bezár
 

zene

2015. 06. 11.
Orgonáló emlékmű
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A templomi hangszert idéző, zenélő emlékművet állítottak Pécsen a legjelentősebb magyarországi orgonagyár alapítója, Angster József (1834-1918) és családja tiszteletére.

Bérczi Zsófia tervei alapján egy öt méter magas és másfél méter széles orgonasíprendszert hoztak létre 46 rozsdamentes sípból. A kompozícióhoz tartozik egy talapzat, körülötte pedig három olyan padot állítottak ki, amelyek karfájába vezérlőgombokat építettek. Ezek megnyomása után a szobor belsejében lévő hangszórókból orgonaművek, továbbá Angster-leszármazottakkal, orgonaépítőkkel, orgonakutatókkal, orgonistákkal készült interjúk hallhatóak. Az alkotás az Esze Tamás utcában, az úgynevezett nyugati várfalsétánynál kapott helyet a baranyai megyeszékhelyen.     

prae.hu

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere, a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által is támogatott emlékmű avatásán elmondta, hogy a baranyai megyeszékhely történetében elévülhetetlen érdemei vannak az Angster családnak. Az orgonaépítő família, nem csak hírnevet szerzett a városnak, de annak kulturális és gazdasági életében is jelentős előrelépést hozott - tette hozzá.     

Emlékeztetett arra, hogy az Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár 1867 és 1951 között működött a baranyai megyeszékhelyen az Angster család öt férfitagjának irányítása alatt. A cég államosítás előtti utolsó igazgatója, az alapító unokája, Angster József 2012 tavaszán, 95 éves korában hunyt el.     

Bérczi Zsófia tervező, aki egyben a gyár utolsó vezetőjének, Ifj. Angster Józsefnek unokája, beszédében emlékeztetett arra, hogy korábban elhelyeztek már Pécsen egy installációt a gyáralapító tiszteletére. A korábbi alkotás azonban már nem tudta ellátni funkcióját, ezért terveztek egy új szobrot.     

A vállalat működésének 84 éve alatt 1300 orgonát készített, melyekből kis falusi templomokba éppúgy jutott, mint a kalocsai és a szegedi dómba vagy átépítése előtt a Szent István-bazilikába. A cég jelét viseli, viselte a kassai és az első rekonstrukcióját követő mintegy fél évszázadig a Zeneakadémia koncertorgonája is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés