bezár
 

film

2015. 05. 25.
Cannes: a Saul fia nyerte a Zsűri Nagydíját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Óriási elismerés a Saul fiának: a FIPRESCI-díj, illetve Francois Chalais-díj és a Vulcain elnevezésű technikai díj (a Saul fia "kiemelkedő hangmérnöki munkájáért") mellett a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál második legfontosabb díját, A Zsűri Nagydíját nyerte Nemes Jeles László alkotása.

Nemes Jeles László első egészestés filmje a holokauszt talán utolsó tabutémáját dolgozza fel azzal, hogy a Sonderkommandót állítja a középpontjába. Sault követve megismerjük a tábor gyárszerű működését, Erdély Mátyás operatőr feszültséggel teli képeinek és Rajk László látványtervező munkájának köszönhetően pedig a néző már-már dokumentarista hitelességgel láthatja, pontosan hogyan szervezték meg több millió ember megsemmisítését.
 
Nemes Jeles alkotása már bemutatása előtt a magyar filmtörténelem részévé vált: Makk Károly, Kósa Ferenc és Sára Sándor nyomdokain járva, közel fél évszázad múltán újra hazai elsőfilmest válogattak be a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába!

A Zsűri Nagydíja a legrangosabb díj, amit Cannes-ban magyar nagyjátékfilm eddig elnyert - legutoljára Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című 1982-es alkotása részesült ebben az elismerésben.

Puskás Lilla írása a filmről Cannes-ból: A kaddis nem elég

nyomtat

További írások a rovatból

Kenyeres Bálint: Tegnap
Joyraj Bhattacharjee: Ghya Chang Fou – Bengáli dark film a Mersz Klubban
Interjú Csuja Lászlóval, a Virágvölgy rendezőjével
Luca Guadagnino: Suspiria – 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

irodalom

Háttal a mimetikus hagyománynak Háttal a mimetikus hagyománynak
A Helikon 2018/2. lapszámának bemutatója – Kelet Kávézó – 2018. október 10.
irodalom

Tánc a mandulafában Tánc a mandulafában
JAK műfordító-tábor 2018., második nap
irodalom

Azért fordítok ennyit, hogy addig se kelljen írnom Azért fordítok ennyit, hogy addig se kelljen írnom
JAK műfordító-tábor, 2018., első nap
irodalom

Az elmaradt és elfeledett dolgok könyve Az elmaradt és elfeledett dolgok könyve
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem. Magvető, 2018.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés