.

A közönség Kocsár Miklós, Nógrádi Péter, Tóth Péter, Kovács Zoltán és Dubrovay László darabjait hallhatja a sorozat helyszínein, elsőként pénteken a Pesti Vigadóban.
    

prae.hu

A zeneszerzők a fővárosban, valamint Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban, a Szegedi Nemzeti Színház kisszínházában és a pécsi Kodály Központban is személyesen részt vesznek a koncerteken, amelyeken a Szegedi Szimfonikus Zenekart Gyüdi Sándor dirigálja.
    

A műsoron Kocsár Miklós Capricorn concertója és Concerto in memoriam ZH című műve, Tóth Péter Csontváry-szimfoniettája, Nógrádi Péter Partita – négy Csontváry-kép vonószenekarra címet viselő alkotása, valamint Kovács Zoltán Taorminai képek és Dubrovay László Csontváry – 3 szimfonikus kép zenekarra című darabja szerepel. Utóbbi három művet ősbemutatóként hallhatja majd a Pesti Vigadó közönsége.
    

Lukácsházi Győző, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója úgy fogalmazott, az együttes fontosnak tartja, hogy a jelen felettébb izgalmas zenéjét időről-időre műsorra tűzze. A mai zeneszerzők is ugyanazokat a hangokat használják, melyeket nagy elődeik, kifejezési eszközeik is ugyanazok, csak a mondanivalójuk más és más. Viszont ez a mondanivaló nem idegen a mai hallgató számára – tette hozzá.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Balogh Ádám lemezéről
Lee Konitz interjú a YouTube-on
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
A konyha és A brutalista című filmekről
A kripli a Centrál Színházban
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés