Május 29-én kicsivel délelőtt féltizenkettő után futott be a vonatom Sopronba. Nem ez volt az első alkalom, hogy a Civitas fidelissimába jöttem, viszont minden alkalommal meglep a vasútállomás rendezett modernsége. Az állomás előtt hamar megtaláltam a többi meghívottat, vendégeket és a jubileumi hétvége apropóján meghirdetett verspályázat díjazottjait. Üdvözöltük egymást, aztán Kiss Dávid költő, a jubileumi hétvége egyik fő szervezője fogadott minket. A Perkovátz-házban, ebben a nagy múltú soproni vendéglőben ebédeltünk meg, és Dávid ott mutatta be a társaságot Tölli Balázsnak, a Berzsenyi Líceum igazgatójának.

Ebéd után gyorsan a szállásra mentünk. Két, közeli hotelben kaptunk helyet, én, többedmagammal a Hotel Civitasban. A recepción ajándékcsomaggal fogadtak, majd gyorsan lepakoltunk és délután kettőre a Líceum elé mentünk.

Kiss Dávid a bejáratnál röviden köszöntötte az összegyűlteket, hivatalosan is elkezdődött a jubileumi hétvége. Az első program a „Berzsenyi Sopronja” című városnézés volt, amit ő vezetett. Ez egy koszorúzásokkal egybekötött helytörténeti túra volt, amely során számos érdekességet tudtunk meg a város történetéről és Berzsenyi hozzá fűződő viszonyáról. Elsőként a történelmi városrésztől nem messze lévő Pócsi utca 12 alatti házhoz mentünk, Berzsenyi ugyanis ott lakott 1819 és 1820 telén. A ház előtt Kiss Dávid megosztott velünk néhány érdekességet Berzsenyi soproni diákéveiről. Elmondta, hogy a híres költő diákként (túlkorossága miatt is) nehezen tudott beilleszkedni az iskola közösségébe, társaival nem igazán barátkozott. Ennek kulturális okai is lehettek, a vidéki nemes Berzsenyi és a főleg németajkú, soproni polgárfiúk bizonyára nehezen találták meg a közös hangot. Kiss Dávid azt a híres anekdotát is megemlítette, amit maga Berzsenyi is feljegyzett:

egy alkalommal egy tucat német diákkal került konfliktusba. Úgy szól a fáma, hogy egyikük húgának udvarolt, és ezt rossz néven vették, szó szót követett, majd – legalábbis a költő visszaemlékezése szerint – „Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én szeretőm az én karjaim között elalélt..."

Viszont azt is megtudhattuk, hogy minden kihágás és konfliktus ellenére Sopron fontos város volt Berzsenyinek. Kölcsönzött a korszakban újonnan alapított soproni Nemes Magyar Társaságnak a könyvtárából, illetve ide lehet visszavezetni ismeretségét későbbi felfedezőjével és patrónusával, Kiss Jánossal.

A Pócsi utcában még hallhattuk Berzsenyi Reggel című versét, Élő Krisztina diák felolvasásában, utána következett a háznál lévő emléktábla megkoszorúzása. Hamar indultunk tovább, mert még sok izgalmas, történelmi emlékhelyet kellett meglátogatnunk.

Következőnek Dukai Takách Judit házához mentünk. Ott Kiss Dávid Dukai Takách és Berzsenyi barátságáról mesélt. Egymásban értékes szellemi partnert találtak és házasság révén rokonok is voltak. Itt szintén sor került koszorúzásra, illetve versolvasásra. Kiss Dávid tolmácsolásában hallhattunk két részletet Berzsenyi Dukai Takách Judithoz című verséből.

Egy zebrányi távolságra volt tőlünk a városfal, úgyhogy hamarosan megkezdődött a Grabenrunde, vagyis a Várkerület bejárása. Ennek során néhány várostörténeti adalékot tudhattunk meg, többek között Sopron városnevének történetét. A Római Birodalom idején is volt már itt település, ugyanis vonult el a korban kereskedelmi és stratégiai jelentőséggel bíró Borostyánút. A Nyugatrómai Birodalom bukását követően pedig – sok más településhez hasonlóan – Scarbantia is elpusztult, és a középkor folyamán először németek népesítették be újra. Ők pedig, látva a régi római romokat, Ödenburgnak, vagyis elpusztult várnak nevezték el a helyet, és ez a mai napig a város német neve. A magyar Sopron elnevezés pedig valószínűleg a város első ispánjának Suprunnak nevéből származik.

Mindezt még a várfal mentén sétálva tudtuk meg, Kiss Dávid gyakorlott idegenvezetésének hála. Mikor a városkapuhoz értünk, az érdekességek tárháza is bővült néhány információval, többek között megtudtuk, hogy a középkorban is kiemelt szerepe volt Sopronnak, ugyanis 1277-től kezdődően a kiváltságos szabad királyi városok sorába tartozhatott.

Gyorsan bejártuk a Grabenrundét, megnéztük a Tűztornyot, a romai kori fórumot és még néhány nevezetességet. Végül az evangélikus templomhoz értünk, ahol ezúttal a korábban emlegetett Kis János költő, lelkész emléktáblájánál helyeztek el koszorút. Emellett két Berzsenyi verset is halhattunk, A múzsáhozt Csente Máté diák, a Kishezt pedig adekvát módon Kiss Dávid felolvasásában.

Ezek után a szintén a Grabenrundén belül lévő Műemlékkönyvtárt látogattuk meg. Ott két csoportra oszlottunk. Én elsőként a Nemes Magyar Társaság könyvtárszobájába mehettem, ahol a Berzsenyi Líceum magyartanára, Szendrei Krisztina vezetett minket körbe. A szoba elegáns kialakításánál csak az ott őrzött, és ami még fontosabb, kutatható könyvek azok, amik jobban lenyűgöztek. Több évszázad irodalmi, történelmi és teoretikus műveinek illusztris gyűjteményét láthattuk. Biztos vagyok benne, hogy jó pár napot el lehet abban a szobában tölteni anélkül, hogy bárki is ráunna a kötetek olvasására, böngészésére.

A könyvtárszoba után a Berzsenyi Líceum igazgatója, Tölli Balázs az udvaron mesélt nekünk a Műemlékkönyvtár felújításának történetéről. Ezt követően a Líceum előtt koszorúzással és versolvasással fejeztük be az izgalmas és informatív városnézést, majd fél öttől kezdetét vette a jubileumi hétvége alkalmából szervezett, a verspályázat díjátadójával egybekötött gálaünnepség.

Ahogy az ilyenkor egy evangélikus gimnáziumban illik, áhítattal kezdődött a Líceum dísztermében megrendezett ünnepély, amelyet annak lelkésze tartott. Azt köszöntőbeszédek követték, többek között Tölli Balázs, a Líceum igazgatója, Pataky Adrienn, az Irodalmi Magazin főszerkesztője és Kiss Dávid jóvoltából. Mindannyian megköszönték az egybegyűlteknek jelenlétüket, illetve a legtöbb beszédben kiemelték, hogy a jubileumi hétvége egyik fő célkitűzése, hogy Berzsenyi munkásságát közelebb hozza korunkhoz, ezáltal a hagyomány és a kortárs irodalom között hidat építsen, a kettőt összeegyeztesse.

A köszöntők ezzel remek felvezetéseként szolgáltak az utánuk következő díjátadóra. Ugyanis a Líceum, valamint a Soproni Líceumi Diákszövetség által, az Életünk folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége szakmai támogatásával megszervezett verspályázat kiírásában az szerepelt, hogy a beküldött pályaműnek a természeti líra és a tájköltészet hagyományaihoz kell csatlakoznia, ezáltal is tisztelegve Berzsenyi munkássága előtt. A négy fős zsűri tagjai Lanczkor Gábor költő, író, Górász Péter, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Vincze Bence, az Életünk főszerkesztője és Kiss Dávid költő voltak.

Középiskolás és felnőtt korosztály pályázhatott, a díjátadó pedig az előbbi kategóriával kezdődött. A díjazottokat Górász Péter laudálta és mindegyikük díjnyertes szövegét egy líceumi diák olvasta föl. A harmadik helyezést Karai Attila Kacagó Hiéna című verse, a másodikat Pastrovics Luca Lantos csolnakok című alkotása érte el. Az első helyet pedig Borbély Petra nyerte el, Álmomban című versével.

A felnőtt kategóriában díjazottakat Lanczkor Gábor laudálta. Harmadik helyezett lett Mechiat Zina, Mélykék című versével, a másodikat Halmai Tamás (aki sajnos nem tudott a díjátadón részt venni) „Perszephoné evangéliuma” című költeménye kapta meg. Az első helyezett Endrey-​Nagy Ágoston lett A szótlanok hármasoltára című versével. Ebben a kategóriában viszont negyedik és ötödik helyezést is kiosztottak, előbbit Szókovács Péter Daimón-​zacskó című verse, utóbbit pedig Lágy Kornél Cash Out című alkotása nyerte el. Az előző korcsoporthoz hasonlóan ennek a kategóriának a díjazott szövegeit is diákok felolvasásában hallhattunk.

A gálaünnepség egyik fénypontja az azt lezáró koncert volt, amit a líceumi zenekar, a Children of Hermit adott elő. Berzsenyi híresebb verseit zenésítették meg, rockfeldolgozásaik izgalmasok és magával ragadók voltak. Nekik köszönhetően oldott hangulatban lépcsőztünk lefelé az udvarra, hogy részt vegyünk az est zárásaként tartott állófogadáson.

Hidegtálakkal és méltán híres soproni borokkal vendégeltek meg bennünket. A beszélgetések remek hangulatban teltek, mindenki megosztotta élményeit a programokkal kapcsolatban. Egy eseménydús és kötetlen programokban sem szűkölködő nap volt tehát a pénteki, amely Berzsenyi emlékezetét és a kortársa költészetet is kellőképp megünnepelte.

Másnap a Civitas Hotelben reggeliztünk meg, ami újfent bizonyította számunkra, hogy a soproni vendéglátásból az egész ország tanulhatna. Utána átmentünk a Líceumba, ahol „A szent poézis néma hattyú” című egésznapos konferencián vettünk részt. Az eseménysor délelőtt kilenc órakor, megnyitóval kezdődött, amit egy több mint egyórás kerekasztal-beszélgetés követett, Völgyesi Orsolya, Fórizs Gergely, Tölli Balázs és Vaderna Gábor részvételével. A moderátori székben Pataky Adrienn ült, a beszélgetés során pedig izgalmas témák merültek fel Berzsenyi életével, munkásságával és mai megítélésével kapcsolatban. Mindez megfelelő alapot adott a konferencia előadásainak.

A kerekasztal-beszélgetés és egy kávészünet után következett az első szekció, ami a Kapcsolatok és ars poetica címet viselte, elnöke pedig Molnár Krisztina volt. Csekő Ernő előadása (Berzsenyi, a Líceum és a Soproni Magyar Társaság – a Líceumi Műemlékkönyvtár gyűjteményének tükrében) a költő alma materéhez való viszonyáról és a Magyar Társaság Berzsenyi életében játszott szerepéről szólt. Őt Z. Kovács Zoltán követte („mit nyikorgok én az én hórdómban”. Berzsenyi Dániel alkotói önértelmezései), aki Berzsenyi és a XIX. század elején éppen intézményesülő magyar irodalom kapcsolatát vette górcső alá. A szekción belül utolsóként Fülöp Dorottya következett („Az a’ kérdés tehát hogy dorombolni akarunk-e vagy lantolni?”. Berzsenyi Dániel és Dukai Takács Judit kapcsolata”). Tőle az előadás címében is szereplő két költő kapcsolatáról, illetve Berzsenyi mentorszerepéről hallhattunk.

Az első szekció után az ebéd következett a Líceum mellett lévő Perkovátz-házban. Ezúttal menüvel vendégeltek meg minket, az ebéd pedig jó alkalmat biztosított arra, hogy átbeszéljük az eddig hallottakat.

A második szekció, amelyet László Laura elnökölt, Berzsenyi költészetével foglalkozott. Elsőként Onder Csaba (Festmény a falon. Berzsenyi Dániel picturái) Horatius Berzsenyire gyakorolt hatását, és az ezzel kapcsolatos költői innovációkat mutatta be, kitérve költészet és festészet viszonyára a Berzsenyi-versekben. Tóth Orsolya („Ne kérdezd Barátném!”. Szerelem és barátság Berzsenyi költészetében) a „barátné” kifejezés korabeli megítélésével, illetve a nő-férfi barátság Berzsenyi költészetében tetten érhető megjelenéseivel foglalkozott. Deák Márton (Az idealizált antikvitás mint téma és probléma Berzsenyi lírájában) Berzsenyi klasszicizmushoz, ezen belül pedig az antik művészetek idealizáláshoz fűződő viszonyát mutatta be. A szekció zárásaként Radnai Dániel (Árkádiától Helikonig. Berzsenyi Dániel tájleíró metódusai) néhány példán keresztül mutatta be a költő munkásságának tájleíró aspektusait. Ez az előadás a verspályázat szempontjából is érdekes volt, hiszen a kiírásban is a tájköltészet hagyományához történő csatlakozást kötötték ki.

Újabb kávészünetet követően már kicsit fáradtan, de nem kevesebb lelkesedéssel ültünk be az utolsó szekcióra, amely Berzsenyi hatásával és utóéletével foglalkozott. Ezúttal Aczél Gábor volt a szekcióelnök.

Szentpály Miklós előadása nyitott (Száz évvel később. Három 20. századi Berzsenyi-olvasat), aki a költő Füst Milánra, Szerb Antalra és Németh Lászlóra gyakorolt hatásáról beszélt. Őt Kamrás Orsolya követte (A niklAI remete előcsalogatása. Berzsenyi a középiskolában), aki a Mesterséges Intelligencia közoktatásban történő felhasználásának lehetőségeit tárta elénk. Az utolsó szekciót Molnár Krisztina zárta (Berzsenyi-versek irodalomterápiás alkalmazása). A pedagógia után ő a pszichológia és a mentálhigiénia felől közelítette meg az életművet, annak terápiás értékét kiemelve.

A konferenciát Kiss Dávid zárta le, aki többek között egy helyi közmondással örvendeztetett meg minket búcsúzóul, amely szerint Sopronban vagy a harang szól, vagy a szél fúj, vagy az eső esik. Hamar kiderült számunkra a közmondás hitelessége, ugyanis a Líceum kapuján rögtön egy kora nyári záporba léptünk ki.

Endrey-Nagy Ágoston és Górász Péter társaságában a vasútállomáshoz siettem, és velük együtt indultam Budapestre. Hazaúton sokat beszéltünk a konferenciáról és a hétvégéről. A hétvégéről, ami valóban egyszerre ünnepelte és aktualizálta Berzsenyit, ezzel együtt pedig a kortárs irodalom előtt is tisztelgett.

Fotók: Varga Gabriella és Czimbal Gyula